Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Quimby: jubileumi koncert DVD-n

Quimby: jubileumi koncert DVD-n
Tragikomédia egy hosszú felvonásban címmel megjelent DVD-n a Quimby tavaly novemberi 25. születésnapi jubileumi koncertje.
A Sportarénában tartott különleges, látványos estéről, a zenekar terveiről Varga Livius énekes, ütőhangszeres beszélt az MTI-nek.

"Most is bennünk van annak az estének a bizsergető érzése, és ezt szeretnénk még egy ideig megtartani magunkban, valamint a közönségben, különösen azokban, akik nem voltak ott az Arénában. Szerencsések vagyunk, hogy kitartottunk a zenekar mellett és megélhettük a sikert, mert a történet az első tíz év után mehetett volna egészen másfelé is" - fogalmazott a zenész a DVD megjelenése alkalmából.

Varga Livius azt mondta, rendkívül fontos számukra, hogy a közönség minőséget kapjon tőlük. A Micsodaország koncertet számos vendégzenésszel, táncosokkal és a Quimbyhez egyre szorosabban kapcsolódó, meseszerű, Terry Gilliam képi világát idéző látvánnyal mutatták be. A csaknem háromórás összművészeti Aréna-esten mintegy kétszáz ember dolgozott, a produkciót tíz HD kamera, egy hátsó perspektívát megörökítő PoleCam és két GoPro rögzítette.

A különleges pillanatok közé tartott például a szokatlan ütőhangszereken, vizesbödönökön, poharakon, benzines palackokon, vashordókon előadott ritmusorgia, hárfás (Kriesch Barbara) és csellós (Poór Nikolett), dj (Dj Bootsie), hegedűs (Gazda Bence) vagy vendéggitáros (Vastag Gábor) közreműködése, illetve amikor a Quimby hat tagja egymás mellett-mögött szorosan állva és ülve adott elő egy néhány számos blokkot. A koncerten elhangzott mások mellett az Autó egy szerpentinen, a Halleluja, a Fekete lamoure, a Hol volt, hol nem volt, a Hintalógalopp, a Most múlik pontosan, valamint a friss lemez, a közelmúltban megjelent Jónás jelenései több dala.

"Több mint egy évig készültünk erre a koncertre, már a legelején konkrét elképzeléseink voltak a képi világ, a hang, a fény vonatkozásában. A vizuális megvalósítás Császár András és csapata irányításával készült, és jól jött, hogy a Quimbyben két képzőművész is akad, Kiss Tibi és Kárpáti Dódi. Imádjuk Terry Gilliam furcsa, pszichedelikus filmvilágát, a háttérvetítés számos elemet inspirálta ez. Idén a kisebb koncerteken is meg akarjuk mutatni ezt a látványt a közönségnek, emellett zeneileg az elmúlt negyedszázad pillanatai mellett bemutatjuk a Jónás jelenései még több dalát" - mondta a zenész az MTI-nek.

Hozzátette, hogy a nyári koncerteken, fesztiválfellépéseken váltogatni fogják a dallistát. "Most is intenzíven próbálunk, hogy aztán újult erővel rázuhanjunk a fesztiválokra. A tavalyi jubileumi év sűrű volt, de felért egy lelki zuhannyal is, most ezt az állapotot mutatjuk meg, a kisebb fellépések mellett karácsony előtt lesz egy nagyobb budapesti esemény is".

Mint Varga Livius szólt arról, hogy a zenekarból Balanyi Szilárd billentyűs vett részt intenzíven a DVD hangutómunkáiban, a mix, a mastering elkészítésében a Tom-Tom Stúdióban, de ott volt a képvágásnál is.

A Quimby (Balanyi Szilárd - billentyűs hangszerek; Gerdesits Ferenc - dob; Kárpáti József - trombita; Kiss Tibor - gitár, ének; Mikuli Ferenc - basszusgitár; Varga Livius - ütőhangszerek, rap, vokál) eddig tizenhét lemezt készített.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erőteljes női karakterekkel oktatja a legkisebbeket a Nick Jr.

Erőteljes női karakterekkel oktatja a legkisebbeket a Nick Jr.
Shimmer és Shine, Dóra, a felfedező, és Bubi Guppik vasárnaponként a gyerekcsatornán. Tovább olvasom