2010.04.12. 15:49
A teraszról nézni végig
Idén tavasszal adta ki első verseskötetét Lázár Bence András, Faludy-díjas költő.
A szegedi születésű Lázár B. András 2007 óta rendszeresen publikálja verseit különböző folyóiratokban, ám önálló kötetét még csak idén adta ki, A teraszról nézni végig címmel. Ennek alkalmából került megrendezésre egy könyvbemutató a Grand Caféban, a költővel Péczely Dóra, szerkesztő-kritikus beszélgetett.
A legtöbb versben a lírai én E/2-ben beszél, ráadásul olyan érzést keltve, mintha a messzi távolból emlékezne vissza mindarra, amit elmond. Különösen az első ciklusban, mely a Családi albumból címet viseli, támad olyan érzése az olvasónak, hogy egy sokmindent megélt idős ember önmagának címzett naplóbejegyzéseit olvassa. Péczely Dóra ezt a ciklust Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai című kötetéhez hasonlította, számomra azonban hiányzott az a valami, amitől a versek a végtelenül leegyszerűsített, már-már prózai beszédmód és a feltehetően tudatosan kispórolt verstani és egyéb bravúrok ellenére is megállnak a vers-lábukon.
Jellemző, hogy mottókat és ajánlásokat használ kiindulópontként, - utóbbiból a középső ciklusban három is szerepel - érdekes azonban, hogy szinte csak férfiaknak. A Fehér lapjaim versei átmenetet képeznek a Családi albumból-t átszövő múltidézés és a kötetzáró ciklus szerelmes versei közt, tehát a gyermek és - mivel a felnőttkor kezdetét Lázár B. András szerint életünk párjának megtalálása jelenti - a felnőtt között. Így a kötet mintha egy életutat járna be, a felnőtté válás folyamatának állomásairól tudósít objektíven, de talán túl szenvtelenül.
A költő két olyan témát nevezett meg a beszélgetés során, melyek kézenfekvőek lennének, mégsem ír róluk. Az egyik Szeged városa, melyről azon egyszerű oknál fogva nem ír, hogy nem szereti annyira. Annak ellenére, hogy születése óta ebben a városban él, sosem tartotta magát valódi szegedinek, sosem volt várostudata, ellenben Péccsel visszavonhatatlanul szerelembe esett. A másik a balesete, és az azt követő hosszabb kórházi „fogság". Ezt a témát szándékoltan kerüli - úgy érzi, nem a vers a legmegfelelőbb forma ehhez a témához -, inkább a próza műnemével próbálkozik, „csak előbb meg kell tanulni prózát írni".
A beszélgetést Péczely Dóra esszé-ruhába öltöztette - talán saját szórakoztatására, rajta kívül ugyanis nem sokan élvezték -, kérdései elé néha odabiggyesztette a számozást („Kérdés tíz, cé."). Végig érezhető volt, hogy baráti viszonyt ápol a szerzővel, többször felemlegettek korábbi beszélgetéseket, kiemelvén fontosabb momentumokat, vagy csak egy-egy kérdés eredete szorult némi magyarázatra.
Lázár Bence András fiatalkora ellenére máris önálló verseskötettel rendelkezik, ám kérdéses, hogy vajon kiállja-e a kötet a kritikusok kereszttüzét.
