2023.09.06. 10:55
Várandós anyát vitt a halálba a száguldozó autós Dunaújvárosban
Kettészakadt az autó, az édesapa sírva nyilatkozott.
Forrás: police.hu
Körülbelül 130-cal hajthatott és amfetamint találtak a vérében annak a sofőrnek, aki miatt meghalt két ember egy brutális balesetben Dunaújvárosban. A testvére és annak ikrekkel várandós felesége volt az áldozat. Éppen kórházba siettek, mert a testvér otthon rosszul lett – írja a Ripost.
A család szerint már a kocsiban újraélesztették, ezért fordult hátra a sofőr. Ekkor csapódtak egy oszlopnak olyan erővel, hogy a kocsi kettészakadt.
A Tények megtudta, hogy az ügyészség most emelt vádat az autó vezetője ellen. A sofőr a megengedett 50 km/h-s sebesség helyett 120-130 km/h-val haladt. Az útról lesodródott és egy út melletti lámpaoszlopnak ütközött.
A testvérek apja azt mondta a baleset után a Tényeknek, hogy kórházba siettek, mert az egyik fia rángatózni kezdett otthon.
– A fiam betette a testvérét a kocsiba, hogy vigye föl... Niki azt kiabálta neki a kocsiban, hogy „Mitike állj meg, mert meghalt Krisztián”. Hátranézett, és akkor nekiment az oszlopnak
– mondta sírva az édesapa.
Az áldozatok kirepültek a kocsiból, már nem lehetett rajtuk segíteni. A nyomozás során kiderült, hogy senki sem használta a biztonsági övét. A babákat sem tudták megmenteni.
A szakértői vizsgálat megállapította, hogy ha a vádlott betartja a sebességhatárt, elkerülhető lett volna a baleset.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, akinek a gyorshajtása két személy halálát okozta – tájékoztatta szerkesztőséget Gácser Zsuzsanna Ágnes, a Fejér Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivő, ügyésze, írja a duol.hu.
Krimi
- Elképesztő: emiatt rohangált az M2-es autóúton több család, életveszélyben voltak (videó)
- Megtalálták a verőcei hajóbaleset ötödik áldozatát
- Újabb kettős tragédia: felnőtt fiúk végzett a szüleivel
- Átutalással is elfogadta a hálapénzt a főorvos: 4 évre börtönbe mehet (videó)
- Megölte az apját, de a holttest helyét nem hajlandó elárulni a gyilkos fiú (videó)