Hazai gazdaság

2022.04.22. 08:27

Elismeri a hűséget az Erste Bank

delmagyar.hu

Az Erste Bank rendezvényén vette át több vállalkozás a díjat. Forrás: Erste Bank

Az Erste Bank rendezvényén vette át több vállalkozás a díjat. Forrás: Erste Bank

A támogatott hitelkonstrukciók lehetséges kifutásával párhuzamosan kerülhetnek előtérbe a hagyományos banki finanszírozási megoldások, amelyek esetében az árazási és egyéb feltételek kialakítása során a pénzintézeteknek a korábbiakhoz képest jobban  lehetőségük van figyelembe venni, milyen bankkapcsolati múlttal rendelkeznek az ügyfelek. 

Az Erste Bank eddig is kiemelt figyelmet fordított hűséges ügyfeleire, azokat a kis- és középvállalati partnereit pedig most külön elismerésben részesíti, melyek több mint húsz éve állnak kapcsolatban a pénzintézettel.

Kiemelkedően jó évet zárt az Erste Bank kis- és középvállalati üzletága tavaly. A gyors gazdasági növekedésnek és a szektor számára felajánlott kedvező, támogatott hitelkonstrukcióknak köszönhetően az üzletágban a kötvény- és hitelállomány 10 százalékkal nőtt tavaly. Hasonló ütemben emelkedett a múlt évben az adott évben folyósított összeg is, vagyis 10 százalékkal több forrást (hitelt, illetve néhányan kötvényt) vettek igénybe a kis- és közepes vállalatok 2021-ben mint az azt megelőző évben.

Tigelmann Gábor régióvezető és Szerdahelyi Róbert az Erste Bank KKV területének vezetője a díjátadó rendezvényen. Forrás: Erste Bank

Tigelmann Gábor, az Erste Bank kis- és középvállalati területe Dél Magyarországi régióvezetője szerint az idei első félévben a szektorban még folytatódhat a bővülés, kérdés azonban, hogy az emelkedő kamatok és a várhatóan megszűnő támogatott konstrukciók következményeként miként változik a vállalkozások hitelfelvételi kedve. 

A kis- és közepes – a 250 főnél kisebb létszámú, és az 50 millió euró (nagyjából 17,5 milliárd forint) éves árbevételt el nem érő – vállalkozások számára az idei első félévben még rendelkezésre állnak a rendkívül kedvező Széchenyi Go konstrukciók, ahol alacsony fix kamat mellett juthatnak finanszírozáshoz. Az államilag támogatott konstrukcióban beruházásra 10 százalék önerő mellett akár 1 milliárd forint is felvehető, 1 vagy – zöld, fenntartható vagy technológia-váltó cél esetén – 0,5 százalékos fix kamatra, akár 10 éves futamidővel is. De a 2-3 éves futamidejű, hitelkeret-jellegű Széchényi Go konstrukciók is jó ajánlatnak bizonyulnak a maguk 2,5 százalékos fix kamatával.

Tigelmann Gábor arra számít, hogy az érintett vállalkozások többsége a nyárhoz közeledve egyre inkább felismeri majd: hosszú ideig ez lesz az utolsó lehetőség, hogy ennyire kedvező finanszírozási forráshoz jusson. Így várható, hogy néhányan előrébb hozzák a tervezett fejlesztéseket, illetve az ezekhez kapcsolódó hitelfelvételt. Lendületet a gazdaságnak ezt követően az új uniós költségvetési ciklus támogatásai hozhatnak, ám a pályázatok megjelenésére várni kell, miközben az uniós támogatások igénybevételének továbbra is feltétele lesz a megfelelő saját erő biztosítása.

A támogatott hitelkonstrukciók várható kifutásával párhuzamosan egyre inkább előtérbe kerülnek a hagyományos finanszírozási  megoldások, élesedik a verseny. A pénzintézetek eddig dobozos termékeket kínáltak ügyfeleiknek, hiszen az államilag támogatott konstrukciók mindenkinél azonosak, leginkább az ügyfélkiszolgálás minőségében lehetett versenyezni egymással. „Ebben a versenyben az Erste kifejezetten jól áll, hiszen az elmúlt négy évben a legjobb eredményt érte el versenytársai között az ügyfélelégedettségi felmérésekben” – emelte ki Tigelmann Gábor, hozzátéve: az Erste számára kiemelten fontos a tartós és jó kapcsolat a partnereivel, ezért is igyekeznek elismerni azokat, akik több éve, vagy évtizedek óta állnak kapcsolatban a pénzintézettel.

Csongrádban az Erste Banknak közel 40 olyan kis- és középvállalati ügyfele van, aki már több mint húsz éve választotta számlavezetőjének a bankot – ezért őket most külön elismerésben részesítette a pénzintézet.  Az ügyfelek a lojalitás díj mellé egy Lojalitás kedvezmény csomagot is kapnak ajándékba, melyben az Erste Bank kiemelt partnereinek termékeit és szolgáltatásait vehetik igénybe extra kedvezményekkel szervezet-fejlesztési és egyéb tréningek, coaching, webaudit/-fejleszés, illetve szekszárdi bor és élményprogramok témakörében.

 Tigelmann Gábor úgy vélte, azok, akik egy pénzintézettel hosszabb ideje ápolnak tartós kapcsolatot, a közeli jövőben más előnyeit is élvezhetik a lojalitásuknak, hiszen a saját forrású finanszírozási termékek esetében a banknak nagyobb mértékben van alkalma és lehetősége az árazás és más feltételek kialakításakor figyelembe venni  a pozitív bankkapcsolati múltat, ez pedig a hűséges ügyfelek számára forintban és százalékban mérhető előnyt jelent majd.

Címkék#Erste Bank
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában