Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Nívódíjjal jutalmazták az óvodások kommunikációs eszközhasználatát vizsgáló szegedi egyetemistát

A XXI. századi „érintőképernyős" világa hogyan hat a gyerekekre? – tette fel a kérdést szakdolgozatában Csizmadi Csilla, aki szerdán elnyerte a Magyar Telekom nívódíját.
A Szegedi Tudományegyetem végzős kommunikáció szakos hallgatója kérdőívek segítségével vizsgálta az Alfa-generáció, azaz az óvodások és a szülők kommunikációs eszközhasználati szokásait.

- Ha pontosan nem is, többnyire tisztában vannak az ovisok azzal, hogy melyik infokommunikációs eszköz – okostelefon, táblagép, laptop, stb. – mire való – mondta Csizmadi Csilla, aki hozzátette, az óvónők és a szülők is bizonytalanok: a szülők szerint a gyerek kevesebbet használja az eszközöket, mint azok állították, míg az óvónők egy részről hasznosnak tartják az eszközök használatát, saját csoportjukban viszont nem szívesen látnák.

Szajbély Mihály a kommunikáció tanszék tanszékvezetője elmondta, fontosnak tartja a kommunikáció-oktatásban a mobileszközök használatának megismertetését, hiszen manapság egyetemi képzés elképzelhetetlen nélküle.

A Bistorant étteremben vette át oklevelét Csizmadi Csilla a Magyar Telekom Dél-Alföldi Régió területi értékesítési vezetőjétől, Soós Patriktól.
A Bistorant étteremben vette át oklevelét Csizmadi Csilla a Magyar Telekom Dél-Alföldi Régió területi értékesítési vezetőjétől, Soós Patriktól. Fotó: Üllei Kovács László

– Nagy öröm, hogy a Telekom beszállt ebbe a képzésbe, hiszen a piaci szegmens részeként ismeri a társadalmi trendeket, ismeri a piaci igényeket, és azt mutatja a világ felé, hogy nem hasznavehetetlen embereket képzünk. Ezen túlmenően a hallgatóknak motivációt ad, hiszen nemcsak a diplomával ismerjük el a teljesítményét, hanem ezzel a díjjal is.

A szakdolgozati témához hozzátette, az egyensúly megtalálása fontos tényező főleg az óvodásoknál, ugyanis egyik részről felzárkóztató dologként funkcionál, a másik részről a normális használatra tanít.

Egyre több hallgatót érdekel ez a téma, az egyetem pedig próbálja azt a kész tudásrendszert megadni, amellyel a piac élni tud. Androidra meg lehet tanulni programozni, a társadalomtudományi szemléletet viszont csak ilyen módon lehet belevinni. És ez az, amit a vállalatok keresnek az alkalmazottakban.

A kutatásban szereplő szülők viszont elutasítóan viszonyultak az óvodai eszközhasználathoz, holott a bemutatott példák alapján is számos előnnyel járhat: a „digitális szakadék" csökkentésének – akár egyéni-, akár személyi szinten – egyik leghasznosabb módja lehet. Otthon viszont engedélyezik ezek használatát, még ha a gyerekek nincsenek is teljesen tisztában azzal, hogy hogyan működnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajdú József az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar új dékánja

A társadalmat szervező, tervező, valamint a felmerülő jogi kérdéseket proaktív módon megoldó „mérnököknek" tartja a jogászokat Hajdú József. Tovább olvasom