Délmagyar logó

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 26°C Még több cikk.

A becsült ár majdnem kétszeresébe került a vitatott új török elnöki palota

A török sajtó által becsült összegnek majdnem a kétszeresébe, 615 millió dollárba (több mint 150 milliárd forint) került a gigantikus új török elnöki palota.

A török sajtó által becsült összegnek majdnem a kétszeresébe, 615 millió dollárba (több mint 150 milliárd forint) került a gigantikus új török elnöki palota, amelyet a múlt héten vett használatba Recep Tayyip Erdogan államfő.

A sokak által bírált építkezés költségei eddig nem voltak publikusak, Mehmet Simsek pénzügyminiszter hétfőn egy késő esti parlament vitában fedte fel az Ankarában, egy város széli erdős dombon neoszeldzsuk stílusban emelt 200 ezer négyzetméteres, 1000 szobás fényűző palota árát. A török sajtó addig csak találgatásokra hagyatkozhatott, s eddig 350 millió dollárra (86 milliárd forint) becsülte a költségeket.

Erdogan elnök az október 29-i nemzeti ünnepen akarta használatba venni fényes külsőségek között a főváros nyugati része fölé magasodó, esténként pazarul kivilágított, felszerelésében ultramodern palotát, de egy bányaszerencsétlenség miatt lemondták az aznap estére 5000 fő részvételével tervezett fogadást, csak egy szolid ünnepséget tartottak a Köztársaság napja alkalmából.

Az ellenzék tékozlásként és a tekintélyelvű elnök határtalan becsvágya megtestesüléseként ostorozza az Ak Saray (Fehér Palota) néven emlegetett, egy háromszintes rezidenciát is magába foglaló épületkomplexumot, amely alatt bunkerrendszer húzódik, s amelyet a legkorszerűbb technikával védenek a kibertámadásoktól és a lehallgatástól.

Az építkezés heves bírálatokat váltott ki azért is, mert bírósági ítéletek sorára fittyet hányva, több száz fát vágtak ki miatta a zöldben szűkölködő főváros legjobb, eredetileg védett ligetnek szánt zöldterületén, ráadásul egy olyan telken, amelyet az Erdogan által megtagadott Kemal Atatürk, a modern Törökország atyja adományozott Ankarának.

Hursit Günes ellenzéki parlamenti képviselő szerint a palota annak tanújele, hogy a két hónapja hivatalát elfoglaló államfő nem habozik az eddiginél sokkal nagyobb hatalmat gyakorolni. "Nem hallgat a bíróságokra, nem hallgat az alkotmányra, az elnök kicsúszott minden ellenőrzés alól" - mondta.

A Zaman című török lap szerint Erdogan palotája alighanem világrekorder: ugyanakkora, mint a brunei szultán palotája, amely a világ legnagyobb elnök palotája a Guinness Világrekordok szerint. Igaz, az 1984-ben befejezett brunei palotára mai áron számítva 970 millió dollárt költöttek.

A közpénzek felhasználásáról számot adva a török pénzügyminiszter bejelentette azt is, hogy 185 millió dollárért (45,5 milliárd forint) új sugárhajtású repülőgépet is vásárolnak az államfőnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így csajozik Kasza Tibi

Kasza Tibi lesz a Miss Oil szépségverseny elnöke. A zsűrizéshez segítséget is kért két csinos nőtől,… Tovább olvasom