Délmagyar logó

2018. 10. 21. vasárnap - Orsolya 10°C | 17°C Még több cikk.

Stieg Larsson, A tetovált lány írójának titkai

2004, egy kis kápolna Stockholm déli részén. Jeges decemberi napon temették a világhírű írót, Stieg Larssont, aki bűnügyi történeteivel meghódította a krimiolvasók nagy táborát.
A nálunk is kapható Millennium trilógia - A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől - világszerte 30 millió példányban kelt el. A kritikusok által is nagyra tartott könyvsorozat svéd filmváltozata – az első részből forgatták – már piacra került, és most Hollywood is szemet vetett a történetre.

Annak ellenére, hogy könyvei hatalmas sikert és elismerést hoztak a szerzőnek, Stieg Larssont, az embert továbbra is titokzatos homály lengi körül. Erősen egyéni nyelvezetű írásai népszerűvé tették, de a nyilvánosság szinte semmit nem tud életének első 20 évéről.

Egy alkalommal azt nyilatkozta, mindig is a szenvedély és a kreativitás hajtotta.

A Millennium trilógia brutális, elképesztő részletességgel megírt krimi, amelyben a főszerepet egy svéd újságíró játssza.

Arra voltam kíváncsi, ki is az a Stieg Larsson?

És rájöttem A tetovált lány sötét titkára.

Egy évvel azt követően, hogy Stieg Larsson szívrohamban elhunyt, újságíróként még mindig voltak megválaszolatlan kérdéseim.

Egy ember sem tud olyan keményen dolgozni, mint ahogy ő tette. Nagyratörő célokat tűzött ki maga elé, vagy számára az írás nem volt más, mint kikapcsolódás?

Stieg-et rengeteg titok övezte, a legszélsőségesebb maga a trilógia volt.

Fotó: Daily Mail
Eva Gabrielsson és Stieg Larsson.
Fotó: Daily Mail

1954-ben született egy szobafestő és egy bolti eladó fiaként. Fiatalkorában a család gyakran költözött. Mielőtt bevonult volna, hogy letöltse kétéves sorkatonai szolgálatát egy gyalogsági ezrednél, mosogatógép-szerelőként dolgozott.

Ahogyan sokakat az ő generációjából, Stieget is érdekelte a trockizmus. Még tinédzserként kezdte foglalkoztatni a politika. 1972-ben részt vett egy, a vietnami háború elleni tüntetésen. Ott találkozott későbbi élettársával, Eva Gabrielssonnal.

A krimik gyakran kezdődnek egy éjszakai telefonhívással. Így történt ez velem is 1992 februárjában. Az éjszaka közepén csengett a telefon, és amikor felvettem, Stieg mutatkozott be. Azt mondta, kihagyva a szokásos udvariassági formulákat, reméli, hogy nem zavar, de valami nagyon fontosat szeretne megbeszélni velem.

Akkor a stockholmi sztrájkbizottság tagja voltam, a Laser Man néven elhíresült gyilkos miatt szerveztünk sztrájkokat, aki rasszista indíttatásból lövöldözött Svédországban.

Stieg azt akarta, hogy az intézkedéseinket kiterjesszük a bevándorlókon kívül a svéd állampolgárokra is.

Fotó: Daily Mail
Larsson a transzszibériai expresszen.
Fotó: Daily Mail

– Miért csak a bevándorlók vehetnek részt a sztrájkban? Hogyan képzeli, hogy így szolidaritást éreznek majd a svédek a bevándorlók iránt?

Kilenc nappal később találkoztunk először szemtől szemben. Egy kései ebédet fogyasztottunk el együtt, Stieg a Black And White című rasszizmusellenes magazinról akart beszélni, amit én szerkesztettem.

Korábban ő segített megalapítani az Expo nevű újságot, amelynek hasonló volt a célja, és ugyanakkor hírügynökségként is működött.

Mondanom sem kell, az ilyen jellegű magazinok gyorsan kivívják a rasszisták és a neonácik ellenszenvét, könnyen szereznek ellenséget maguknak. A szerkesztőségünk egyik tagját 1999-ben próbálták meggyilkolni. Szerencsére ő, a felesége és nyolcéves gyermekük túlélte, amikor felrobbant az autójukba rejtett bomba.

Stieg mindig is azt mondta: az emberek sokszor túl komolyan veszik a fenyegetéseket, mert a hozzájuk közelállókat féltik. Ilyenkor be kell vezetni néhány óvintézkedést, hogy megvédjük magunkat. Ő is megtette a magáét: gondoskodott arról, hogy soha nem jelenjenek meg róla fényképek.

Ennek ellenére volt valami különös Stiegben. Nagyon magas hőfokon égett, de ha valaki félreértette a szándékát, akkor képes volt mindent felégetni maga körül. Vele dolgozni egyszerre volt álom és rémálom. Az emberek viccelődtek azon, hogy 9-től ötig dolgozott - mert ő reggel kilenctől másnap reggel ötig tette ezt. A végkimerültség határán járt szinte mindig, a szemei véresek voltak. A példaképe Winston Churchill volt, aki szintén keveset aludt. Stieg úgy tett, ahogyan Churchill: pezsgővel és kávéval tartotta ébren magát, napi 20 csésze feketét is megivott. Emellett naponta 2–3 csomag cigarettát füstölt el.

A film plakátja.
A film plakátja.

A nyelvvel nagyon jól bánt, a számokkal kevésbé, ezért az Expo mindig a csőd szélén állt, de Stieg nem hagyta a céget összeomlani.

1998-ban megállapodtunk abban, hogy egyesítjük a két magazint.

– Zárt ajtók mögött én leszek a szerkesztő, de nem akarom, hogy a nevem nyilvánosan is kapcsolódjon a magazinhoz – mondta.

– Mint mindig – válaszoltam.

Stieg életének utolsó tíz évében mindennap találkoztunk, közeli barátok lettünk.

Mivel 11 évvel idősebb volt nálam, az öccsének hívott. Én pedig a nagy testvérnek hívtam őt. Ez nem csak vicc volt, hanem a kölcsönös bizalom bizonysága.

1997-ben említette nekem, hogy írt egy regényt, A tetovált lányról beszélt.

Világossá vált, hogy egyre több időt fordít a könyv írására.

Fotó: Daily Mail
Jelenet a filmből.

Eva 1999 novemberében hajnali negyed háromkor sírva felhívott, hogy Stieg nem ment haza. Elaludt a kanapén az irodában. Regénye írása közben két esemény érintette nagyon mélyen. 2001-ben meggyilkolták barátját, Mellissa Nordell modellt. A nőt a barátja ölte meg, mert az szakítani akart vele. Minden alkalommal, amikor Melissa nevét vagy a sorsát említettük, Stieg szeme könnybe lábadt. Nem tudta elfogadni, hogy valakit csupán azért ölnek meg, mert nő, és ragaszkodik a szabadságához.

Két hónappal a svéd-kurd Fadime Sahindalt gyilkolta meg a saját apja. Azért, mert nem akarta engedni, hogy a nő a saját útját járja.

Minden egyes napon a világban nőket gyilkolnak meg, nőket bántalmaznak vagy csonkítanak meg szegény vagy gazdag férfiak – mondta Stieg röviddel a gyilkosságok után. Ez előfordulhat Dél-Afrikában, Szaúd-Arábiában, Norvégiában, Mexikóban, Tibetben vagy Iránban. Tény, hogy nincs olyan, hogy puha vagy kemény elnyomás. A férfiak a nőket elnyomják, az életüket szabályozni akarják. A nők elnyomásának semmi köze a valláshoz vagy az etnikumhoz.

Ez volt az oka annak, hogy Stieg hajlandó volt megváltoztatni a könyv címét, amelynek eredetileg A férfi, aki gyűlöli a nőket címet adta. Így lett a könyv A tetovált lány története.

Bár írt néhány könyvet a rasszizmusról, Stieg bestsellerszerző akart lenni. De nem azért, hogy meggazdagodjon, hanem hogy megteremtse az anyagi biztonságot az Expónak.


Elhatározta, hogy trilógiát ír, és hitt abban, ha a könyv sikeres lesz, akkor a lapja szilárd anyagi hátterével képes lesz megváltoztatni a világot. Azt is mondta, hogy a regényírás pihentető számára. Az éjszaka közepén, miközben mindenki más az ágyában aludt, ő csak írt és írt az irodájában. Ott, a hajnali órákban született meg Stieg Larsson, a krimiíró.

2003 nyarán egyre többet beszélt a regényéről. Robert Aschberg, az Expo kiadója azt javasolta neki: forduljon a Norstedtshez, Svédország legrégebbi kiadójához. A szerkesztő az első két regényt egy ültében olvasta el, és azonnal aláírta Stieggel a szerződést.

Számos olvasó úgy véli: Stieg könyveinek főszereplője, Mikael Blomkvist – maga Stieg. Persze hasonlóságok vannak: Mikael is egy újság szerkesztője, a lapja a csőd szélén áll, a férfi oknyomozó cikkeket ír.

És ott van a tetovált lány, Stieg hősnője, Lisbeth Salander, aki ugyanúgy elvesztette bizalmát a hatóságokban, mint Stieg.

Mindketten vonakodnak beszélni a múltjukról, a gyermekkorukról. Aligha meglepő, hogy Stieg Lisbethet láncdohányosnak álmodta meg, aki rettenetes mennyiségű kávét iszik.

Stieg könyveit az teszi egyedülállóvá, ahogyan a nők erőszakos kizsákmányolását ábrázolja. Ezek a történetek mind azt sugallják: írójuk nagyon is jól tudja, hogy mit beszél.

A könyvben egyértelműen felismerhető az Expo néhány munkatársa, Jenny lehetett az, akinek nyomán Stieg megformálta a vékony, fekete ruhákban járó, tetovált Lisbeth Salandert. Mikael Blomkvist pedig az akkori Stiegre emlékeztetett, aki épphogy elkezdett az Expónál dolgozni.

A tetovált lányhoz Stieg átfogó anyaggyűjtést végzett. Abban az évben, amikor előkészítette a könyvet, 36 nőt gyilkoltak meg – mindet olyan férfi, akit jól ismert.

Fotó: Daily Mail
Erland és Joakim Larsson.
Fotó: Daily Mail

A könyvében szint kizárólag olyan nők halnak meg, olyan nőket támadnak meg, és olyan nőket erőszakolnak meg, akik szembeszállnak a patriarchális renddel, és megpróbálnak kiszabadulni az őket elnyomó férfiak zsarnoksága alól. Stieg akart tenni valamit az értelmetlen erőszak ellen.

Azonban volt még egy dolog, ami a könyveiben inspirálta. Stieg Észak-Svédországban, Umeában nevelkedett. Volt ott egy kemping. 1969-ben történt ott valami, ami Stieget olyan mélyen megérintette, hogy ez lett a Millennium trilógia vezérmotívuma.

Azon a napon a 15 éves Stieg végignézte, ahogyan három barátja megerőszakol egy lányt. A lányt Lisbethnek hívták, egyidős volt Stieggel. Hallotta a lány szívet tépő sikolyait, de nem tudott közbelépni. Túl fiatal volt, túl bizonytalan, túlságosan lojális a barátaihoz, akik pedig túlerőben voltak.

Stieg lelkiismeret-furdalása soha nem szűnt meg. Minden egyes napon bűntudatot érzett, hogy nem akadályozta meg a barátai tettét. Néhány nappal később megkereste a lányt, és kérte tőle, hogy bocsásson meg neki a gyávasága, a passzivitása miatt. De a lány nem fogadta el Stieg magyarázatát.

– Soha nem bocsátok meg neked – mondta Stiegnek.

Ez volt élete legrosszabb emléke. Akárhányszor látta a lányt, még mindig hallotta segélykiáltásait, még azután is, hogy három regényt is írt a gyenge, sérülékeny, megerőszakolt nőkről.

Valószínűleg nem az volt a szándéka, hogy ezáltal bocsánatot nyerjen – az eset inkább csak inspirációja volt a könyvnek. Nem véletlen, hogy Stieg könyveiben a nők harcolnak, ellenállnak, nem engedik, hogy betörjék őket.

Három éve megpróbálta megtalálni a három fiút, aki megerőszakolta azt a fiatal lányt, de nem sikerült.


Volt emellett két másik esemény is, ami Stieget inspirálta az írásban. Annak idején Stieg megismerkedett és jó barátságba került egy férfival, aki rasszizmusellenes tevékenységéről volt ismert Európában.

Aztán a férfi egyszer nagyon megverte a partnerét. Stieg megszakította a barátságukat, mondván: „Északon, ahonnan én jövök, soha nem bocsátanak meg senkinek semmit."

Volt egy fiatal férfi, egy programozó matematikus, aki néha dolgozott az Expónak. Egyszer feljelentették a rendőrségen, mert megtámadott valakit az utcán. Stieg kirúgta.

Stieg bánatos volt és csalódott a férfi miatt. Talán ez az oka annak ,hogy Lisbeth Salander a könyvében oly kiválóan ért a komputerekhez.

Úgy tartják, Stieg írt egy krimit a 90-es évek közepén, de megsemmisítette. Igaz ez?

Igen is és nem is.

Tény, hogy valóban írt krimit abban az időszakban, de ez nem volt több, mint kikapcsolódás. Azt mondta, teljesen értéktelen történetek voltak.

Hány könyvet írt volna Stieg, ha még ma is élne? Az Expónál egyszer a füsttel teli szobában azt mondta: „Tíz könyv van a fejemben."

2003-ban már nagyon megromlott az egészsége, sok időt töltött kórházban.

– Nem vagyunk már húszévesek – mondta. – Gondolnunk kell az egészségünkre is."

Egy évvel később halt meg, 50 évesen vitte el egy szívroham.

Halála után a partnere, Eva adott nekem emlékbe egy nyakkendőt. Azt a fekete-fehéret, amelyet élete utolsó napján viselt.

Azt kellett volna éreznem, hogy közel van hozzám, de én mégis úgy éreztem, hogy szörnyen messze van.

Hat évvel később Stieg globális sikere megváltoztatta az életemet. Gyakran meghívnak szerte Európában, hogy tartsak róla előadást. Bizarr, hogy úgy érzem: Stieg nagykövete lettem. De szívesen teszem, és boldog vagyok, hogy a pályáját ily módon egyengethetem.

Persze soha nem vágytam erre, jobban szerettem volna az alagsori irodában üldögélni még sokáig a barátommal, és folytatni a munkát a magazinnál.

De nem fordíthatom vissza az idő kerekét.

Stieg elhagyta az életet. Minden alkalommal, amikor találkozom valakivel, aki egy kicsit boldogabb lesz attól, hogy elolvasta az egyik regényét, egy kicsit én is boldogabb leszek.

Stieg jelen van, és ezt senki nem veheti el tőlem.

Fordította: Nyemcsok Éva

Olvasóink írták

  • 1. csipcsup 2010. augusztus 09. 14:27
    „Tisztelt Nyemcsok ?va!
    Hiányolom a fordítás alapjául szolgáló cikk írójának nevét(Tony Rennel).Elsô olvasásra félrevezetö az egyes szám elsö személy? fogalmazás ennek hiányában.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Natascha Kampusch elrablója szűz lányt akart

Natascha Kampuscht azért választotta elrablója, mert érintetlen lányt akart magának, akit… Tovább olvasom