Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Sértettből gyanúsított lett a meccs után megszúrt fiatal

Szentes – Gyakorlatilag bosszút álltak rajta: egy 17 éves fiút bántalmazott, mielőtt megkéselték.
Mint ismert, egy 21 és egy 18 éves szentesi testvérpárt gyanúsít a Szentesi Rendőrkapitányság azzal, hogy augusztus 17-én este egy focimeccs után lábon szúrtak egy férfit, míg egy másikat bántalmaztak. Mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A fiatalok ellen országos elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség. A testvérpár másnap feladta magát. Testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ellenük büntetőeljárás.

Mindent Szentesről
A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!
A szentesi nyomozók a beszerzett tanúvallomások és kamerafelvételek alapján megállapították, hogy a támadás előzménye az volt, hogy a később bántalmazott férfi több alkalommal ököllel megütött, majd fejbe rúgott egy 17 éves fiút. A szóváltás, majd a tettlegesség és a késelés ebből alakult ki.

A Szentesi Rendőrkapitányság augusztus 22-én előállította a 30 éves férfit, akit garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A három gyanúsítottal szemben a további büntetőeljárást a Szentesi Rendőrkapitányság folytatja le.

Olvasóink írták

  • 6. jtozso 2013. szeptember 02. 12:49
    „HAJDÚKFOKOSA
    Gondolkodj előbb utána írjál.
    Egyébként a hozzászólásoddal magadat minősítetted.”
  • 5. HAJDÚKFOKOSA 2013. augusztus 31. 16:35
    „aki mecsre jár nem kár érte had hulljon mind”
  • 4. CCM 2013. augusztus 25. 07:54
    „Made in Balkan !”
  • 3. Lacusch69 2013. augusztus 23. 21:21
    „Nem akarom védeni az incidens kezdeményezőit, mert egy pár hónapot megérdemelnének a sitten, de:

    Verekedés egál bicskázás? Nagyon komoly értékelési problémáitok vannak...
    Meg egyébként is: bosszúállás? önbíráskodás? Bűncselekmény!
    Lábra szúrt? Aha, belső combra/combtőre akarhatott esetleg? Halálos szúrási pont!
    Megverték? Go to police! Nem ezt szajkózzák mindig?
    (Ki tudja, hogy esetleg volt-e még korábbi előzmény is?)”
  • 2. perzekutor 2013. augusztus 23. 20:25
    „Örülök, hogy tisztázták az esetet. Másik portálon olvastam egy égbekiáltó badarságot, mely szerint a kommentelő már-már hajlik a rendőrség tárgyilagos tájékoztatásának elfogadására, azonban úgy fogalmaz, hogy a szegény sértett közelében lévő fiatalra támadtak rá jelen ügy bántalmazottjai, akiket a szegény szurkolók védtek meg úgy, hogy több alkalommal ököllel megütötték majd megrúgták az állítólagos támadót! Szeretném leszögezni, hogy ülő helyzetben volt az a fiatal (hangsúlyozom magyar fiú, bár lehetett volna Norvég is, ahogy korábban élcelődtek egyesek) a társaival, akik közül egyet felpofozott a szegény sértettünk, majd kisvártatva a társát is ököllel megütötte, majd megrúgta. Ezek a fiúk mindvégig ültek. A szurkolók egyikének azt gondolom, hogy csak a hecc kedvéért támadt olyan kedve, hogy leverje őket! Ezután érkezett a másik társaság, aki ezt nem nézte jó szemmel és itt már szó szót, tett tettet követett és alakult ki a már ismert szituáció! Azt gondolom, hogy ezen csoport egyik jelszava a becsület, ami megkívánja azt, hogy jelen esetben a sértett fiataltól legalább elnézést kérjenek! Ami meg a hétvégi tervezett vonulásukat illeti, amit már a neten is tárgyalnak, inkább szégyen menet, mint a közbiztonság érdekében zajló megmozdulás. Aki ehhez a felvonuláshoz adja a nevét, az nyíltan szembeszegül a törvényekben megfogalmazottakkal, nincs értékrendje, és semmivel sem különb azoknál, mint akikről ők a nagy általánosságban fröcsögnek! Nekik csak smafu a közbiztonság, ők maguk a provokáló csőcselék, akikkel szemben meg kell védeni a békés lakosságot! Itt Szentesen nincs szükség a "karlendítős", beszűkült látókörű, önmagukat műveltnek tartó, szélsőséges, "bazári" náci érzelmű, szánalmas egyedekre! Amit ők közbiztonságnak neveznek, nem kezdődhet úgy, hogy találomra kiválasztott áldozatokat vernek el nyilvános rendezvényen. Tulajdonképpen ez a garázdaság iskolapéldája! Azt, hogy őket is móresre tanították ennek a következménye. Nem kell az oroszlán bajszát rángatni, mert az nem vezet jóra! Sajnálom, hogy az egyikőjüket megszúrták, az is durva dolog, de ha a szurkolók egyike nem kezdi a rendbontást ma nincs ez a hír.”
  • 1. maros50 2013. augusztus 23. 19:47
    „Gratulálok a rendőrségnek a karlendítősök pedig le a járdáról!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden tetőről látni a napot

Nyolcadszor rendezték meg tegnap Szentesen „A szeretet mindent elfogad" elnevezéssel a fogyatékkal élők regionális találkozóját, amelyen 8 település 14 intézménye képviseltette magát. Tovább olvasom