Csongrád és környéke

2019.04.01. 17:19

Megcsinálták! Átfutott Magyarország Rakonczay Gábor és Ötvös Ádám

A végére csaknem 700 kilométer került a két ultrafutó lábába, akik több iskolánál is megálltak, hogy az egészséges életmód fontosságára hívják fel a figyelmet. A hosszú táv alatt pár szakaszon a barátaik is kísérték őket, de volt, hogy a gyerekek is együtt futottak velük.

M.A.

Szombaton indult útnak Garbolcról, az ország legkeletebbi pontjáról Rakonczay Gábor és a csongrádi Ötvös Ádám. A cél Magyarország „túloldala", Felsőszölnök, no meg az, hogy futás közben a testmozgást és az egészséges életmódot népszerűsítsék az útba eső iskolákban.


A kétfős csapat egy nem várt akadályba is botlott, egy lezárt terület miatt egy jó negyven kilométeres kerülőt kellett tenniük. Szerdán, a futás ötödik napján áthaladtak Budapesten is, onnan pedig továbbra is nyugatra tartanak. Péntekre már több mint 500 kilométert tettek meg, a Balaton környékén járnak.

Több iskolánál is megálltak, a gyerekek együtt futottak velük, így ez is adott nekik némi plusz energiát, hogy menjenek tovább a cél felé. Felsőszölnököt, az ország nyugati csücskét végül vasárnap este érték el, összesen 681 kilométer megtétele után.

Címkék#Csongrád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!