Elfagyott, de attól még virágzik a szőlő

Az első hajtások jó néhány szőlőültetvényben elfagytak április 20-án Csongrád-Bokroson. Ahogy a január 7-i mínusz 22 foknak, ennek is volt következménye, de nem mindenütt egyforma. Balog Árpád szerdán azt mutatta, hogy a kékfrankosában ott vannak a fagyás nyomán a csonkok, de alvó rügyből újrafakadt a szőlő. Nem hoz sok termést, de reményei szerint az jó minőségű lesz.

Mit akar a csodabogár?

Az útról annyit látni, hogy zöldell és virágzik a szőlő, összefüggő zöld az egész táj. Mint tengerben a szigetek, olyanok a művelt parcellák az elhagyottak között. De a tőke ott is virágzik, ahol húsz éve nem művelték, és erdő nőtt fölé. Ilyen helyen szőlő az aljnövényzet.

Belép az ember a fák közé, és a lába elé kell néznie, ha nem akar fürtre taposni. Akinek van otthon legalább egy cserép virága, az itt biztosan elérzékenyül.

– Az emberek segítőkészek. Amikor szőlőt akartam venni, és először ide jöttem, rögtön ajánlottak, és meg is tudtam vásárolni egy értékes darabot, amelyet épp kezdett visszavenni a természet – mondta Balog Árpád. Ő hódmezővásárhelyi.

Megírtuk róla, hogy 2012-ben vette az első csongrádi parcelláját. Most 9 hektár szőlőt művel itt, és évente 2000 liter bort palackoz, éttermeknek, kereskedőknek szállít. Házat is vett Bokros főutcáján. Nagyon szeret itt a családja, ikerlányai Bokroskának nevezik a települést. Érdekes az ő szemszögéből látni ezt a világot, mert elsősorban a szépet veszi észre.

A helyiek inkább a gondokról beszélnek. Szerintük az itteni szőlőkultúra túl van a virágkorán. Ahol nincs is kiírva a föld végére, hogy eladó, a tulajdonos nagy eséllyel ott is szívesen fogadja a vevőt. Árpádot csodabogárnak tartják. Öt éve egymás után veszi a parcellákat, és nem hogy kivágná, mint más, hanem dolgozik velük, jön-megy a traktorral, gyomirtót viszont nem használ. Ugyan mit akar?

Félig teli a pohár

Ez a kérdés nem föltétlenül a kirekesztés jele. A falu szélén működő Vadnyugati Városról, Kozákék vállalkozásáról – ahol szerdán is három turistabusz állt – szintén azt kérdezik, vajon ők mit akarhatnak. Pedig ők bokrosiak. Talán csak azért látják félig telinek ugyanazt a poharat, amit mások inkább üresnek, mert fiatalok, és boldogulni szeretnének?

Az itteni fiatalok zöme ezt máshol próbálja meg, de azért maradnak helyben is. Liszkai Krisztiánnak nem volt sok ideje beszélgetni. Két hektár nemrégen telepített kékfrankos szőlőjében az oszlopoknak való lyukakat fúrta motoros fúróval.

Ezernél is több ilyen lyukat kellett készítenie, hogy a 7500 tőkének megfelelő támrendszere legyen. Krisztiánról édesapja és Árpád mondta el, hogy a szőlőművelésben használatos gépeket készít. – Egyszer megkértek a barátaim, hozzam el őket autóval bort venni, hadd ihassanak. Azelőtt nem jártam itt – kezdi történetüket tanyájuk udvarán Krisztián édesapja, Liszkai Pál.

– Akkor a szőlőt mindenütt művelték, álltak a kis gunyhók, előttük nagy diófák. Csak néztem, hogy mindegyik barátomnak van már itt ismerőse, akitől bort vesz. Itt is, ott is kóstolgatták, a bácsik ennivalót tettek az asztalra, kolbászt, egyebet. Mire megtöltöttük a demizsonokat, mind a négy cimborám tropa lett...

A környék viszont megtetszett. Engem a nagyapám annak idején sok mindenre megtanított, ami a gazdálkodást illeti, és ahogy itt körülnéztem, megmozdult a szívem.

Ellátni öt kocsmát

– Vettünk szőlőt. A szentesi Kontavillnél dolgoztam akkor, végül már üzemvezetőként, 29 évig. Egy infarktus után megkérdeztem: mit keresek én még a gyárban? Ideköltöztünk, már csak a szőlőt műveltük. Bort készítettünk, öt kocsmát láttunk el, teljesen hivatalosan.

Aztán jött az olasz bor, az újfajta szabályozás, és már nem érte meg tovább csinálni. De ha belenézek a szőlőbe, az örömet okoz. Ennek így, önmagában, szépségében van értéke, függetlenül attól, mennyit adnak a termésért Csongrádon vagy Tiszakürtön. Úgyhogy húsz hektár most is van.

Liszkai Pál a tanya végében álló területet úgy mutatja, mint ami a legkevésbé szép az ültetvényei közül. Pedig ezen is látszik az aprólékos gondoskodás. Bokroson Kis Andrásról mondják, hogy a legszebben rendben tartott szőlői vannak.

Napjainak nagy részét mindig valamelyik ültetvényben tölti, vagy kapával dolgozik, vagy géppel. Szűkszavú, de beszél helyette a munkája. Árpád szerint András bácsi szinte milliméterre pontosan ott húzza el a tárcsát, ahol kell. A kérdésre, hogyan lehetséges ez, Kis András szerényen elmosolyodik: – Úgy, hogy 1965 óta traktorozok.