Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Postás Józsi is kérdezett Szentesen

Szentes - Hatodszor keresték az év postását a Kurca-parti városban. A résztvevők szakmai jellegű és humoros kérdéseket is kaptak. Hány lába is van a postás kutyájának?
Szerte a bolygón közel 8 millió postai dolgozó ünnepelte október 9-ét, a postások világnapját. Szentesen ennek tiszteletére szombaton hatodik alkalommal rendeztek versenyt, idén a Klub sörözőben.

– Az emberek szeretik a postásokat, és tudják, milyen fontos feladatot látnak el. Hat éve szervezte meg először a Mosolygósabb Régióért Egyesület ezt a versengést. Először csak a városban dolgozó munkatársaknak, ma már azonban a Magyar Posta Zrt. is a kezdeményezés mellé állt, így kistérségivé nőtte ki magát. Részben szakmai, részben közismereti, és nem utolsósorban szórakoztató feladatokat állítottunk össze – hallottuk Dömsödi Teréztől, az egyesület elnökétől.

Fábián-Nagy Sándor és Lőrincz Attila vette legjobban az akadályokat. A szerző felvétele
Fábián-Nagy Sándor és Lőrincz Attila vette legjobban az akadályokat.
A szerző felvétele

A versenyzők egy totó kitöltése után telefonon a mulatós zene világából ismert Postás Józsitól kaptak három kérdést: többek között, hogy hány lába van a postás kutyájának. Az általános ismereteket igénylő feladatok között akadtak szinte egyértelműek is, de a fiatalabb korosztálynak feladta a leckét a bejátszott Csárdáskirálynő-részlet felismerése. Az év szentesi postása a 22 éve a Kertvárosban tevékenykedő Fábián-Nagy Sándor lett. Elmondta: mindig jelentkezett a felhívásra, de eddig még helyezést sem ért el. Az év térségi postása Lőrincz Attila. A fiatalember másfél éve öltött egyenruhát, és a kistelepülési helyettesítéseket látja el. A jutalmuk egy-egy négynapos pihenés a három céges üdülő valamelyikében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

11 ezerrel nőtt a támogatás

Derekegyház - A föld- és birtokpolitika, valamint a területalapú támogatás volt a témája annak a… Tovább olvasom