véget ért a viszály

2021.01.03. 20:57

„Öt órán át sírtunk anyuval a telefonban” – így békült ki Bangó Margit és Marika

Hosszú évek óta árnyékolja be a harag a Bangó család életét, a békülést egy váratlan telefonbeszélgetés hozta meg. A Kossuth-díjas előadóművész, Bangó Margit és a lánya, Marika ezentúl nem engedik el egymás kezét.

Forrás: Bors

Mi volt a harag oka?

A vita természete már mindegy is, de az lett a vége, hogy az édesanyám kamerák előtt tagadott ki. Nyilatkoztunk akkoriban mindketten erről, sok harag volt bennünk. Rengeteg kibeszéletlen probléma volt köztünk, aminek az lett az eredménye, hogy egy idő után már nem is kerestük egymás társaságát.

Ki volt az, aki ennyi év után mégis nyitott a másik felé?

Az édesanyám. Ő telefonált hozzánk, Mónikámmal, a lányommal beszélt. Bizonyos dolgokat mondott… erről nem szeretnék beszélni, hogy konkrétan mit, de olyanokat, amit meghallva azt mondtam a lányomnak, hogy hívja vissza nekem. Átvette a telefont, öt óra hosszát beszéltünk, és öt órán át sírtunk anyuval a telefonban. A béke hangján beszélgettünk, minden téma feljött. Ellágyultunk mindketten. Úgy érzem, egycsapásra elmúlt minden rossz az életünkből – írta a Bors.

Azt mondják örökre békét kötöttek és senki nem állhat közéjük többé
Fotó: Facebook

 

Mindent megbeszéltek? Senkinek nem maradt harag a szívében?

Az igazság az, hogy nem karácsonykor találkoztunk először, hanem a születésnapomon, december 14-én. Akkor jött át hozzánk anyu. Egymás nyakába borultunk, mindenki sírt. Még az uram, Elemér is, pedig ő nem szokott egykönnyen könnyekig meghatódni. Úgy érzem, sikerült mindent megbeszélnünk, egyikünkben sincs harag. Azt szeretném, ha soha többé nem szakadnánk el egymástól. Az édesanyám is ezt mondta:

„soha, soha többé nem engedem el a kezedet, senki sem állhat közénk.”

A közös fotójukhoz, amit a Facebookon posztolt, azt írta, nincs mindenki jelen azon a fotón, ezzel azt sugallva, hogy a családban még van valaki, akivel nem sikerült rendezni a viszonyokat. Kiről van szó?

Van még a családban megbeszélnivaló.

2009-ben még együtt mutatták be Bangó Margit szakácskönyvét, aztán hosszú szünet következett
Fotó: Bors

 

Ahogy ezt kimondja, Marika férje, Horváth Elemér veszi át a szót.

Horváth Elemér: A tágabb családban vannak még rendezésre váró viszonyok, de úgy érezzük, hogy azzal, hogy Margit és Marika kibékültek, nagyon jó úton haladunk.

Ön hogy látja azt a pillanatot, amikor kibékült az édesanya a lányával?

Horváth Elemér: Margit egy bölcs asszony, végtelenül szimpatikusan állt hozzá a dolgokhoz. Olyan mélységes szeretettel kereste meg a lányát, hogy arra szavak nincsenek… mind a ketten sírtak. Nagy-nagy tehertől szabadultak meg mindketten azzal, hogy újra egymásra találtak. Nagyon boldog vagyok, hogy újra szent a béke. A kilenc év nehezen pótolható, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy szeretetben legyünk. A feleségem is nagyon okos nő, nagyon érzékeny ember, abban a pillanatban, amikor az édesanyja jelentkezett, össze is omlott. Lehengerlő volt, mindenki sírt. Margit azt mondta, már jóval előbb jött volna, de félt attól, hogy nem fogadjuk szeretettel. Nagyon hiányzott nekünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában