Igaz történet a romantikus sztorikról

A förtelmes bűn története. Délmagyarország 1912. március 12.

Az alábbi történet romantikus regényíróért, de legalábbis az élet mély ismerőiért kiált. 1912. március 12-én „a förtelmes bűnök krónikájába illő" történetről adott hír a Délmagyarország. Egy szegedi özvegyasszony prostitúcióra akarta kényszeríteni két tizenéves lányát, de a lányok ellenálltak. Az anya emiatt bosszúból kiürítette a lakást, mindent eladott belőle, még a lomokat is elvitette, a két lányt a teljesen üres lakásban magára hagyta, ő pedig Budapestre költözött.

Az anya már korábban is megfordult az éjszakai életben, sőt esténként lányaival együtt volt látható a szegedi kávéházakban. 1911 nyarán aztán eladta bútorait és mindhárman felköltöztek Budapestre, ahol néhány tékozló hétig éltek, vursliztak, mulattak. Amikor kevés pénzük elfogyott, ismét visszatértek Szegedre, ahol a nagyobbik lány varrónői jövedelméből éltek szűkös körülmények között, de a kávéházból nem maradtak el.

Az asszony hosszabb ideje azon mesterkedett, hogyan lehet a lányokból pénzt kihozni. Este szórakozni vitte őket, néptelen utcákon sétáltak, sőt festették is magukat, amit az akkori erkölcsök nem engedtek meg a fiatal lányoknak. Végül egy napon annyira kiélesedett a helyzet közöttük, hogy a lányok szembeszálltak, az anya pedig megverte őket. A lap szerint őrjöngő jelenet közepette letépte ékszereiket, majd a bérelt lakásból mindenüket eladta vagy elhordatta a zsibárussal.

Rövid idő múlva a lakás teljesen üres volt, nem volt benne más, mint 4 üres fal és a padló. Az anya pedig jóérzéseiből kifordulva azt rikácsolta a lányoknak: „Most pedig dögöljetek, nyomorultak!" – és elment Budapestre.

Ezek után a háziúr könyörületből adott továbbra is szállást a lányoknak. Tölgyes Gyula, a Délmagyarország munkatársa is találkozott velük, miután egy ismerőse felhívta figyelmét a felháborító történetre. A lányok szemében könny csillogott, félszegen méregették az újságírót és szomorú sorsukról röviden azt nyilatkozták, hogy anyjukat nem ismerik már azután és nemrég óta árvaszéki gondozás alatt állnak.

— A mama olyanra akart bennünket csábítani, ami ... ami ... nekünk nem tetszett. Nem engedelmeskedtünk neki. Elment. Semmi... nem baj, mi majd megélünk.

 A két lány történetét a rendőrség figyelmébe ajánlotta a lap beszámolója.

Folytatás - 2 hét múlva. Délmagyarország 1912. március 24.

Hamarosan jött a folytatás. Két hét sem telt bele, 1912. március 24-én Tölgyes Gyula tollából újra cikk jelent meg a lányokról. Tölgyes újra találkozott ismerősével, akitől a lányokról hallott, de az csak bosszúsan legyintett.  

— No mi az, betegek? — kérdeztem.

— Dehogy betegek — válaszolta — nagyon is egészségesek és finom úri dámák.

A lányoknak ekkor már pompás lakásuk volt, mindennel felszerelve, amit csak kívánni lehet, elegánsak voltak, úgy éltek, mint egy királynő. Egy idősebb úr volt a "mecénásuk" – külön-külön.

Tölgyesi Gyula újra elment a lányokhoz és az üres lakásban pompás berendezést talált úri kényelemmel, szőnyegekkel, képekkel, bársonypamlaggal, selyemtakarókkal, mahagóni ággyal és parfümillattal.

— No, ugye mondtam, — csacsogta a nagyobbik, — nem baj, mi majd megélünk . . .

— Dehát akkor az anyjuk ... miért ? ...

— Meggondoltok a dolgot, — válaszolt egykedvűen a leány, — talán így jobb. Már a mama

is tudja. Kibékültünk.