Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Fekete lyuk nyel el egy szuper Jupitert

A csillagdráma egy 47 millió fényévnyi távolságra lévő galaxisban játszódik.

Először fedeztek fel genfi asztrofizikusok egy úgynevezett szuper Jupitert, amelyet éppen egy fekete lyuk kezdett el bekebelezni. A csillagdráma egy 47 millió fényévnyi távolságra lévő galaxisban játszódik - közölte a Genfi Egyetem kedden.

A megfigyelést az INTEGRAL európai műhold tette, amely 2002 óta méri a gammasugárzást. Amikor a genfi szakértők ennek segítségével egy galaxist vizsgáltak, felfedeztek egy fényjelet, amelyet egy fekete lyuk bocsátott ki. A fekete lyuk az NGC 4845 nevű galaxis középpontjában helyezkedik el.

Tömege százezerszer nagyobb, mint a Napé, és több mint harminc éve inaktív. Úgy tűnik azonban, hogy a fekete lyuk "felébredt", és elkezdett elnyelni egy, a Jupiternél tizenötször súlyosabb bolygót - közölték a kutatók az Astronomy Ú Astrophysics című szaklapban.

A fekete lyuk a szuper Jupiter tömegének már mintegy tíz százalékát beszippantotta. Három hónapra volt szüksége, míg eltérítette pályájáról és elkezdte elnyelni.

Az asztronómusok becslése szerint a galaxisokban megközelítőleg ugyanannyi "kóbor" bolygó lehet, mint csillag. Ezek viszont nincsenek egy csillag gravitációjához láncolva, ezért a fekete lyukak könnyen elfoghatják és elnyelhetik őket.

A tudósok még idén hasonló jelenségre számítanak a Tejútrendszerben is. Itt egy, a Földnél mintegy háromszor súlyosabb gázfelhőt fog a galaxis centrumában lévő fekete lyuk elnyelni.

A láthatatlan fekete lyukak a legtöbb csillagrendszer közepén megtalálhatók. Tömegük több millió- vagy akár milliárdszorosa lehet a Napénak, és olyan hatalmas gravitációs erővel bírnak, hogy még a fény sem tud kiszabadulni ölelésükből. Azt is gyanítják róluk, hogy egyre gyorsabban örvénylenek, és tömegben is gyarapodnak, miközben felfalnak mindent, ami az útjukba kerül: por- és gázképződményeket, csillagokat és a világűrt kitöltő anyagot.

Olvasóink írták

  • 3. tucat 2013. április 03. 13:50
    „2. Jozsoci
    Lyuk - lyuk, csapda - csapda. Bár a természetükben, különösen pedig az emissziójukban akad különbség is: egyesek szerit a földieknek bonyolult lelkük is van, az emissziójuk nélkül pedig mi sem tudnánk most itt malackodni. :P Egy igen vonzó külsejű és szellemileg sem éppen elmaradott barátomat, ha nem is taszítják, de nem vonzzák a földi fekete lyukak. Olykor, titokban, irigylem is ezért, bár tudom, neki sem éppen fenékig tejföl a Tejút Orion-karjában a létezés, a titokzatos ösztönök fekete lyukja körüli, vékonyka, intellektuális akkréciós korong peremén egyensúlyozva... :D”
  • 2. Jozsoci 2013. április 03. 12:21
    „1. tucat 2013.04.03. 11:58
    Gratulálok, tényleg felkészült vagy a témában. Nekem a mindent elnyelő fekete lyukról más jutott az eszembe.”
  • 1. tucat 2013. április 03. 11:58
    „Ha ezek, a galaxisok tömegközépponti régióiban igazoltan megtalálható képződmények így működnek, akkor előbb-utóbb elnyeléssel fenyegetnek minden, általunk anyagként, vagy energiaként érzékelhető létezőt, még akkor is, ha némelyikük akkora perdületre tett szert az akkréciós útonállás eredményeképpen, amely a fény sebességére (vagy annál is nagyobbra - bocs, Einstein!) gyorsítja a mi fogalmainkkal meghatározhatatlan állagú, szinguláris halmazt, s így nem kizárható az objektum emissziója sem, de az akkréciós mérleg még így is erősen pozitív az elnyelődés javára. Ha tehát a folyamatok ilyen természetűek az általunk homályosan, doppler-effektusokkal nehezítve belátott, mintegy 14 milliárd fényévnyi térrészben, és feltételezzük, hogy ezen túl nem létezik (a mi fogalmaink szerint) anyag-energia-rendszerek által töltött tér, akkor az, amit univerzumnak tartunk, elnyelődik e gravitációs csapdákban, s már csak egyetlen kérdés marad: a nagytakarítás után ezek a kozmikus porzsákok egyesülnek-e egy, mondjuk, egy újabb ősrobbanáshoz elegendő töltésű pontfélévé, vagy folytatják a jelenleg tapasztalt, exponenciális gyorsulással leírható távolodásukat egymástól... Mondjuk, nekem, személy szerint mindegy, mert mire a hajdan volt anyagaim elnyelődnek egy ilyen szörnyetegben, addigra valószínűleg nem sokat tudok sem a világról, sem önmagamról. Még annyit sem, amennyit most tudni, vagy inkább sejteni vélek, s talán azt sem helyesen. :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdán nyílik a Helmut Newton-kiállítás a Szépművészetiben

Helmut Newtont a divat- és aktfotózás forradalmasítójaként tartják számon. Tovább olvasom