Jancsarova még nem adta fel profi sportkarrierjét

Renáta Jancsarovát a sportszerető vásárhelyieknek nem kell bemutatni: a szlovák válogatott kézilabdás meghatározó szerepet játszott abban, hogy a HNKC NB I-be jutott, és az első élvonalbeli évben remekül szerepelt. Ám kislányát, Renit is jól ismerhetik a szurkolók: az egyik meccsen ő végezte el a kezdődobást. Renáta új hazájában jól érzi magát, és bár egy éve nem kézilabdázik, még nem adta föl profi sportkarrierjét – az első azonban a család. Most hazautazik a szüleihez, Szlovákiába.

Egy Nyitra melletti kis faluból indult „vándorútjára" Renáta Jancsarova, aki Szlovákiában a Start Bratislavával 3. lett a bajnokságban, de a Presovval is szép sikereket ért el, az Universiadén pedig tagja volt a győztes válogatottnak. Magyarországra, 1995-ben a Szekszárd hívására érkezett, majd következett a Vasas, újra a Szekszárd, és kislánya, Hadas Renáta Mária egyéves volt, mikor Vásárhelyre igazolt. Csáki Éva ajánlotta a klubvezetők figyelmébe.

– Kellemes és felejthető emlékeket is őrzök abból az időszakból – árulta el az egykori átlövő. – A feljutás, az ünneplés fantasztikus volt, ebből a lányom, Reni is szerepet vállalt: az utolsó NB I/B-s hazai meccsen ő végezte el a kezdődobást, ő adta oda a bíróknak a labdát. Aranyos volt! Az első élvonalbeli évben a bajnoki 6. és a Magyar Kupa 4. hely is szép eredménynek számított, de ekkoriban már az ürömből is jutott, négy hónapi fizetésemmel tartozott a Pintér József elnök vezette klub. Pereltem, első és másodfokon is nyertem, de pénzt azóta sem láttam. Viszont Vásárhelyt nagyon megszerettem, idevalósi az élettársam, Bozsek Lajos, a csapattal remek bandát alkottunk, ezért döntöttem a letelepedés mellett.

Még jobb akar lenni, mint anyu

Hadas Renáta Mária, Renáta Jancsarova kislánya kézilabdások között nőtt fel, a bajnokikra rendszeresen elkísérte édesanyját. A kislány szeptember 4-én lesz 9 éves, és tavaly október óta kézilabdázik iskolájában, a [namelink name="Németh László"] Gimnáziumban és Általános Iskolában. Provokálni akartam, mikor megkérdeztem: ki a példaképe, kinek a játéka tetszik neki a legjobban?
– Nézzük csak... – és úgy tett, mintha gondolkodna, erősen törné a fejét, kit is nevezzen meg, majd nevetve mondta: – Anyu! De még jobb játékos szeretnék lenni, mint amilyen ő volt.

Pályafutásában Túrkeve, Dorozsma, majd fél évre Békéscsaba következett. Közel egy éve nem kézilabdázik, bár aktív karrierjét még nem adta fel, a közelmúltban is érdeklődtek utána – Spanyolországból. Már beilleszkedett a civil életbe is: tavaly októbertől a vásárhelyi Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskolában és Szakiskolában tanított testnevelést – honosított testnevelés–földrajz szakos tanári diplomával és edzői képesítéssel rendelkezik –, augusztus 31-éig szól a szerződése. Hogyan tovább?

– Nem tudom... Pillanatnyilag nincs állásajánlatom, pedig a tanítás a szívem csücske, nagyon szeretem, és az edzősködés is közel áll hozzám. Eddig szinte mindegyik magyarországi egyesületemnél kipróbálhattam magam a kispadon is, fiatalokat treníroztam, szívesen adom át a sportágban szerzett tapasztalataimat. A suliban azonnal megtaláltam a hangot a gyerekekkel és a kollégákkal is. De őszintén szólva most nem ez foglalkoztat... Édesanyám nagyon beteg, és apukám sem egészséges. Muszáj hazamennem Szlovákiába, mert nagy a baj, a szüleimet nem bízom senkire, mellettük a helyem. Valószínűleg szeptemberben utazunk, és még az is elképzelhető, hogy Lajos is velünk tarthat, Reni pedig a [namelink name="Németh László"] Gimnázium és Általános Iskola magántanulójaként Szlovákiában magyar iskolába jár majd. Bízom benne, hogy visszatérhetünk Vásárhelyre. De most még minden bizonytalan... – közölte szinte könnyes szemmel.

Amikor arra kértem, válasszon, számára mi a fontosabb, a kézilabda, a szakmája, vagy a szerettei, végig sem hagyta mondani: – A családom, a gyerekem.