Csongrád és környéke

2019.03.14. 18:07

Lassie hazatérése ehhez képest kismiska: 6000 éves penge került vissza a csongrádi múzeumba

Csongrád - Különleges utat járt be egy obszidiánpenge Kettőshalomtól Szegeden át Budapestig, majd vissza Csongrádig. Az egykori tulajdonost, pontosabban annak csontvázát a mai napig keresik.

Majzik Attila

Különleges leletre bukkantak 1962-ben homokkitermelés közben a Csongrádhoz közeli Kettőshalmon, a munka során emberi csontokat fordítottak ki a földből. A felfedezésről értesítették Nagy Katalint, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum régészét, aki a következő évben meg is kutatta a területet. A sírban – amelyet egy vörös okkerfolt jelzett 180 cm mélységben – egy csontváz mellett néhány tárgyat is találtak: egy tizenhárom centiméter hosszú obszidiánpengét, mészkőből készült apró gyöngyöket, kis rézgyöngyöket, csigákat és egy közel tizenöt centiméteres okkerrögöt. A leleteket a feltárást követően a csongrádi Tari László Múzeum raktárába szállították be, ezt követően azonban nyomuk veszett, sorsukról csaknem ötven évig nem lehetett tudni.


– Annyi volt ismert, hogy a sír régészeti anyagát 1974-ben publikálta Ecsedy István a szegedi Móra Ferenc Múzeum Évkönyvében. Ebből egyébként kiderül, hogy a temetkezés a rézkorra (Kr. e. 4400–3000) keltezhető, az első keletről érkező nomád pásztornépek hagyatékaként értékelhetjük. Szintén ebben az évben végezte el a sírban talált csontváz embertani meghatározását Marcsik Viktória. Megállapításai szerint egy körülbelül 35–40 év körüli, robusztus testfelépítésű férfi volt a sírban. Anatómiai párhuzamait pedig nem a Kárpát-medencei, hanem a délorosz sztyeppei temetkezésekben sikerült megtalálnia. A tárgyak hollétéről viszont közel ötven éven keresztül semmilyen tudomásunk nem volt, elnyelte őket a föld, de legalábbis a „tudományos gépezet" – számolt be a kettőshalmi leletek eltűnéséről Mellár Balázs, a Tari László Múzeum régésze.

Még mindig éles a hatezer éves penge - mutatja Mellár Balázs régész.

Még mindig éles a hatezer éves penge – mutatja Mellár Balázs régész.


A helyzet idén február elején változott: a Móra-múzeumon keresztül értesültek arról, hogy a tárgyak többé-kevésbé egyben – a korábban tizenöt centis okkerrög gombostűfejnyi méretre „fogyott" – előkerültek az MTA Régészeti Intézetében Budapesten. A kettőshalmi leletek így csaknem fél évszázad múlva hazatérhettek Csongrádra, a csontváz azonban nem került elő. – Egyelőre nincs nyoma. Azt nem hiszem, hogy megsemmisült vagy félredobták volna, mindenképpen utánajárunk – mondta el az eltűnt csontvázzal kapcsolatban Mel- lár Balázs.


A megkerült tárgyak legkülönlegesebb darabja az obszidiánból, vagy más néven vulkanikus üvegből készült hatezer éves penge. Ugyan a rézkorban még sok helyen használtak pattintott kőeszközöket, ezek hossza ritkán közelíti meg a csongrádi példány méretét, kevés párja van a Kárpát-medencében. Nem csoda, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum máris kölcsönkérte azt egy időszaki kiállítása számára. A rézkori tárgyakat a közönség a penge hazaérkezése után, az év második felétől tekintheti meg Tari László Múzeumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!