Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Odett a strand szépe

Szentes - Harmadik alkalommal rendezte meg a Szentesi Üdülőközpont a Strandszépségversenyt, s harmadszor is helybeli lány vitte el a koronát.
Pedig a szentesiek mellett jelentkeztek Szarvasról, Makóról, Csongrádról is, de nagyobb számban itteni szépségek. Többen már nem először próbálták ki magukat a szépségversenyek világában, a Strandszépén is láthattuk a mezőnyben aze gyik tavalyi udvarhölgyet.

A zsűri elnöke, Balázs Csaba szerint ezúttal könnyebb dolguk volt, mert a korábbiaknál kevesebb lány közül kellett kiválasztani a legszebbeket. A zsűri egyébként szakmai szemmel nézte a versenyzőket, hiszen az ítészek elnöke modellügynökséget vezet, ami a mellette helyet foglalókat illeti, Domján Ilona divattervező és stílustanácsadó, Verebélyi Viktória versenytáncos és pontozó, Baranovszky Jenő portréfotós, Mátyásné Bimbó Ildikó fodrász, Nemes Viktória pedig a tavalyi első helyezettként, tapasztalatai birtokában kereste az utódját.

A győztes az udvarhölgyeivel.
A győztes az udvarhölgyeivel.

A zene folyamatosan szólt az előselejtező és a döntő között is, a színpadon ekkor sem volt hiány szép lányokban, akik azonban ezúttal más oldalukról bűvölték el a medencékből nézelődő közönséget: Fábián Nikolett, Sarusi-Kis Flóra és Tirpák Barbara énekelt, Pap Szandi pedig zumba-bemutatót tartott.

Az eredményhirdetésre a hét legszebbnek ítélt lány vonult fel a színpadra, s mindenki kapott díjat, mert felajánlás volt bőven. Modellmunkát ketten is kaptak, csakúgy, mint portfolio-fotózást.

Miután kihirdették, hogy a szépségversenyeken már rutinosnak számító csongrádi Túri Anikó lett a harmadik, a szintén nem kezdő makói Gazdag Boglárka pedig a második, a közönség már skandálta annak a nevét, akit a legszebbnek láttak, s láss csodát: a zsűri is Szabó Odettet választotta a győztesnek. A szentesi hölgy ősszel lesz 18 éves, a Boros szakközépiskolában tanul külkereskedelem-marketing szakon, s ez volt mindössze a második versenye. S egyben az első győzelme, melytől annyira felbátorodott, hogy, mint mondta, nem kizárt, más versenyeken is megméreti magát a későbbiekben. Elárulta: szinte semmit sem kell tennie, hogy alakja ilyen maradjon. Nyereménye többek között az, hogy ő lett az üdülőközpont arca, valamint egyéves modellmunkát, kétszemélyes görögországi kint tartózkodást is nyert, de egy autósiskola jóvoltából jogosítványt is szerezhet ingyen.

Olvasóink írták

  • 11. Hugika010 2012. július 24. 20:47
    „"kétszemélyes görögországi kint tartózkodást nyert"
    remélem olvassa egy illetékes is és válaszol... érdekelne, hogy a kiutazást is megnyerte?”
  • 10. deszkás 2012. július 24. 10:45
    „Szép? Az udvarhölgyek igen.”
  • 9. R-69 2012. július 23. 21:30
    „Ez is egy kemping, itt valamitől zöld a fű:
    http://kepfeltoltes.hu/120723/P7230666_www.kepfeltoltes.hu_.jpg”
  • 8. R-69 2012. július 23. 18:39
    „Kedves Angyalka!

    Milyen szakemberről beszélsz?
    - Aki úgy tervezte meg a kempingben a parcellákat, hogy a közepén fa van?
    -Aki nem törődik azzal hogy a kemping fáiról hullanak a karnyi ágak egy szélben?
    -Aki hagyja hogy a fűnek nevezett valami sárga egyenetlen legyen a kempingben?
    -Aki nem törődik azzal, hogy hetekig nincsen a lábmosóban víz?
    Soroljam még??????”
  • 7. Angyalka16 2012. július 23. 16:08
    „A hűvös idő miatt és ki tudja miért elég kevesen neveztek, de a döntőbe került lányok nagyon szépek voltak. Akadnak az utcán jártunkban- keltünkben még szebbek biztosan, - a Szépség fogalma egyébként is szubjektív- de ők nem neveztek, így a jelentkezőkből dőlt el, ki 2012. Strandszépe. Kedves Kárász utcai barátom, szóljál kérlek legközelebb a felfedezettjeidnek, hogy jelenlétükkel erősítsék a mezőnyt! És R-69! Nem gondolom, hogy a "cirkusz" miatt kell vidám nyári rendezvényeket szervezni az üdülőközpontok erre hivatott szakembereinek.
    Tudjuk, hogy bizonyos alapanyagokból nem lehet várat építeni, így történt ez most is. Reméljük, hogy jövőre több szponzor akad és a Napocska is ránk mosolyog.”
  • 6. Qllancs 2012. július 23. 12:52
    „A 3 koronás lány --hááát neen tudom ? Gyenge a felhozatal nagyon . Nekem nem jönnek be , sokkal szebbek is vannak az utcán. v néha itt a dm :NAP SZÉPE cimszó alatt. pl. a mai is helyes.”
  • 5. R-69 2012. július 22. 22:34
    „Cirkusz kell a népnek”
  • 4. zombor 2012. július 22. 22:08
    „Valahogy a díjjak,ajándékok nem voltak egyensúlyban a látottakkal...
    Nagyon gyengécskére sikerülnek ezek évről-évre!
    Kell ez ?”
  • 3. medvejanos 2012. július 22. 20:04
    „Hm mind ha sikerült volna elkapni a legrosszabb képet a sok közül.. :S

    http://www.facebook.com/media/set/?set=a.362548793816284.80500.223459007725264&type=1”
  • 2. papika56 2012. július 22. 13:19
    „Több fotó ????? Ezek a legszebbek ???, milyen lehet a többi ???? hááááát nem tudom.
    Sokkal szebbek is vannak a Kárász utcán vasárnap du.”
  • 1. ingalil 2012. július 22. 10:48
    „Gazdag Boglárka! Gratulálok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szentesen is meggyújtják az olimpia lángját

A helyi Dr. Papp László Birkózó Egyesület és annak baráti körének kezdeményezésére a szentesi önkormányzat július 27-én az olimpiai tölgynél a londoni olimpiához kacsolódó ünnepséget szervez. Tovább olvasom