Krimi

2022.10.27. 08:13

Megszólalt a Tankcsapda gitárosa az ítélet után: kis megnyugvást ad, hogy utolsó leheleténél Katával voltam

Megszületett az ítélet: tíz hónap fogházat kapott, két évre felfüggesztve és két évre eltiltották a vezetéstől azt a férfit, aki elütötte B. Katát, majd cserben hagyva továbbhajtott az M3-as autópályán. Kata testére az utánuk érkező Tankcsapda zenekar tagjai találtak rá, egyikük, Sidi a mentők kiérkezéséig fogta a haldokló lány kezét. A gitáros elmondta: sosem fogja elfelejteni a gyönyörű mosolyú lányt.

Fotós: Bors

Bűnösnek találta a bíróság cserbenhagyásért V. Martint, azt a férfit, aki az M3-as autópályán halálra gázolta, majd magára hagyta az ott sétáló B. Katát. A mai, utolsó tárgyalásra a férfi talpig feketébe öltözve, egyedül érkezett, mögötte több sorral pedig Kata rokonai foglaltak helyet.

Az utolsó szó joga és az ítélethirdetés előtt a bíró több iratot is ismertetett, köztük megmutatta a balesetnél készült fotókat, ezek egyikén a fiatal lány holtteste is szerepelt. Azonban azt sem a gyászoló rokonok, sem pedig Martin nem akarta megnézni.

A korábbi tárgyaláson már kiderült, hogy Kata vérében drogot találtak, azóta viszont arra is fény derült, hogy a gázoló is fogyasztott kábítószert: szervezetében ugyanis amfetamint mutattak ki, amit a baleset előtt 6-8 órával fogyaszthatott, de az bizonyos, hogy 24 órán belüli időpontban, míg a következő évben, azaz 2020 októberében a jogosítványát is elvették egy évre és öt hónapra, méghozzá ittas vezetés miatt. Perbeszédében az ügyész leszögezte: ezt is vegyék figyelembe az ítélet során.

Martint végül bűnösnek találták segítségnyújtás elmulasztásának vétségében, ezért tíz hónapos, két évre felfüggesztett fogházbüntetést kapott, emellett két évre eltiltották a vezetéstől.

Fotó: Bors

Az ítélethirdetés után megkeresték Sidit, aki a mentők kiérkezéséig fogta a haldokló lány kezét.

– Nagyon nehéz most megszólalni, de most már tudok csak a szépre és jóra emlékezni

– mondta nagy sóhaj kíséretében a Borsnak a Tankcsapda gitárosa, Sidlovics Gábor, azaz Sidi. 

– Lehet, furcsán hangzik, de én hiszem, hogy Kata megtalálta már a lelki békéjét. Kis megnyugvást ad, hogy utolsó leheleténél vele voltam. Mostanában szinte minden nap eszembe jut Kata. De már nem a baleset képeit látom, hanem a mindig vidám, mosolygós fiatal lányt, akit mindenki szeretett. Pár hete az egyik fesztivál csinált egy kisfilmet, amihez Tankcsapda-koncertfelvételeket is használtak. Elküldték az elkészült anyagot, és egyszer csak azt látjuk, hogy benne van Kata, valaki nyakában ülve, mosolyogva énekli az egyik dalunkat. Ilyen kisugárzása volt, mindenki észrevette. Ezt viszem magammal, életem végéig velem lesz!

A tárgyaláson részt vett Kata édesanyja, aki a lapnak elmondta: korrekt ítélet született.

– Borzasztóan szerencsétlen eset volt, a baleset okozásáért nem ítéljük el őt, hiszen Kata sajnos rossz helyen volt. A segítségnyújtás elmulasztása már más kérdés, hiszen az akkor is jár bárkinek, ha az illető hibázott – szögezte le a Borsnak Szilágyi Anikó.

Hozzátette, nem csak őt és a családot viselte meg az eset.

– Sidit is nagyon megrázták a történtek, de a zenekar akkor és most is csodálatosan viselkedett, örökre hálás leszek neki, hogy fogta Kata kezét – mondta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!