Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Fizetni kell majd a parkolásért Szentesen

Fizetős parkolási rendszert vezetnek be Szentesen. A fideszesek szerint ez mazochista döntés volt – a polgármester szerint inkább racionális. Arról egyelőre nem határozott a képviselő-testület, melyik utcákat érinti majd a változás. Előbb kikérik a lakosság véleményét.
Egyelőre még ingyen parkolhatnak a szentesi főutcán. Fotó: Balázsi Irén
Közismert, hogy a szentesi főutcán áldatlan állapotok uralkodnak, már ami a parkolást illeti. Kevés a kijelölt hely, egyre több az autó. Korábban már szó volt arról, hogy bevezetik a fizetős parkolási rendszert, ez nagy felzúdulást váltott ki az autósok körében. Akkor azzal halasztották el a döntést: előbb a környező utcákban új parkolókat építenek, csak aztán térnek vissza a témára. Ez meg is történt a képviselő-testület minapi ülésén, ahol alig sikerült dűlőre jutniuk a képviselőknek. Egyelőre csak elvi döntést hoztak, miszerint kimondták: bevezetik a fizetőparkoló-rendszert. Arról csak később határoznak, hogy a városközpont melyik részére terjesztik majd ki. Az is a vita tárgyát képezi még: automatákat helyeznek-e el, parkolóőrt alkalmaznak, vagy előre váltott jegyekkel lehet majd parkolni. Abban mindenesetre egyetértett a két tábor, hogy az új rendszer bevezetése előtt kikérik a lakosság véleményét.

A főutcán tarthatatlannak nevezte Szirbik Imre polgármester a lapunkban is hírül adott jelenséget, hogy egyesek autópiacnak tekintik a közterületet, egész napra lefoglalják a parkolóhelyet. Ugyanez tapasztalható jó néhány bolt előtt is: a dolgozók reggel leállítják a kocsijukat az üzlet közelében, és csak az esti záráskor viszik el onnan. A kereskedelmi bizottság szocialista párti elnöke, Móra József azt tartaná jónak, ha a főutcai parkolásért reggel 8-tól délután 5 óráig kérnének pénzt, így a kereskedők estig egy órát kapnának a rakodásra, a postára érkezők pedig az ügyeik intézésére. A szakmai grémium a parkolóórás rendszert tartja elfogadhatónak. A fideszes Halmai István a mazochizmus újabb változatának nevezte a fizetőparkoló-rendszer bevezetését, amely szerinte újabb lehetőséget teremtene a városvezetésnek a díjemelésre.

Jó üzlet

A parkolási díj bevezetése Szentesen Kotymán László ügyvezető szerint annak a társaságnak lesz jó, amely a pénzt beszedi. Ha a Kossuth utcára tervezett körforgalmak megépülnek, még kevesebb lesz a parkolóhely. Úgy vélte: semmit sem fog megoldani a fizetős rendszer. Szin Imre ügyvezető érdeklődésünkre azt mondta, hogy egyetlen állampolgár sem örül annak, ha újabb kiadása lesz. Elismerte ugyanakkor: a város bevételét gyarapítaná a parkolási díj, bizonyos cégeket és embereket viszont hátrányosan érintene. Azt javasolta, hogy járják körül alaposan a kérdést, mielőtt bevezetnék a díjat. 

Szirbik szerint azonban az elképzelés megvalósulását nem a mazochizmus, hanem a racionalizmus indokolja. A jobboldal frakcióvezetője, Dongó László úgy véli, hogy 2007-ben korai lenne bevezetni a fizetős parkolást, ráadásul optimistának találja a 20-30 millió forintot, amellyel bevételként kalkulálnak. A Szövetség Szentes Felemelkedéséért Egyesület képviselője, Horváth István viszont parkolásidíj-pártinak mondta magát, hozzátéve: az egész városban fel kellene mérni az igényeket, mert ha a főutcán bevezetik a rendszert, akkor „áthelyezik a város egyik részéből a másikba a problémát". A fideszes Kozák János szerint a boltosoknak joguk van autóval menni a munkahelyükre. Szűcs Lajos szabad demokrata alpolgármester annak a véleményének adott hangot: az üzletek tulajdonosainak talán az a jobb, ha a vevő parkol előttük. – A lakosság döntést vár – fogalmazott az MSZP-s Janó Tibor. Hozzátette: később úgyis lehet módosítani, ha nem lesz tökéletes a határozat.


Makón nincs, Vásárhelyen van

Nem vezették be a fizetős parkolási rendszert Makón. Lapunk értesülése szerint az önkormányzat nem is tervezi azt megvalósítani. Hódmezővásárhelyen viszont hosszú évek óta működik a parkolásnak ez a rendje. A városban parkolóőrök szedik be az autósoktól a díjat: a Zrínyi utcán és az Andrássy utcán a HVSZ Rt., a piacon az ottani felügyelet megbízásából. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lábon át méregtelenítenek

A szentesi természetgyógyász azt állítja, hogy különleges eljárással a láb bőrén keresztül… Tovább olvasom