Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Tizennégy gyermekkel is indul elsős osztály Szentesen

Szentes - A szentesi képviselő-testület legutóbbi ülésén engedélyt adott az alacsony létszámú elsős osztályok indítására, így lesz olyan osztály, ahová 14 gyermek jár majd szeptembertől. Az ellenzék számítása szerint a városban egy iskolával van több a kelleténél.
A szentesi képviselő-testület múlt pénteki ülésén a baloldali többség úgy döntött, elindítja az alacsony létszámú első osztályokat a jövő tanévtől. A Damjanich tagiskolában 14 gyerek, a Petőfiben 18 kezd szeptemberben. A Deákban 22, a Klauzálban 29, a Kosztában pedig 63 elsős gyermek kezdi meg tanulmányait.

Szűcs Lajos alpolgármester szerette volna elérni, hogy ebben az intézményben három 21 fős osztály induljon, a képviselők azonban ezt nem támogatták. Az alpolgármester lapunknak azt mondta, kizárólag a gyerekek érdekében javasolta ezt. Korábban elismerte, hogy az oktatási rendszer jelenlegi formájában nem működik gazdaságosan Szentesen. Dongó László szerint egy iskolával van több a kelleténél a Kurca-parti városban.

A Koszta-iskolában nem tartották be a szabályokat: a következő tanévre több gyerekeket vettek fel, mint amennyit lehet Fotó: Blahó Gabriella
A Koszta-iskolában nem tartották be a szabályokat: a következő tanévre több gyerekeket vettek fel, mint amennyit lehet
Fotó: Blahó Gabriella

A Fidesz képviselőjének számításai szerint valamelyik alacsony létszámú iskola megszüntetésével fel lehetne tölteni a fennmaradó intézményeket. A szabad demokrata Szűcs Lajos is úgy fogalmazott: egyetlen iskola megszüntetését sem akarja az önkormányzat, sokkal inkább a szülők magatartása adhat majd választ a gyermeklétszám csökkenése miatt támadt kérdésekre.

A fideszes képviselő úgy véli, a pedagógusok és az iskolák között élesedni fog a küzdelem a következő években. Dongó szerint a 2009-es tanévben tovább romolhat a költségvetés helyzete, a választások közeledtével az önkormányzat vélhetően egyre kevésbé meri majd elkezdeni az iskolarendszer átalakítását. Javaslatára egyébként az ülésen úgy döntöttek, hogy a legközelebbi beiratkozáskor következetesen betartatják az intézményvezetőkkel a törvényben előírt létszámokat: e szerint legkevesebb 21, legfeljebb 26 gyermeknek kell tanulnia egy alsó tagozatos osztályban. A jogszabályok szerint az önkormányzat a meghatározott létszámokon felül még húsz százalékot vállalhat. Szentesen korábban úgy döntöttek, maximum 25 gyereket vehetnek fel az egyes iskolákba – ezt az intézményvezetők nem tartották be.

A Damjanich tagintézmény vezetője, Kárpáti Lajos örül a képviselők döntésének, 14 gyerek kezdhet náluk szeptemberben. A Petőfi-iskola igazgatója kicsit árnyaltabban látja a helyzetet. Mészáros László szerint az az álhír, miszerint az önkormányzat meg akarja szüntetni az iskolát, kárt okozott, ez mutatkozik meg a beiratkozásban. A 128 éves iskola renoméját nem kell helyreállítani, de a jövőben erőteljesebben kell képviselni az intézmény értékeit. Tariné Lantos Piroska szerint kényszermegoldás született a testületi ülésen. A Klauzálba beíratott elsősök közül 21 gyereknek a testvére a felsőbb évfolyamokban tanul, egyértelmű megerősítés ez.

A Koszta József Általános Iskola igazgatónője a legutóbbi testületi döntést kommentálva azt mondta, az iskolának nem volt törekvése, hogy náluk induljon három osztály szeptemberben. Annál is inkább, mert a szülők tanítópárokat választottak, amikor beíratták a gyermekeiket. Almási Jánosné állítása szerint mindenkit, aki a körzetben lakik, felvettek az elsőbe, akkor is, ha ez a szám felette van a jogszabályban meghatározott mértéknek. Az igazgató ebben a kérdésben az ombudsmanhoz fordul, hogy tisztázza: a szabad iskolaválasztás elve és a törvények betartása mellett helyesen járt-e el.

Iskolák, létszámok

Szentesen összesen 2595 általános iskolás tanul, közülük 820-an egyházi iskolák padjait koptatják. 1775 diákot tanítanak az önkormányzati iskolákban. A Damjanich tagiskolában 166-an vannak, a Petőfiben 321 a diákok száma. A Klauzál-iskolában 354 gyerek tanul, a Deák-iskolában pedig 304. A legtöbben a kertvárosi Kosztába járnak, a 16 tantermes iskolában 630 gyerek tanul.

Olvasóink írták

  • 1. Prehistoric 2008. május 28. 07:33
    „14 gyerek ideális létszám. Így és csak így lehet velük eredményesen foglalkozni. A hatalmas osztálylétszámok szörnyűek... A pedagógus ha a lelkét kiteszi, se tud egy 30-40 fős osztályban mindenkivel úgy foglalkozni, ahogy kellene... Ráadásul a hiperaktívakat, a rendbontókat is jobban le lehet kötni kis létszámú osztályban. Ezekkel az iskolaösszevonásokkal meg nagy létszámú osztályokkal csak a gyerek érdekét nem nézik...a tehetséges elsikkad, a deviáns éli világát. Azért összezárnám egy hétre egy 35-40 fős osztállyal azt, aki kitalálta... De produkáljon eredményt! Örülök, hogy van, aki már kezd rájönni, hogy ez nem járható út.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lebontják a szentesi peront

Szentes - Lebontják a szentesi vasútállomás peronját, és a régi, korinthoszi díszítésű tartóoszlopok felhasználásával építenek új tetőt. Tovább olvasom