Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Jordán Tamás Szombathelyen bújik el

Jordán Tamást különdíjjal jutalmazták a Vidor Fesztiválon a stand up műfajának megújításáért. Az újítás és teremtés tehát továbbra sem áll távol a művésztől. Szombathelyen, ahol színházat alapított, újabb öt évre megválasztották igazgatónak, most azt tervezi, hogy olyan potenciális látogatókat szólít meg, akik még becsábíthatók a színházba.
– Különdíjat kapott a Vidor Fesztiválon a műfaj példaértékű megújításáért, gratulálunk! Mivel újította meg a műfajt?

– Köszönöm! A stand up a műfaj, ami most megújításra került. Egy olyan estet csináltam, amiben remek történeteket mondok el – pont, mint a stand up-osok –, és ezek közé verseket csempészek. Úgy kell elképzelni, mint egy trójai falovat. A faló a sztorik együttese – nagyon csábítóak, csalogatóak, a közönség nagyon szereti, körbeveszi, nézegeti őket – ám egyszer csak kinyílik a faló oldala és kilép Kosztolányi, Ady, Babits, József Attila és a többiek. Úgy jönnek a versek szinte váratlanul, észrevétlenül, mintha a stand up szerves részei lennének. Tulajdonképpen a versek is stand up-ok, hisz a költő elmondja az érzéseit és történeteit, tehát ugyanúgy a műfajhoz tartozik, csak szokatlan, hogy a vers, mint stand up jelentkezik.

– Hogy reagál a közönség?

– Borzasztóan tetszik az embereknek, nagyon nagy versek vannak benne. Miután egyik sztorit mesélem a másik után, a verset is úgy mondom el mintha sztori lenne. Én egyébként sem használom azt a szót, hogy szavalok. Én közlök dolgokat a magam módján a hallgatósággal, hol egy saját történetet, hol egy verset.

Jordán Tamás: Méltatlan helyzetben van a kultúra. Semmire sincs pénz, így a kultúrára sincs. Fotó: Bonyhádi Károly
Jordán Tamás: Méltatlan helyzetben van a kultúra. Semmire sincs pénz, így a kultúrára sincs. Fotó: Bonyhádi Károly


– Mennyire aktuális a mondanivaló? Ahogy a stand up-tól megszokhattuk, úgy reflektál például a közéletre?

– Kezdem az újítás részével: Kosztolányi Hajnali részegsége mindig aktuális, Babits Esti kérdése mindig aktuális, József Attila Elégiája vagy Ady Krisztus-kereszt az erdőn című verse szintén. A történetek pedig olyan történetek, amik velem történtek néhány évtizede vagy mostanában, de nincs benne politika és nincs benne társadalomkritika.

– Mérnökként végzett, végül színész lett. A két hivatás úgy tűnik, a világ két végpontja. Az egyikről azt gondoljuk, két lábbal áll a földön, a másikról, hogy két méterrel felette jár. Igaz ez? Hol találkozik a kettő?

Széllel szembe – poénok és poémák

Jordán Tamás stand up estje. Október 10-én, szerdán 10 órától látható az Ifjúsági Házban a 17. Őszi Kulturális Fesztivál keretében. Belépőjegy elővételben 800, az előadás napján 1000, SZTE-s diákigazolvánnyal elővételben 500 forint.

– Bennem ez a kezdet kezdetén már ketté vált, mert én színész akartam lenni mindig is. Az apám kívánságára – miután nem vettek fel a főiskolára – jelentkeztem mérnöknek. Szerencsém volt, én a számokkal mindig jó viszonyban voltam és a geodézia – ugyanis földmérő mérnök lettem – nagyon is kedvemre volt. Elvégeztem és még szerettem is, de a színészet egy pillanatra sem maradt ki az életemből, mert érettségi után rögtön elmentem a 60-as évek legendás Egyetemi színpadára, amit Ruszt József vezetett. Érettségi után tehát párhuzamosan csináltam a kettőt, volt a színház, szerves részeként az életemnek, és a nagyon is kedvemre való mérnöki szakág, a geodézia.

– Már gyerekként hallottam az Egyetemi Színpadról. Mitől lett legendás?

– A 60-as évekről van szó, a Kádár korszak izmosodó szakaszáról, diktatúrának is lehet hívni ezt a korszakot. Tudja, volt a három „T": a tiltás, a támogatás és a tűrés. Az Egyetemi Színpad egy megtűrt hely volt, ami azt jelentette, hogy kicsit szabadabban lehetett ott bármit csinálni, engedte a hatalom, hogy az értelmiség ott eressze ki a gőzt. Ennek köszönhetően, mindenki, aki akkor számított a magyar értelmiségi életben az jelen volt, kezdve Nagy Lászlóval Juhász Ferencen át, ott alakult az Omega, ott énekelt először Bródy Jancsi és Koncz Zsuzsa, Sándor Gyuri ott mondta az első vicceit. Szóval mindenki, aki számított az ott megfordult. Nem is tudom elmondani szavakkal milyen csodálatos hely volt.

– Talált még ilyen helyet az életében?

– Hasonlóvolt a Merlin Színház tíz éven keresztül, amit mi alapítottunk. Az is megpróbált ilyen sok műfajú találkozóhely lenni, de a 90-es évek már másképp zajlottak, mint a 60-as évek. A 60-as években mindenki mindenkivel akart találkozni, a 90-es években már nem.

– Szombathelyen újabb öt évre megválasztották igazgatónak, ami egyrészt nagyszerű, másrészt viszont sokan felkapták a fejüket, hisz úgy tűnik manapság ez itthon kevésbé jellemző. Mit gondol, mivel vívta ki ezt a bizalmat és tiszteletet?

– Gondolom, az az öt év, ami itt eltelt, nagyon hasznos volt. Sok minden történt, mi építettük fel itt a színházat, nagy átalakítások zajlottak és remek évek állnak mögöttünk. De talán szerepet játszik az is, hogy nem rossz az én szakmai reputációm.

– Innen Szegedről úgy tűnik, mintha Szombathely egy különálló sziget lenne a magyar színházi életben. Mi az, amiben nagyon különbözik az ország többi színházától?

– Innen Szombathelyről is így látom. Az Egyetemi Színpadon eltöltött évek alatt a sejtjeimbe ivódott a felismerés, hogy a színház nem csak előadásokról szól, hanem alkalmat tud adni találkozásokra, úgy viselkedik, mint egy agora, mint egy fórum. Azért akartam Szombathelyen színházat alapítani – szűz terepen, ahol még nem volt színház, mert ahol már volt ott ezt nem lehet előlről kezdeni – hogy a gyakorlatban is bebizonyítsam ezt a tételt. A színház nem csak előadásokról szól, első sorban egy társadalmilag nagyon fontos találkozóhely. Manapság én nem is tudom, hogy az emberek hol tudnak egymással találkozni és beszélgetni, leszámítva persze a néhány presszót és éttermet. Olyan hely nincsen, amelyik alkalmas arra, hogy közös ügyeket megbeszéljünk, és arra, hogy legyenek különféle előadások, különféle műfajban, kamaraestek, vagy bármi. Szóval nagyon színes, amit mi kínálunk.

– Nulláról akart tehát kezdeni mindent. Általános- és középiskolás gyerekekkel is mond verset...

– Igen, ez nekem nagy mániám és már sok ilyen est volt. Ezernél is több gyerekkel mondatok egyszerre verset és ez nekik is meg nekem is nagy élmény.

– Valóban tervezi, hogy délutánonként 20-30 „talán színházlátogatót" keres meg?

– Igen, ebbe most kezdtem bele, gyűjtöm a címeket és leveleket akarok írni, mert én azt hiszem, hogy szükség van a személyes megszólításra. Mindez emailen történik, ismerősöktől kapok neveket és címeket, akikről azt gondolják, hogy ugyan még nem nagyon járnak színházba, de esetleg érdekelné őket és a személyes megszólítás talán rábírhatja őket a változásra. Levélben történik háta meghívás és, ha le tudok ülni velük beszélgetni, nem csak arról beszélnék, hogy jöjjenek színházba, hanem arról is, hogy ha lokálpatrióták, akkor érezzenek felelősséget a város sorsáért. Tehát nem csak az kell, hogy előadást nézzenek, hanem az is, hogy kicsikét megváltozzon Szombathely az ő segítségükkel is, hogy más legyen a mentalitás, legyen a városnak megtartó ereje.

– Most úgy érzi, hogy nincs?

– Nem csak én érzem úgy. Szükség van rá, hogy nagyobb élet legyen Szombathelyen. De, ha valaki azt mondja, hogy van, akkor azt mondom, legyen még nagyobb.

– Mit gondol a mai magyar színházi életről? Sokat beszélünk róla manapság, hogy nagyon méltatlan helyzetben van a kultúra.

– Valóban méltatlan helyzetben van a kultúra. Semmire sincs pénz, így a kultúrára sincs. Szomorú vagyok tőle, nagy válság helyzetben van a magyar színház.

– Csáki Judit Édes szakmám című nyílt levelében nagyon szomorú képet vázol fel. Valóban ennyire rossz helyzetben van a színház?

– Én szerencsére el tudok bújni itt Szombathelyen. Kilométerben kifejezve 230 kilométerre vagyunk, lélekben talán még messzebb, attól, ami Budapesten történik. Én arra koncentrálok, ami itt van helyben.

– Tényleg el lehet vonatkoztatni az egésztől?

– Bizonyára nem, mert az egészben benne van az ország gazdasági helyzete. A költségvetéssel az önkormányzatok nagyon rosszul járnak és, ha az önkormányzatok rosszul járnak, akkor az általuk fenntartott színházak is rosszul járnak. Tehát minden mindennel összefügg.

– Hogy érzik magukat a színházi dolgozók – mind színészek, rendezők, háttér munkások –ebben a helyzetben?

– Nagyon nehéz általánosságban választ adni, mert például a Katonában és az Örkényben, ahol volt szerencsém játszani, a nehéz helyzet ellenére sem érzik annyira rosszul magukat, mint amennyire kevés pénzt keresnek. Aztán nyilván valahol eljutnak az elkeseredésig is. Általában nem lehet mondani semmit, mert minden színháznak más a mentális állapota és mások az anyagi kondíciói. De, ha mégis általánosságban kell gondolkodni, akkor azt mondanám, hogy színészeknek, rendezőknek, színházi embereknek most nagyon nincs jó kedvük.

– Mi segíthetne ezen? Csak az anyagiakon múlik?

– Az anyagiak kétféleképpen játszanak szerepet ebben a helyzetben. Egyrészt mindenhol csökkent a támogatás, de, ami ennél nagyobb baj, hogy a közönség pénztárcája is egyre laposabb. Tehát még csak arra sem lehet számítani, hogy ha nincsen központi kormányzati támogatás, akkor majd jó előadásokkal lehet bevételt csinálni, mert sajnos ez sem igaz. Nagyon nehéz a helyzet.

Olvasóink írták

  • 1. Zotya100 2012. október 09. 23:38
    „Nagyra tartom, ő a kedvenc színészem! Ott leszek holnap, az biztos!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fokvárosnál vetette partra magát egy déli simabálna

Újabb bálnatetemet találtak, ezúttal Fokváros közelében. A bálnák "öngyilkosságát" a tudósok… Tovább olvasom