Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szentes hírek > Fedett uszodára vágynak Szentesen

Fedett uszodára vágynak Szentesen

A szentesi polgármester szerint esély van arra, hogy fedett uszoda épüljön a városban belátható időn belül. A közel másfél milliárdos beruházás jelentős részét uniós forrásokból teremtenék elő. A sportbizottság fideszes elnöke szerint ez volna az első olyan fejlesztés a Kurca partján, amelynek népességmegtartó hatása lenne.

Bíró Dániel - 2007.05.03. 14:19
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
– Vízilabdás nyelven szólva, most járatjuk a labdát, és keressük a rést a falon – mondta lapunknak az uszodaépítési tervekről Szirbik Imre szentesi polgármester. A Kurca-parti településen régóta dédelgetett álom, hogy korszerű fedett medence épüljön a ligeti strandon, a téma azonban eddig leginkább kampányidőszakban kapott nagyobb visszhangot. Szirbik Imrének már az 1998-as választási programjában szerepelt az elképzelés, de a helyi jobboldal is rendre fölvetette a beruházás szükségességét, nyugvópontra azonban nem került az ügy, épp a város korlátozott anyagi lehetőségei miatt. Néhány hete az önkormányzat négyéves gazdasági programjának tárgyalásakor újfent szóba került a fedett uszoda ügye, elsősorban amiatt, hogy Szentes a sport- és egészségturizmus fejlesztését jelölte meg kiugrási lehetőségként.

Megduplázódhatna a vendégforgalom

– Örülünk, hogy végre egy olyan projektre pályázna a város, aminek tényleges népességmegtartó hatása lenne – mondta lapunknak Rébeli Sz. Tamás. A sportbizottság fideszes elnöke biztos abban, hogy ha egy, a jövő elvárásainak megfelelő létesítménnyel gazdagodna a település. Ha megépülne a fedett uszoda, megduplázódhatna a vendégforgalom Szentesen – mondta Beleon Zsolt, a Szentesi VK elnöke –, hiszen csak a mi klubunk Vlagyivosztoktól az Egyesült Államokig tudna edzőpartnereket csábítani a Kurca partjára.

– Villanásnyi esélyünk van a fedett uszodára, de előbb alaposan körbe kell járnunk a témát – nyilatkozta Szirbik Imre. A polgármester a Nemzeti fejlesztési terv turisztikai vonzerőt növelő pályázatán versenyeztetné meg az elképzelést, de mivel ezek a felhívások ősszel jelennek meg, addig megvalósíthatósági tanulmány készül, illetve a sportegyesületek bevonásával tapasztalatokat gyűjtenek a magyarországi létesítményekről, hiszen az üzemeltetés költségvonzata egyáltalán nem mellékes eleme a fejlesztésnek. Ez az információtömeg szabhat irányt a tervezésnek.

A jelenlegi elképzelések szerint a 33-as medence lelátójával szemben, az egykori gépház mögött épülne fel a létesítmény mintegy másfél milliárd forintból. A cél pedig az lenne, hogy az új létesítményt 1-től 99 éves korig lehetőleg minél többen használhassák. A közelben termálkutat is fúrnának, egyrészt a termálmedencék vízigényének kielégítésére, másrészt fűtés céljából, de ez az új kút szolgálhatná ki azt az alsóréti termálszállót, amit a fedett uszodához hasonlóan már régen tervbe vettek Szentesen. A strandfejlesztést a 70 éves nagymedence sem úszná meg, helyére szabadtéri élménymedencét építtetne a polgármester.

Arról egyelőre nincs adat, hogy a forrásokat milyen arányban kellene állnia az önkormányzatnak és az uniónak, de Szirbik Imre szerint már az is olyan komoly dilemma elé állítaná a városvezetést, ha „csak" 300 milliót kellene kifizetni a városi kasszából.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...