Szeged

2021.09.17. 11:35

Paprikás krumpli volt a versenymenü a Krúdyban

Gasztrofőző a Krúdyban, paprikás krumpli, ahogy mi készítjük témájú kulináris versenyt szerveztek általános iskolások számára csütörtökön. A kilenc csapat közül az első két helyet Jerneys diákok hozták el főztjükkel.

Varga Lilla

Általános iskolás gyerekek csillogtatták meg főzőtudományukat a Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskolában. A tíz főből álló kilenc csapat számára egy kísérőtanár, valamint egy szülő nyújtott segítséget. Az alapanyagokat, a főzéshez nélkülözhetetlen eszközöket az intézmény biztosította, de a titkos hozzávalókat a versenyzők vitték magukkal. Az előkészítéstől egészen a tálalásig a gyerekek sürögtek-forogtak.

A képen: Bonifert Domonkos Általános Iskola diákjai.
Fotó: Frank Yvette

 

Kozák Hajnalka szakmai igazgatóhelyettes elmondta, hogy a rendezvény célja az intézmény bemutatása, és a szakmák megismertetése az általános iskolásokkal. Két ágazatról – a kereskedelemről, valamint a turizmus-vendéglátásról játékos formában kaptak átfogó képet a főzés kis mesterei. Kozák Hajnalka kiemelte, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a gyerekek nagyon kedvelik a rendezvényt, sokat készülnek rá. Fontosnak tartja, hogy ezzel hagyományt teremtsenek.

Két szakembert, Móni Ákost és Zörgő Jánost kérték fel az elkészült paprikás krumplik zsűrizésére. A bírák figyelték a csapatok munkáját a főzés ideje alatt, továbbá az ízvilágot, tálalást, és az étel hőmérsékletét is.

Fotó: Frank Yvette

Első helyen végeztek a kiskundorozsmai Jerney János Általános Iskolában tanuló fiúk, míg a második helyezettek a Jerneys csapat nevet viselő lányok lettek. Újragondolták a klasszikus receptet és majoránnával tették különlegessé az ételüket. Harmadik helyen a szegedi Rókusi Általános Iskola Rókus nevű lány csapata végzett. Különdíjban, a Spice Girls csapatának főzőmesterei részesültek, akik a különleges pikáns ízesítésű paprikás krumplival nyerték el a zsűri elismerését.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat és elmondták, hogy a jövőben is szeretnének részt venni a megmérettetésen. A bográcsok kiürültek és mindenki jól lakott a néhol klasszikus módon, olykor pedig a hagyományostól kicsit eltérően elkészített paprikás krumpliból.

 

Ezek is érdekelhetik