A babázás nem csupa vakáció

De az anya élete nem csupa vakáció, igen meglepő akadályokat gördít az ember elé – vallja a televíziós személyiség, akinek sokat segít az édesanyja és egy kedves ismerőse.

– Mi a legnehezebb az anyaságban? A felelősség. Az, hogy míg élsz, folyton-folyvást azon gondolkozol: vajon jól csinálod-e a dolgod? Helyesen neveled őket? Megfelelő utat mutatsz nekik? Jól szereted őket? Sose tudod, miért betegek, mit rontottál el. Elgondolkodtat: jól szólsz-e hozzájuk minden pillanatban és okkal kérsz-e számon rajtuk bizonyos dolgokat – fejtette ki Marsi Anikó, a három és fél éves Vilmos és a nyolc hónapos Vince édesanyja a szülői szerep buktatóit. Az RTL Klub Fókusz című műsorának gyesen lévő műsorvezetője komoly meglepetésekkel találta szembe magát első fia születése után. Olyan érzésekkel szembesült, amelyekre lelkileg nem készült fel.

– Az első kisfiam megszületése előtt én azt hittem, hogy az élet egy babával maga a vakáció, a felszabadult nevetgélés, öröm, boldogság és csupa pihenés. Azt hittem, hogy innentől kezdve mindenütt rózsaszín felhőcskéket látok majd, és olyan gondtalanok leszünk, mint soha. Ez nem volt így. Nem történt semmi drámai, egyszerűen csak rá kellett jönnöm, hogy az élet nem fekete-fehér. Nem számítottam arra, hogy nem jövök rá azonnal, miért sír a kisfiam. Sokszor nem tudtam, hogyan altassam el, ha sír. Aggódtam: nem öltöztettem-e túl, avagy éppen alul, hogy eleget evett-e, avagy túl sokat. Eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogy a derű egy kulcsfontosságú elem a gyereknevelésben – mesélt tapasztalatairól Anikó. Elárulta: második kisfia, Vince születése után az említett dolgok már nem okoztak neki meglepetést, de helyette talált magának újabb aggódnivalót: például hogy hogyan tud a két gyermekének egyszerre megfelelni. Nem tudta, mitévő legyen, amikor az egyik azért sír, mert éhes, a másik meg azért, mert álmos. Melyikhez rohanjon hamarabb?

Elmondta, az anyukája a mai napig rengeteget segít neki, gyakran jár hozzájuk Siófokra és a legjobb tanácsadó. Illetve van egy nagyon kedves ismerőse, aki szintén vigyáz a gyerekekre, ha el kell szaladnia valahová vagy netán egy kis kikapcsolódásra vágyik.

– Tündét egyszerűen csak a fiaim első szerelmének tartom. Merthogy a kicsik meglátták és megszerették. Egyébként ő két gimnazista és egy egyetemista gyermek édesanyja és példás életet élnek a férjével – avatott be a bébiszitter kérdésébe Palik László felesége. Úgy érzi, mostanra valamennyire konszolidálódott a helyzet a lelkében. Valójában soha nem volt semmi komoly probléma a fiúk körül, csak magának generált néhányat. Olykor már arra is van ereje és ideje, hogy egy héten egyszer-kétszer elmenjen futni. Ilyenkor minimum egy órán keresztül meg sem áll; rendkívüli módon kikapcsolja. Már nagyon vágyik rá, hogy ugyanolyan keményen edzhessen, mint régen, de az élete most a gyerekekről szól. Talán majd egy-két év múlva, ha a fiúk már kicsit önállóbbak lesznek, több ideje jut önmagára. Az a fajta sport ugyanis, amit korábban művelt – hetente 60 kilométert futott és személyi edző tartotta karban a testét –, időigényes, egy kisgyerekes anyának meg egyenesen luxus. – Néha úgy szeretnék elmenni moziba! – álmodozott. Most épp farsangi bulira készülnek.

Még nem tudja, mikor megy vissza dolgozni, mindenesetre semmi kifogása a bölcsőde ellen. – Nagyon is szeretném, ha Vince fiam is járhatna. Vilmos is volt bölcsis egy ideig, fontosnak tartottuk Lacival, hogy közösségben legyen. És miután egyenesen rajongott a siófoki intézményért, úgy gondoljuk, Vincének sem tenne rosszat. Arról nem is beszélve, hogy így tán lenne egy kis időm például dolgozni. De ez még a távoli jövő zenéje.