figyeljünk rájuk!

2020.07.06. 14:26

Veszélyes játékokat űznek a gyerekek

A nyári szünet beköszöntével előszeretettel játszanak, bújócskáznak, bicikliznek a gyerekek a vasúti töltéseken vagy az álló szerelvényeken. Ez nemcsak rájuk, hanem az utasokra és a vasúti közlekedésre nézve is életveszélyes – figyelmeztet a MÁV a nyári szünidőben sűrűsödő jelenség kapcsán. A K&H pedig azokra a tipikus vezetési szokásokra mutat rá, amelyek jellemzően közlekedési balesetet idézhetnek elő.

Forrás: Shutterstock

Egy főleg nyaranta előforduló veszélyes jelenségre figyelmeztet az állami vasúttársaság, amely a szülők figyelmét hívja fel az unatkozó-csavargó gyerekeknek rendkívül szórakoztató, ám akár életveszélyes időtöltés hátulütőire – ismerteti a Magyar Nemzet.

Előfordul például, hogy a fiatalok csínytevésből tárgyakat, pénzérméket vagy köveket helyeznek a sínekre, legrosszabb esetben kövekkel hajigálják a szerelvényeket. Mindez csöppet sem veszélytelen szórakozás

– emeli ki a MÁV. Érdemes tudni, hogy a sebességtől megpattanó tárgyak anyagi kárt, akár életveszélyes sérüléseket, valamint kisiklást is okozhatnak, amivel veszélyeztetik a vasúti közlekedést, ez pedig bűncselekménynek minősül.

Nem kell a vágányok között lenni ahhoz, hogy életveszélybe kerüljön a tiltott helyen tartózkodó személy – folytatja a felsorolást a vasúttársaság –, hiszen a nagy sebességgel közlekedő vonat menetszele el tudja sodorni, ki tudja billenteni az egyensúlyából. A vonat okozta erős menetszél pedig felkaphat egy apróbb tárgyat vagy az kivágódhat a vonat alól, ami komoly személyi sérüléseket okozhat.

A szándékos rosszalkodáson túl fülhallgatóval hangos zenét hallgatva, telefont nyomkodva, nem megfelelő, sőt tiltott helyen átkelve is komoly esélye van a súlyos sérüléseknek.

Tudni kell, hogy ilyen esetben az egyre több korszerű, csendes jármű és a sok helyen felújított, zajcsillapított pálya miatt csökkenhet a reakcióidő, de a helyzet veszélyességének megfelelő felismerésére sem jut így elég figyelem. Vagyis: elég egy figyelmetlen mozdulat, egy ­rossz döntés, és akár egy-két pillanat alatt nagyon súlyos, akár rokkantságot vagy halált okozó sérüléseket lehet szerezni.

A MÁV a felsorolt esetek miatt arra kéri a szülőket, hogy nyomatékosan hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, valamint arra, hogy az ártatlannak tűnő játékok életveszélyes következményeket idézhetnek elő.

Akik viszont ilyen jellegű bűncselekményt észlelnek, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget – emeli ki a vasúti cég.

Az autóvezetőket is figyelmeztetik a szakértők a jellemzően vezetés közben elkövetett balesetveszélyes cselekedetekre, amelyek évről évre akár halálos kimenetelű vagy súlyos egészségkárosodással járó esetekbe hajszolják a felelőtlen járműtulajdonost. Az elmúlt három évben leggyakrabban sebességtúllépésért és a megállási, parkolási szabályok be nem tartásáért kaptak büntetést az érintettek – írják a K&H szak­értői. Felsorolásuk szerint a balesetek gyakran prózai okokból történnek: elsősorban a gyorshajtásra, az elsőbbségadás elmulasztására, a kanyarodási, az előzési szabályok és a követési távolság be nem tartására vezethetők vissza a szerencsétlen esetek. A vezetés közbeni telefonálás, a biztonsági öv használatának hiánya és az alkohol is súlyosbító tényezők.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!