Csongrád és környéke

2008.03.25. 20:43

3,2 milliót nyertek ifjúsági szálláshelyek fejlesztésére

Csongrád - Hét négyszemélyes faházat telepíthetnek júniusra a Körös-toroki napközis táborba. A fejlesztéshez a csongrádi önkormányzat 3,2 millió forint támogatást nyert. A nyári szünetben 120 gyermekkel foglalkoznak a táborban, ahol most már túrázók és diákcsoportok is szállásra lelhetnek.

Bíró Dániel

Éveken keresztül katonai sátrakban húzhatták meg magukat azok a gyermekek, akik szünidejüket a Körös-toroki napközis táborban töltötték, és a túrázóknak sem tudtak ideális szálláshelyet biztosítani a csongrádi üdülőterület szívében elterülő létesítményben. Idén nyártól jelentősen javul a szolgáltatás színvonala, ugyanis hét négyszemélyes faházat állítanak fel a táborban. A fejlesztésre a csongrádi önkormányzat 3,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatán. A város önrésze 1,3 millió forint.

Törköly Péterné, a tábort üzemeltető Gamesz igazgatója lapunknak elmondta: hiába szerettek volna hamarabb beszerezni faházakat, az utóbbi évek árvizei miatt rendre a szociális épület karbantartá-
sára ment el az intézmény pénze, illetve csak kisebb játékok vásárlására futotta. A tábort egyébként június vége és augusztus 20-a között naponta 120 gyermek lakja, nekik kézműves- és egészségmegőrző táborokat szoktak szervezni. De vízi túrázók és diákcsoportok is igénybe veszik a tábor szolgáltatásait. A fejlesztés révén cseretáborokat is szervezhetnek.

Júniustól jelentősen javulhat a szolgáltatás színvonala: hét faházat állítanak fel a táborban. Fotó: Bíró Dániel

Júniustól jelentősen javulhat a szolgáltatás színvonala: hét faházat állítanak fel a táborban.
Fotó: Bíró Dániel

Az összeszerelt faházakat egy helyi cégtől vásárolja az önkormányzat. Feltétel volt, hogy az építményeket könnyű legyen szállítani, ezért olyan konstrukcióban készül el a hét ház, hogy azokat árvízveszély esetén a szakemberek könnyen, gyorsan fel tudják pakolni. Fontos volt, hogy megközelítésük se jelentsen akadályt a mozgáskorlátozottaknak, ezért nem pontonelemeken, hanem talajszinten helyezik el a faházakat. Törköly Péterné hozzátette: tervezik, hogy később további faházakat szereznek be, helyük ugyanis lesz rá, hiszen az önkormányzat döntésének köszönhetően több száz négyzetméterrel nőhet a tábor területe, a sokáig vadkempingezőknek fenntartott hátsó telek egy részét ugyanis hozzácsatolják a táborhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!