Biztosítás

2022.05.31. 18:04

2,4 milliárd forintot fizetnek viharkárra

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közölte, hogy a májusi időjárási szélsőségek nyomán a biztosítók 2,4 milliárd forintot fizettek már ki, vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, ami valamivel kevesebb, mint 18 ezer bejelentéshez kapcsolódik.

A szövetség kiemelte, hogy tavaly lakásbiztosításokra 9,1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítótársaságok az időjárási anomáliák nyomán, mintegy kilencvenötezer bejelentésre.
Az idén május második felében Somogy, Baranya, valamint Bács-Kiskun és Zala megye, a településeket illetően pedig Kaposvár, Vaskút, Madaras, Katymár, Bátaszék, továbbá Szeged, Budapest, Pécs, Szekszárd bizonyult kiemelt viharkár területnek. 

A bejelentések mintegy 60 százaléka a jégkárokhoz kapcsolódott. Emellett jellemzően viharkárok, illetve beázások miatt fordultak a biztosítókhoz.
 A Mabisz közleménye szerint a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő építkezési, munkadíj költségeknek, építőanyag árak miatt.

Felhívták a figyelmet  arra, hogy az időjárási katasztrófa valós pusztításának mértékéhez hozzátartozik az is, hogy a szövetség összegzésében csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ám 

a lakóingatlanok több mint egynegyede –  1 milliónál is több lakás, családi ház –  nem rendelkezik lakásbiztosítással. 


Borítókép: illusztráció. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában