Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2014. 04. 16. szerda - Csongor

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Világvevő > Pethő Zsolt: Próbálunk abszurdak lenni, de az élet túltesz rajtunk

Pethő Zsolt: Próbálunk abszurdak lenni, de az élet túltesz rajtunk

Az egykori Holló Színház alapító tagja, Pethő Zsolt 1997-ben csatlakozott a L’art pour L’art Társulathoz: Galla Miklóstól vette át a Besenyő család Margitjának szerepét. Azóta már a tizenkettedik előadásnál tart a népszerű társulattal. Beszélgetésünkből kiderült: az élet olykor náluk is abszurdabb, lányainak igazán vidám gyerekkoruk volt, és amikor a társulat már igazán jól tud egy darabot, egymást kezdik ugratni a színpadon.

Farkas Judit - 2012.12.31. 10:32
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
– Tizenöt éve tagja a L'art pour L'art Társulatnak, alapító tagja volt a Holló Színháznak is. Abszurd humorhoz kapcsolódó pályafutása alatt mennyivel lett abszurdabb a világ, amely körülveszi?

– Egyre abszurdabb. Gyakran előfordul, hogy egy-egy előadásba bekerül valami, ami később kikerül, mert a valóságban is megtörténik. Mi próbálunk abszurdak lenni, de az élet túltesz rajtunk. A legújabb, Piroska, a farkas című előadásból is kikerült valami, ami megtörtént a való életben is, de annyira fekete volt az egész, hogy inkább nem is mondom el az összefüggést.

Pethő Zsolt: Próbálunk abszurdak lenni, de az élet túltesz rajtunk. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

– A Holló Színházzal kezdődött a kapcsolat ezzel a típusú humorral? Vagy a Satöbbi zenekarnál?

– A Satöbbi egy kicsit szürreálisan volt abszurd, az angol abszurd jött a Holló Színházzal, de az első élményeim a Monthy Python-filmek voltak. Budapesten a Bem moziban már a nyolcvanas évek elején játszották a Gyalog galoppot. Volt a közönségből öt ember, aki leesett a székről a nevetéstől, a többiek nem értették, mi folyik a filmben. Később Galla Miklós szólt nekem, hogy én, mint színpadi ember – a Satöbbiben látott engem – biztosan alkalmas vagyok a Holló Színházra. Nem voltam alkalmas rá. A Satöbbiben nagy pofával vezettem a műsort, sztoriztunk, az egy sokkal szabadabb világ volt. A Miki egyszer azt mondta, próbáljuk ki, hogy néz ez ki prózában! Elvitt egy egyetemre fellépni, adott szövegeket. Kezem-lábam remegett, miközben felolvastam, holott a Satöbbivel nagyon laza voltam. Később, a Holló Színházban már megtanultam a szövegeket, ennek ellenére nehezen jöttem bele. Ezt csak én gondolom így, a közönség az első perctől kezdve röhögött, de nekem nagyon nehéz volt megtanulni, hogy miközben elmondok egy megtanult szöveget, ugyanolyan laza tudjak maradni, mint a zenekarban.

L'art pour l'art Társulat - Banán, pumpa, kurbli


– A jelenlegi társulatot mennyien keverik az angol humorral?

– Most már nem keverik. Már rég nincs Holló Színház, és rengeteg nyilatkozatban elmondtuk: a kettő között az a különbség, hogy a Holló Sínház angol szerzők műveit adta elő, míg a L'art pour L'art Társulat csak saját szerzeményeket visz színpadra. Ezt kellett valahogy „elhinteni".

Pethő Zsolt: Próbálunk abszurdak lenni, de az élet túltesz rajtunk (galéria)

– Gimnazista koromban alakult az iskolában egy Csigatészta Kör nevű amatőr társulat, amely a Holló Színház nyomában járt a Monty Python-jelenetekkel. A L'art pour L'art-t mennyien próbálják utánozni, mennyien merítenek belőle?


– Rengetegen. Nem utánoznak, hanem amatőrök játszanak. Szerintem 15-20 Besenyő család-jelenet született már így, csak amiről mi tudunk. Volt, aki újat írt, volt, aki a mi jeleneteinket adta elő az oszlopos szereplőkkel: Öreg, Besenyő Pista bácsi, Margit, Zigóta, Kanca... A köznyelvben is elterjedt az a fajta szójáték, nyelvi humor, ami a Besenyő család része. A reklámok megújhodását is hozta egy időben, nagyon sokszor próbáltak szójátékkal reklámozni. Ez elsősorban Szászi Móni érdeme, aki a jelenetek nagy részét írja, de ott volt elejéről fogva Laár András és Dolák-Saly Róbert is. Nekem rengeteg ötletem van, ezek elszórva találhatók az előadásokban, meg hát én inkább zeneszerző vagyok.

– Egy másik Pethő Zsolt pedig animációs filmek zenéjét rendezte... nem volt konfliktus a névazonosságból? Ezért a „Th." a Pethő Th. Zsoltban?

– Még a nyolcvanas években elmentem a jogvédő irodába, mondtam, hogy szeretnék új művésznevet. Kérdezte a titkárnő: és mi lenne az? Azt válaszoltam, hogy „svédasztal". Erre ő nem orvost hívott, hanem átment a jogi osztályra, majd visszajött: lehet svédasztal, de mondjam meg, hogyan kell leírni? Mondtam: az asztal a keresztnév. Leírta, hogy Svéd Asztal, de igazából amikor előadó vagyok, akkor simán Pethő Zsoltként lépek fel, mert színpadon nincs belőle még egy, amikor pedig zenét szerzek, odabiggyesztem még a Th.-t.

– Zenét a társulatnak szerez?

– És még a Satöbbinek. Tervezek egy musicalt is, de az az igazság, hogy lusta ember vagyok. Vidám darab lenne, csak azt nem tudom még, gyerekeknek szólna vagy felnőtteknek. A Budapesti Bábszínházban dolgozunk, adná magát a gyerekdarab.

– Megihleti a környezet?

– Igen, meg hát nekem is vannak gyerekeim. Amíg kicsik voltak, gyakran lefeküdtem melléjük mesélni, voltak állandó szereplők... sok apuka csinálja ezt. Én találtam ki a mesét, ők alakították: ne menjen arra a főhős, satöbbi. Volt, hogy rájuk szóltam: de arra fog menni, kész! Én vagyok az apád, én döntöm el! Szerintem mulatságos gyerekkoruk volt.

Pethő Zsolt: Próbálunk abszurdak lenni, de az élet túltesz rajtunk (galéria)

– Most már biztosan nevetnek, amikor utána kiabálnak az utcán: Maaaaargit! Na de korábban?


– A kisebbik nagyon büszke, régen a játszótéren odavitt engem gyerekekhez, hogy ő a Margit. A nagyobbik már nagy tinédzser, tizenhat éves. Neki ciki minden. Beszóltam neki néhányszor társaságban, mindig elpirult, aztán később elárulta, hogy a haverjainak tetszett, amit mondtam. Előfordult, hogy megálltam mellette autóval az utcán, letekertem az ablakot, és mondtam: Kiscsaj, elvihetlek? Mire ő a haveroknak: Ez az apám, ne haragudjatok! A lányaim sokat nevetnek...

Nem csak az abszurd felé nyitottak

Megkérdeztük Pethő Zsoltot, mennyire követik a magyar humorszcénát? Elmondta: a stand uposokat a társulat is figyeli, és vannak köztük, akiket ők is nagyon kedvelnek. – Neveket nem mondok, de a Litkai Gergőt például nagyon szeretjük, valamilyen szinten barátunk, és én nagyon szeretem a színpadi jelenlétét is. A régi időkből szeretjük Alfonzót, Hofit, én a Markos-Nádast is... Nem csak az abszurd felé vagyunk nyitottak, Hofi például zseniális stand upos volt – talán az első magyar. Hacsak nem Kellér Dezső és társaik voltak az elsők, akiknek más volt a nevük, de szintén egyedül beszéltek a színpadon – mondta az énekes-humorista, aki szerint a stand up csak egy új elnevezés, amely a kétezres évek elején csempésztek be Magyarországra, és ezt a műfajt még bőven lehet tovább fejleszteni.

– Egyébként hányszor kérdezte már meg újságíró, hogy az életben is olyan vicces-e mint a társulatban?

– Rendszeresen megkérdezik az egész társulattól. Én nagyon vicces vagyok... a többiek komorak. Rajtam kívül három nagyon komor ember van a társulatban (nevet).

– Hogy áll össze egy-egy műsor? Mennyit gyakorolnak?

– A mostani abban a stádiumban tart, hogy még változik. Most a 15–20.
előadásnál tartunk, valószínűleg január közepére fog beállni, ilyenkor még teszünk-veszünk rajta. Megírunk egy darabot, mindenki a maga részét, és a közönség dönti el, mi marad benne. Mi röhögünk az egészen, de szeretjük, ha egy darab úgy játszódik le, hogy a néző az elejétől a végéig nevet. Ami kevésbé jó a közönségnek, azt kicseréljük, csiszolgatunk rajta, ezért aztán nem is tanuljuk meg száz százalékosan a jeleneteket. Elpróbáljuk az előadást, először az a vicces, hogy nem tudjuk, mit kell csinálni. Aztán az, hogy már tudjuk a darabot, összeállt és pörög. Végül eljön az az idő, amikor mi már ismerjük annyira, hogy elkezdjük egymást össze-vissza ugratni az előadás alatt. Rendszeresen elszabadul a pokol.

– Észreveszik a nézők, hogy a háttérben szórakoznak egymással?

– Persze! Mi nem a háttérben, hanem a színpadon szórakozunk egymással. Sőt, ami jó, az benne is marad az előadásban. Egy barátom – aki elfogult, ezért nem adok a véleményére – azt mondja, nálunk egy kevésbé jó műsorszám is annyira jó, mint másnál egy egész darab. Ezt én nem tudom megítélni, mert egészen más szemszögből nézem, de jólesik.

– Amikor már egymást is eleget ugratták, jöhet egy új előadás? Hányadiknál tartanak?

– Így van, a tizenötödik előadásnál járunk. Ebből hármat hozott össze a régi társaság, az összes többit mi együtt. Nem csak tőlünk függ, mikor jöhet az új darab: Magyarország egy behatárolható hely. Behatárolható, kik szeretik a társulatot, ezt a fajta humort, kik jutnak el az előadásainkra. Átlagban másfél-két évig tudunk játszani egy darabot, utána nekünk is, a közönségnek is igénye, hogy újat csináljunk.

– Térjünk vissza egy kicsit a régi időkhöz: mennyire volt nehéz átvenni Galla Miklóstól Margit szerepét a Besenyő családban?

– Amikor Robiék megkerestek, hogy lépjek be a társulatba, ők is gondolkodóba estek azon, Margitot vigyük-e tovább, vagy legyen változás, új figura a családban. Margit azonban annyira bejáratott volt, hogy maradtunk nála. Egyetlen feltételem volt: hogy nem akarok megborotválkozni. Mondták, hogy az direkt jó, mert erről lehet majd beszélni a családban. Az elején nekem is nehéz volt: mit szól majd a közönség? Nem akartam olyan lenni, mint a Miki, és bár láttam előtte sokat a színpadon, direkt nem néztem újra az alakításait. Nekem soha nem volt képben, hogy a társulat tagja leszek, nézőjük voltam rengetegszer. Amikor Galla Miklós kiszállt, Robiék folytatni akarták, és kellett új tag. Mondták, hogy kizárásos alapon csak én lehettem a jelölt. Jóleső érzés volt, mégis gondolkodtam, hogy belemenjek-e, mert tudtam, hogy mekkora felelősség – de nem bántam meg. Nagyon jó egy ilyen társulatban úgy fellépni rendszeresen, hogy telt ház van, nagy taps, szeretnek. Azt is tudtam, hogy Margit nem olyan lesz, mint Galla Margitja. Az övé „statikus" nő volt, az enyém pörgősebb, izgágább, kotnyelesebb. A szellemi résszel nem volt probléma, mert akik írták a szöveget, azok maradtak a társulatban. Az elején volt egy-két beszólás, hogy a Galla azért hiányzik, de ez egyrészt elszórt volt, másrészt talán inkább nosztalgia. Most már befutottam, mint rózsaszín hajú nő.

Pethő Zsolt: Próbálunk abszurdak lenni, de az élet túltesz rajtunk (galéria)

– Egy kis zene: már harminc éve működik a Satöbbi zenekar. Mit jelent az életében ez az együttes?


– Tizenhat éves koromban léptem fel először, és úgy éreztem magam: zseniális volt, nekem itt a helyem. Az egész abból indult ki, hogy jártam koncertekre, és láttam, hogy a nézőtéren sokan vannak, de a színpadon bőven elfér az ember. Mit kell csinálni? Fel kell menni a színpadra. Így lettem énekes. Akkoriban zongorista-énekesnek készültem, de volt egy kis szintetizátorom, ami mindig gátolt, amikor táncolni szerettem volna. Én szeretem a Satöbbi számait, szeretek mozogni rájuk... Úgy döntöttem, nem leszek zongorista. Az énekesnek semmit sem kell cipelni, odamegy és énekel. A Holló Színházban és a L'art pour L'artban futottam be, a Satöbbi maradt egy örök szerelem, egy buli. Volt már esküvő is Satöbbi-koncerten: a polgári szertartás után jött az egész násznép, mi is összeadtuk az ifjú párt a színpadon. Azóta van már három gyerekük, voltak nemrég koncerten együtt.

Satöbbi - Télapó dal


– Feltételezem, nem is akarják abbahagyni...

– Amíg jó csinálni, addig nem. Nem lépünk fel sokat, mert úgy megunnánk.

– Az év utolsó napja alkalmából: mit vár az új évtől?

– Világbékét. Igazából nincs komolyabb elvárásom: békésen teljen, munkával, lépjünk fel sokat – de ez már most megvan, kellett venni jövő évi naptárat, hogy beleírhassuk a fellépéseinket. Dolgozni is fogunk, szórakozunk, élünk a Szentendrei-szigeten: mi mást várnék?
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!


Moderálásra küldöm 4. online 2013.01.01. 16:10

Néztem a két legutóbbi műsorukat. Szilveszterkor és előtte való nap. Tényleg Pethő a leggyengébb láncszem. Ami feltünt, és nem jó, az az, hogy ahol bekeverik a közönség mű ovációját és tapsát, ott elnyomják, érthetetlenné teszik a szöveg végét, ami sokszor pont a lényeg. Ezt nem hallja közülük senki? Kár.

Moderálásra küldöm 3. hős 2012.12.31. 17:42

Igen ,Galla nélkül ez a társulat sajna nem az igazi!!!!!

Moderálásra küldöm 2. Besenyő_Pistabácsi 2012.12.31. 12:51

Se ki, se be, se nyő...... No meg manapság már úgy sincsenek ilyen remek szilveszteri műsorok! 1-2 rész 96 ból http://youtu.be/eP5ON7YfJ_E
http://youtu.be/oHFttGEov6E

Moderálásra küldöm 1. Óperenciás 2012.12.31. 11:19

Galla nekem a mai napig hiányzik a L´art pour L´art-ból.
Pethő Zsolt sem rossz, de vele jelentősen felhígult a társulat:(

Az előadások színvonala erősen hullámzik, de mivel igen csak kedveljük őket,
a gyengébb műsorok után is igyekszünk meggyőzni magunkat, hogy:
- Ez is nagyon jó volt!



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS

Cikkajánló

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...