2016.01.22. 14:17
A kultúra legbeszédesebb fotója
DélmagyArchív 1923: A szegedi múzeumlépcsőn közös fotográfián a Juhász Gyulát ünneplő Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, József Attila, Szabó Lőrinc.
1923 pünkösdjén, Juhász Gyula első megjelent versének 25. évfordulóján szegedi újságíró barátai ünnepi matinét rendeztek a költő tiszteletére. Az esemény emlékét őrzi a szegedi Somogyi-könyvtár híres fotográfiája, amelyen a kultúrpalota lépcsőinél a 40 éves Juhász Gyula népes csoport közepén áll.
Juhász Gyula jubileumi köszöntése. A képen balról jobbra: Eidus Bentián (a második sorban), Nagyfalusi Andor, Ligeti Jenő, Pór Tibor (későbbi nevén Sarló Sándor), Szalay József, Magyar László (az oszlop előtt), Landesberg Jenő, Kosztolányi Dezső, Miklós Jenő, Szabó Lőrinc (Kosztolányi mellett), Juhász Gyula, Babits Mihály, József Attila, Rapaportné Étsy Emilia, Babits Mihályné, Móra Ferenc, Erdős Árpád (Móra Ferenc mögött), Tölgyes Gyula, Vér György és Fest Guidó. A fotó a Somogyi-könyvtár helyismereti gyűjteményében található.
A társaságban van Babits Mihály és Kosztolányi Dezső, mint Juhász Gyula fiatalkori barátai. Móra Ferenc, a költő szegedi írótársa-barátja, ott van József Attila, aki Juhász Gyula fiatal makói pártfogoltja és a fiatal Szabó Lőrinc is, aki Az Estnek ír beszámolót a matinéról. A csoportképen a szegedi újságírók közül olyanok láthatók, akik később a városban megjelenő lapoknál meghatározó egyéniségek lettek: Ligeti Jenő, Magyar László, Vér György, Tölgyes Gyula, vagy az egész köszöntést szervező Pór Tibor.
Talán a múzeumlépcsőn álló társaságról látszik, hogy sikeres matiné előadáson van túl. A Belvárosi Mozi nagytermében ezer ember tapsolta percekig és tüntetően a hivatalos kultúra által mellőzött, visszahúzódó és önmagát is ingadozva értékelő Juhász Gyulát.
Talán jelképes is ez a fénykép, legalábbis a magyar kultúra napján, mert látható rajta a kultúra szövete. Láthatók az akkori írásművészet világítótornyai, látható a vidéki értelmiségi világban készülődő 18 éves őstehetség, láthatók derék, értelmes zsurnaliszták, a művelt közgazdász és az irodalomkedvelő főrendőr, a vers mellett elhivatott színésznő és még egy lelkes fogtechnikus is, akit nemcsak a pesti költők érdekeltek, hanem később az induló és gyakran éhező József Attilát is ebédeltette.
Babits Mihály: Juhász Gyulának köszönhetem
A matinéról először május 13-án adott hírt a Szeged, majd két nappal később azt is megírta, hogy Babits Mihály és felesége, valamint Kosztolányi Dezső a szombat esti gyorsvonattal érkeznek a városba. A jegyeket ekkor már árulták, 150 és 500 korona között változott az áruk, ami nem számított drágának.
A május 17-i lapszámban újabb felvezetés következett (itt folytatódik) Pór Tibor újságíró Juhász Gyula életrajzát foglalta össze, mégpedig a költő közvetlen elbeszélése alapján. Az életrajzban szó esik Juhász Gyula gyermekkori iskolatársáról, dr. Landesberg Jenőről is, aki 1923-ban immár a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara titkára volt, és a fotón ugyancsak látható.
Május 18-án egy Babits Mihályt megszólaltató cikk következett Vér György tollából. A lap újságírója Reviczky utcai lakásán kereste meg a Babitsot, aki 1903-ban egyetemi évei alatt, a Négyessy-féle önképzőkörben találkozott először Juhász Gyulával. Babits Mihály visszaemlékezése szerint a professzor Juhász Gyulát és Kosztolányi Dezsőt nagy tehetségeknek tartotta, de az ő első versét lesújtóan fogadta:
— Mikor én előmerészkedtem az első versemmel és fölolvastam a stílusgyakorlatokon, fölolvasásaimat harsogó kacaj kísérte, mert énekelve mondtam a sorokat és a vers egészen szokatlan és merőben új volt. Négyessy professzor lesújtó kritikát mondott és az egész egyetemen csak Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső voltak azok, akik védelmükbe mertek venni, bizonyítgatni próbálták a vers kitűnőségét, sőt — emlékszem jól — az óra után Juhász Négyessy után szaladt, bement vele szobájába és ott is próbálta ellenkező véleményre bírni a nagytudású professzort. Hosszú idő után jött ki csak a szobából Juhász, ahol végre Négyessy így búcsúzott el tőle: „Ha Ön és Kosztolányi azt mondják, hogy jó az a Babits-vers, akkor minden bizonnyal lehet valami benne, — én nem tudom".
Babits Mihály beszélt arról is, hogy a félreeső fogarasi tanárévek alatt Juhász Gyula levelei tartották benne a lelket, és Juhász Gyula volt az is, aki tudta nélkül közölte az első verseit a nagyváradi A Holnapban.
— Amikor beleegyezésem nélkül kiadta első verseimet, — megvallom — az első pillanatban nem voltam hálás Juhásznak, nehezteltem, sőt haragudtam is rá. Nem akartam a nyilvánosság elé lépni. A Holnap az első pillanatban csak izgalmakat hozott, kellemetlenségeket okozott. Azóta hányszor voltam már hálás Juhásznak, hiszen neki köszönhetem, hogy Ady Endre mellett én voltam az, akit legjobban csapkodtak a Budapesti Hírlap és a Pesti Hírlap mennykövei.
Babits 1906 és 1909 között a szegedi reáliskolában tanított, és ezalatt találkoztak is, amikor Juhász Gyula hazatért nyári szabadságára. Babits az újságírónak is elmondta, hogy jól emlékszik az Ipar utca 13. szám alatti kis házra, ahol abban az időben (és a fotó idején, 1923-ban is) Juhász Gyula lakott.
Péter László idézi fel, hogy az 1923 pünkösdi jubileum előtt Juhász Gyula Babitscsal 1909 óta, Kosztolányival 1917 óta nem találkozott. A szegedi költő a Délmagyarország 1919. augusztus 3-i számában (éppen a tanácskormány lemondásának másnapján) versben szólította meg a ifjúkora költőtársait.
A Szeged május 20-i száma arról számolt be, hogy este megérkeztek a vendégek, akiket Juhász Gyula és a vendéglátó szegedi újságírók fogadtak az állomáson. Innen a Kass-szállóba hajtottak, majd az Ipar utcai lakásra mentek. Péter László idézi Szabó Lőrinc beszámolóját is, aki szerint “a jubiláns izgatottan, gyermeki kedveskedéssel sürgött-forgott barátai között: némelyiket már tizenöt éve nem látta, s most azt sem tudta, melyiket ölelje át először."
Ady képe lógott Juhász Gyula szobájában
Este fél tízkor az Ipar utcai kis háznál a Szegedi Munkásdalárda szerenádot adott a jubiláló költőnek és átadták a munkások ajándékát: Csokonai összes műveit a legújabb, teljes kiadásban. A lap szerint Juhász Gyula meghatottan köszönte meg az ajándékot. Szabó Lőrinc szerint ezekkel a szavakkal:
– Kedves munkástestvéreim – mondotta Juhász Gyula könnyekig meghatódottan –, alig tudok szavakat találni elfogódottságomban, hogy köszönetet mondjak a mi szolidaritásunknak ezért a gyönyörű megnyilatkozásáért. Én, aki egész életemben a dolgozók, szegények és elnyomottak költője voltam, csak azt ígérhetem, hogy ezentúl is a tiétek leszek, és remélem, hogy ezentúl is sokszor fogunk még találkozni, talán nehéz, de bizonyára dicsőséges napokban is.
Szabó Lőrinc Az Est-ben azt is megírta, hogy eközben az utcán egykedvűen pipázó rendőr posztolt.
Péter László egy másik szemtanú, Miklós Jenő pesti szerkesztő (a fotón éppen Juhász Gyula előtt középen) beszámolóját is idézi. A tudósítás az 1926-ban, a klinikák építéskor lebontott ház belsejéről is képet ad:
(...) A régi székek, ágyak, sifonérok kopott politúrája kiragyog, az őrzött hímzéssel letakart családi asztalon új üdvözlőlevelek, táviratok, újságok garmadája, Juhász Gyula életállomásainak helyéről hozta most a szerető visszaemlékezést. A sarokban, ablak mentén a költő kis, oldalra billent íróasztala, teli könyvvel, füzettel, fölötte Ady Endre nyomatott képe, az elindult, holnapos Adyé, kemény, lecsapzott hajú fejét öklére hajtja. Most rokonok, barátok, hívők és hívek töltik meg a két magányos, kicsi szobát, zöldes kis poharakban ünnepi bor aranylik, gazdájuk pedig áll, jár-jár, lelógó feketében, szelíden oldalra dobott fejjel, szenvedéstől csontosan kikalapált arccal, de most boldogan, elfojtott könnyektől folyton felszipogva…
Kiérezni, talán, hogy milyen távol van ez az este az alacsony mennyezetű régi házban, Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Móra Ferenccel, a meghatott Juhász Gyulával és az éneklő dalárdával a hivatalos kultúra helyszíneitől. És milyen közel van mindannyiunk lelkéhez ma is.
Ezer ember tüntető tapsa
Május 23-án éppen Dezső-nap volt, Kosztolányi Dezső névnapja. Eredetileg egy másik Dezső, Szabó Dezső író is ott lett volna a köszöntők között, de nézetei és "ügyei" miatt jelenléte feszültséget okozott volna Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel. Így Szabó Dezső otthon maradt, hogy ugyanazon a napon, névnapján, amikor Szegeden a fotográfia készült, “honorárium-pere" miatt a hivatalos kurzus által nyakára küldött végrehajtókat és lefoglalókat fogadja pesti otthonában. (Ez is egy színfolt a magyar kultúra fotográfiáján.)
Péter László említi, hogy a másnapi matinén senki sem vett részt a város vezetői vagy a kormány képviselői közül. A fényképen is csak egyetlen “hivatalosság" van jelen, az irodalmár kerületi rendőrkapitány, Szalay József, Móra Ferenc barátja, aki a Dugonics Társaság nevében köszöntötte a költőt. Juhász Gyula ekkor már negyedik éve élt visszavonultan; bár a várost vezető kurzus nagyon is számon tartotta őt 1918-19-es szegedi szereplése és a Délmagyarországban írott radikális cikkei miatt. Mint a matinéról szóló beszámoló is jelzi, nemcsak Juhász Gyula barátai, de a közönség részéről is már-már politikai kiállás volt a költő ünneplése. Az 1920-ban épített, akkor még új Belvárosi Moziban ezer ember váltott jegyet az eseményre.
A Szeged újság május 23-i számában (valószínűleg Magyar László tollából) jelent meg beszámoló a matinéról. Érdemes elolvasni, ha élményt szeretnénk kapni arról, hogy a magyar írásművészet nagyjait milyen érzelmek kötötték össze.
Babits Mihály Juhász Gyulához szóló köszöntőjéből:
— Emlékszel-e Szegedre, erre a Szegedre, ahová most visszajöttem érted annyi sok év után; ahol akkor egy darabig együtt éltem veled, hosszú sétákban a Tisza-parton, amikor Nietzschéről beszéltünk és Arany Jánosról, Baudelaire-ről és Csokonairól; emlékszel-e? Nagyváradra, A Holnapra, ahol először hoztad néhány darabomat, meg se kérdeztél, világ szeme elé, kipellengéreztél a világ előtt, magad mellett abban a könyvben, ami úgy szólt akkor, mint a faltörő érc zengése a régi kapukon?
Gúnyosan küldted aztán a könyvet utánam egy sor levél nélkül, mintha mondanád: látod, itt vagy te is, velünk vagy te is, harcolsz te is, szenvedni fogsz te is! Többet nem is írtál; mikor nagyon zaklattalak a levélért, akkor egy másik aláírást küldtél a magadé helyett, egy nevet, mely szimbolikus névvé vált azóta, melyet a halál is megszentelt azóta, s melyet kimondani még ma is tüntetés: az Ady Endréét. (Percekig tartó taps.) Egy darab irodalomtörténet ez. Megvonultál az ő neve mögé.
Kosztolányi Dezső Juhász Gyulához szóló köszöntőjéből:
(…) [Juhász Gyula] Úgy érkezett közénk, megszenesedett reményekkel, a szilaj, visongó garabonciások társaságában, hogy öregnek vallotta magát s első dala, húszéves korában az volt, hogy elmúlt az ifjúsága. Később felkerestem őt az Ipar-utcában, szegedi elefántcsont-tornyában, mely ennek a városnak legmagasabb épülete s itt szintén a letűnt dolgokat emlegette. Aztán felkeresett ő is, hónapos szobámban, hosszú, rejtélyes évek után meg-megjelent a budapesti aszfalton, napfényes időben esernyővel, esőben esernyő nélkül s mindig fehér harisnyában, mint a halottak, de ott is, akkor is a múltat siratta, mely távolról már szépnek tetszett. Csakhogy egy idő múltán csoda történt. A fiatalok megvénültek. Juhász Gyula azonban nem vénült meg. Úgy látszik, neki van valami arkánuma.
A találkozón Juhász Gyula maga is elmondta két versét, amire a lap tudósítása szerint a közönség tízperces tapsorkánnal tüntetett mellette.
Az ebédet ezután a Tisza Szállóban költötték el Szalay József vendégeként, majd délután Eidus Bentián művészetpártoló fogtechnikus hívta meg a társaságot.
A képen látható a 18 éves József Attila is, aki erre az alkalomra, Juhász Gyula köszöntésére érkezett Szegedre (akkoriban Makón élt). József Attila első kötete, A szépség koldusa Juhász Gyula biztatására jelent meg előző év, 1922 őszén Szegeden.
A fiatal József Attila itt, e matiné alkalmából ismerkedett meg Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel, vagyis a fotográfián nemcsak a múlttal egymásnak felelgető költői nagyságok vannak, hanem teljesen új ismeretségek is. József Attila nemsokára másik verset is írt Juhász Gyula köszöntésére Juhász Gyuláról szóló nóta címmel, ezt a szegedi költő makói ünneplésén, június 15-én mutatta meg.
Babits Mihály és felesége, valamint Kosztolányi Dezső másnap, pünkösd hétfőn tápai kirándulásra mentek Juhász Gyulával. Ennek emlékeit ugyancsak Péter László gyűjtötte össze.
A Délmagyarország első betűi
A fotográfián Juhász Gyula újságíró barátai is láthatók, többen közülük a Délmagyarország (illetve 1923-ban a Szeged) akkori vagy volt munkatársai. Ezen a helyen is számos riportjukat, tudósításukat idéztük már fel, és még fogjuk is. (Életrajzok Lengyel András: Közkatonái a tollnak című kötetében)
A képen van Ligeti Jenő, aki az 1910-ben induló Délmagyarország nyomdáját szervezte, a nyomda első gépeit és - kimondani is különös - a lap első betűkészletét szerezte. Az 1920-as évek közepétől a lap kiadóigazgatója, azután cégvezetője lett és a Délmagyarországot kiegészítő hetilap, a Hétfői Rendkívüli Újság szerkesztője volt 16 éven át.
Magyar László újságíró, író, aki az 1922-től megújult Szeged és Délmagyarország oldalain a város egyik legkiválóbb újságírójává vált és maradt több mint 20 éven át, Móra Ferenc, Juhász Gyula és József Attila barátja, később emlékezetük írója.
Vér György, aki ugyancsak a lap fiatal tehetsége volt, érzékeny és bátor újságíró, riporter, aki az amszterdami olimpiáról tudósító sportújságíróként éppen úgy kiváló volt, mint az szélsőjobbos csongrádi bombamerényletről szóló oknyomozó újságírásban (ami miatt börtönbe került). Negyvenévesen munkaszolgálatosként halt meg a Donnál.
Pór Tibor, aki a matiné szervezője volt, de jó szervező lévén ő táplálta a Szeged újságíróinak 1923-as sztrájkját is, aminek következtében a fotográfia készültekor éppen elbocsátották a laptól.
Tölgyes Gyula, aki még gimnazistaként 1911-ban kezdett a Délmagyarországban dolgozni, majd 1913 és 1936 között a Szegedi Napló újságírója, később szerkesztője lett. Az 1923-as fénykép előtt néhány hónappal mondta ki sajtóperében a bíróság, hogy joga volt a megváltozott politikai irányú lapnál felmondani és végkielégítést kérni. 1937-ben Juhász Gyula temetésén ő volt a költő egyik búcsúztatója. Őt is elhurcolták, koncentrációs táborban halt meg 1945-ben.
