2023.09.25. 15:36
Halállistát vezetett ismerőseiről a 16 éves fiú, aki osztálytársa megölésére készült
A rendőrség még időben elfogta, vádat emeltek ellene.
Forrás: Shutterstock
Fotó: SynthEx
Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly ősszel egyik osztálytársa megölésére készült – közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.
A vádirat szerint a középiskolás fiú különös érdeklődést mutatott a második világháború, azon belül is Hitler és a nácizmus eszméi iránt. 2022 szeptemberében vásárolt egy 8 centiméter pengehosszúságú zsebkést, mindkét oldalán horogkereszttel.
A fiú az ismerőseinek kivégzést bemutató, iszlám állammal kapcsolatos videókat is mutogatott, majd azt mondta, hogy ugyanazt akarja megcsinálni zsidó, fekete bőrű, „húzott szemű” és roma származású emberekkel.
Készített egy „halállistát” is egy iskolai mészárláshoz, ezen tanárai, osztálytársai, köztük annak az osztálytársának a neve szerepelt, akivel korábban konfliktusba került amiatt, mert arra kérte, hogy ne tegyen rasszista kijelentéseket.
A cselekménye előtti napon, 2022 októberében a fiú, miután az osztályfőnöke egy sorozatgyilkosos történetről beszélt, kijelentette egy osztálytársa előtt, hogy ő is sorozatgyilkos lesz.
Másnap egy nemzetközi szélsőjobboldali, neonáci internetes csatornán angol nyelven kijelentette, hogy a következő nap megöli antirasszista osztálytársát Magyarországon, és erről megpróbál fényképeket és videót is készíteni.
A bűncselekmény végül nem történt meg, mert a rendőrség a középiskolást még aznap éjjel őrizetbe vette.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Megint a rendőrség nevével élnek vissza: így szúrhatja ki a csaló üzeneteket
- Kamionnal csempészte a drogot Magyarországra a bűnbanda
- Figyelmeztet a katasztrófavédelem: innen indul a legtöbb lakástűz
- Bravúr! Nigériai csalókat fogott el a magyar rendőrség
- Kirúgták a mobilozó buszsofőrt (videó)