Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Abortusz, egygyerekes családok, nőhiány - mi vár Kínára?

Kegyetlenül hangzik, de igaz: a régi Kínában a kislány csecsemőket gyakran hagyták meghalni a csatornában. Kegyetlenül hangzik, de igaz: a modern Kínában több tízmillió magzatot elvetetnek, felhasználva a legújabb technológiákat.

A tömeges mészárlás köszönhető a kínai állam 1979-ben megfogalmazott és azóta gyakorolt családpolitikájának, amely a családok zömében egyetlen egyre limitálta a gyermekek számát. Kína próbálja magát szuperhatalommá felépíteni úgy, hogy közben erre a századra kialakult a férfiak riasztó számbeli fölénye. 2020-ra Kínában, ebben a hihetetlenül hatalmas birodalomban 30 millióval több lesz a házas korú férfi, mint a nő. A friss népszámlálási eredmények alapján pedig arra lehet következtetni: 2040-re a negyven éves korosztályban 300 millió férfi és 250 millió nő lesz. Ez azt jelenti, hogy legalább 50 millió férfinak lehetetlen vagy nagyon nehéz lesz feleséget találni. Kutatók szerint ez egyrészt társadalmi instabilitást okoz majd, akadályozza a gazdasági növekedést, és a családok felbomlásához vezet. Várható a válások valamint a szexuális bűncselekmények számának növekedése.

Az ország jelenlegi népessége 1 milliárd 336 millió 410 ezer. Soha hasonló még egyetlen civilizált országban nem történt, soha még ekkora nem volt a nemek aránya közötti különbség. Ha visszagondolunk a közelmúlt történelmére, az első jelentős férfihiány az első világháború után jelentkezett - többek között Nagy-Britanniában, Franciaországban, Oroszországban és Németországban. Ennek következtében nagyon sok nőnek nem adatott meg a család, a gyermekvállalás lehetősége, az anyaság öröme.

Talán ezt a kiegyensúlyozatlanságot Európa mind a mai napig magában hordozza, köszönhetően a húszas-harmincas évek feministáinak, akik úgy vélték: egy nő férfi nélkül  is tud élni. El kell azonban ismerni: egy férfi nő nélkül sokkal több gondot okoz, mintegy nő férfi nélkül, főleg, ha fiatalokról van szó.

Ami Kínát illeti, a szakértők mindenféle találgatásokba bocsátkoznak arról, hogy mi vár az ázsiai tigrisre: kitör a polgárháború, nőni fog a bűnözés, elképesztő méreteket ölt a  prostitúció - amely egyébként is jelentős iparág minden kínai városban -, és növekszik a homoszexuálisok száma? Három dolog bizonyos. A nemi arányok ilyen mértékű különbségét most még nem lehet megakadályozni, ez már kezd nyilvánvalóvá válni az iskolákban. És ez a tendencia ösztönzőleg hat a gyerekrablásra és gyerekkereskedelemre. A kínai állam, amely soha nem gondolt ennek a folyamatnak a következményeire, bármennyire is figyelmeztették, most kétségbeesetten próbálja megakadályozni azt, amit maga rendelt el: hogy csökkentse a meg nem született lánycsecsemők számát. De ez a harc nehéz lesz egy olyan társadalomban, amelynek gyökeres meggyőződése, hogy a fiúgyermekek kötelessége gondoskodni idős szüleikről, miközben a lányok csak pénzbe kerülnek, mert hozományt kell velük adni a vőlegény családjának.


Ezek a problémák nyilvánvalóvá váltak és megmutatkoztak, amikor olyan vidéki nagyvárosokat látogattam meg, mint például a közepes nagyságú Danzhout a szubtrópusi Hainan-szigetek gumi- és a cukorültetvényei között. Jártam több állami iskolában, általánosban és középiskolában egyaránt, magában a városban és a környező falvakban is.

Ezek nem hivatalos látogatások voltak, és európai utas olyan ritkán vetődik Kínának erre a vidékére, hogy a gyerekeket - és gyakran barátságos tanáraikat is - teljességében lenyűgözte egy, az általuk egyébként kínaiul "hosszú orr"-nak nevezett európai férfi látványa. A gyerekek bámultak, sugdolóztak és kuncogtak. Rám néztek, és megpróbálták hosszabbra húzni a kis orrukat. Ez hatalmas móka volt nekik. Miközben kokllégám, Richard fényképezte őket, én csendben számoltam. Minden vidám osztályban jelen volt a lányok baljós hiánya. Olyan volt az egész, mint egy fantasy-történet. Azért jöttünk ebbe a régióba, mert azt hallottuk, hogy az országban itt a legmeghökkentőbb a nemek aránya: 100 lányra 168 fiú jut. Ez pedig tökéletesen megmutatkozott az egyik osztályban: a tízévesekében 80 diákból csupán 20 volt a lány. Egy másik osztályban 63-ból csak 25. Elképzelhető, hogy néhány lány éppen hiányzott az iskolából ottjártunkkor, mert talán a szüleik úgy gondolták, nem érdemes elküldeni őket, de még ha így is volt, az arányok akkor is ijesztőek. Az is zavaró volt számunkra, hogy a tanárok nem voltak hajlandóak beszélni erről a témáról, elterelték a beszélgetést, ha szóba hoztuk a kérdést. Úgy éreztem: tabutémáról faggatom őket. Egy másik falusi iskolában, nem messze Danzhoutól, ahol az iskolaépület mellett a személyzet csirkét nevel, nem volt ennyire nyilvánvaló a különbség.

Egy szokatlanul beszédes tanár arról számolt be: ezen a kistelepülésen 60-40 százalék a fiúk és lányok aránya. Nevetett, amikor azt mondta: az állam ugyan megpróbálja meggyőzni az embereket arról, hogy lányokat szüljenek, de az emberek megteszik a saját óvintézkedéseiket. A kormány valóban mindent megtesz: a kis falucskában egy 20 méter hosszú propagandaplakát hirdeti: "Jelenlegi családtervezési politikánk a következő: fordítsunk figyelmet a nemek arányának kiegyensúlyozottságára." Ez a plakát egyébként meghökkentően őszinte egy olyan országban, ahol a kritikus hangvételű újságírással már régen leszámoltak. A propaganda része az is, hogy az állam azt ismételgeti: a lány gyerek jó dolog. Az üzenet tehát megváltozott, és teljesen ellentétes a korábbival: "Kevesebb szülés jobb szülés". Furcsán hangzik ez most egy olyan országban, amely évtizedeken át hirdette: "Te csak egy lány vagy, nem vagy más, mint kiloccsant víz." Ma már törvény tiltja a magzat ultrahangos vizsgálatát is, amennyiben arra hivatott, hogy kiderítse: lány vagy fiúgyermeket hord az anya a szíve alatt. Az egyik faluban a községháza falán ezt olvastuk: "Fiú vagy lány? Hadd döntse el a természet." És az újabb szlogenek: "A nemzetnek törődnie kell a lányok jövőjével!", vagy: "Változnak az idők! Fiúk és lányok egyformák - mindkettő egyforma kincs".

Tény, hogy vidéken élő pároknak, akiknek első gyermekük lány volt, megengedték, hogy még egy gyermeket nemzzenek. Azonban határozott lépéseket kellett tenni annak érdekében, hogy a második fiú legyen.


Kunming egy magas hegyi fennsíkon elterülő egyetemi város. Hatmillióan lakják. Egy barátom - nevezzük őt Kuan Jüannak - azt javasolta: látogassak meg egy abortuszklinikát. Megtudtuk: fiú gyermekeket sosem hajtanak el, csak akkor, ha tudható, hogy "deformáltak".

Abortuszt kizárólag lányos anyák kérnek. Egy olcsó, mocskos üzlet kirakatában olvashattuk az ajánlatot: az abortusz ára megközelítőleg 3500 forint - a fájdalommentes, modern terhesség-megszakításért azonban akár ennek tízszeresét is elkérhetik. 1500 forintnak megfelelő összegbe kerül a vizsgálat, amellyel megállapítható a baba neme. A hatóságoknak az ellen sincs kifogásuk, ha a  magzatelhajtást az anya a terhesség kilencedik hónapjában kéri elvégezni.

Kísérőm, Jüan saját tapasztalatait mesélte el. - Amikor még kislány voltam, a nagyszüleim elhalmoztak mindennel, mert én voltam az első unokájuk. Aztán megszületett az unokaöcsém, és velem többé már nem törődtek. Akkor azt mondták nekem: te csak egy lány vagy, kiloccsant víz. Ezt a kifejezést a nem kívánt lánygyermekekre használják.

Kunmingban láttam Kína másik, kegyetlen arcát is. A szülők kikötözik gyerekeiket, ami kegyetlenségnek tűnik. De a látszólag brutális szülők valójában azt próbálják íly módon megakadályozni, hogy a gyermekeiket elrabolják. A fiú gyerekeket olyan családok rabolják el, akik fiú örököst akarnak. Nem érdekli őket, honnan, csak legyen egy fiú örökös.

A lányokat elkényeztetett fiúk számára rabolják el, hogy később ne kelljen aggódniuk amiatt, hogy feleséget szerezzenek nekik. De Kína minderről hallgat.

Amikor lehetőséget kaptam arra, hogy találkozzak olyan házaspárokkal, akiknek elrabolták a gyermekét, azt tanácsolták nekem, hogy csak az apákkal beszéljek. Az anyákat talán elragadják az érzelmeik, és elárulják a találkozónkat. Mivel nem akartam felhívni magamra a hatóságok figyelmét, beleegyeztem. Az apák is tartottak a találkozótól. Beszélgetés közben is attól rettegtek, hogy megérkezik a rendőrség. Egy teaház hátsó szobájában mesélték el tapasztalataikat - a kínai kormány egyébként nem hajlandó híreket szolgáltatni külföldi újságíróknak. Az apák elmesélték: amikor eltűnt gyermekeik képeit kiragasztották a falra, hogy talán valaki felismeri őket, a hivatalnokok leszedték a fotókat, mondván: elcsúfítja a várost. Az egyik 36 éves férfi azt mesélte: a kisfia 16 hónapos volt, amikor elrabolták. "Az egyik percben még a házunk előtt játszott, és a következőben már nem volt sehol." A szomszédok látták, hogy a kisfiút egy autóval vitték el. A család szinte összes jövedelmét plakátokra költi azóta, hogy megtalálják eltűnt gyermeküket. Egy másik apa arról mesél: két éves volt a kislánya, amikor elrabolták. Az anyukája bement a lakásba beteg kisfiához, a kislány pedig kiment az utcára, jégkrémet szeretett volna. Soha többé nem látták. A rendőröket a kislány eltűnése után már húsz perccel értesítették - a forró nyom ellenére a hatóságok nem tettek semmit. Az egyik apa még hozzátette: "A fiam most 18 hónapos. Azt mondom neki, ha felnő, soha ne adja fel a keresést és találja meg a húgát. Nincs szó arra, milyen érzés az, amikor egy szülő elveszíti a gyerekét."

Fordította: Nyemcsok Éva

Olvasóink írták

  • 2. DomeSL 2010. április 29. 07:52
    „Mondta CsImre orákulum.”
  • 1. CsImre 2010. április 28. 20:38
    „A dolog annál cikibb, hogy a természet egyensúlyra törekszik, ezért a születendő gyermekek száma nagyobb arányban lesz lány.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállítás nyílt Herta Müller életéről

Elsőként nyílt kiállítás Herta Müller életéről. A müncheni tárlaton jegyzetek, dokumentumok és fotók… Tovább olvasom