Lerúgták a magyar nótát

2020.07.10. 09:00

Összecsomagolás után látványos feltámadás a 2003-as vb-n

A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játéka, a Kézisek kézise újabb fejezetében a kétezres éveket idézzük fel. Ekkor két olimpián is (2004, 2012) a legjobb négy közé jutott a magyar férfiválogatott. A Veszprém Kölnben BL-döntőket játszott, a Szeged pedig 2014-ben EHF Kupát nyert.

Lantos Gábor

A Magyar Rádió Jó ebédhez szól a nóta című műsora mozdíthatatlan volt. Történhetett bármi a világban, a műsort nem lehetett levenni. Ám 2003. február 1-jén minden másképp történt. Ekkor délelőtt 10.30-kor kezdődött Lisszabonban a Magyarország–Jugoszlávia férfikézilabda-vb-meccs, amely az 5–8. helyért zajlott. Azt lehetett tudni, hogy aki ezt a mérkőzést megnyeri, utazhat az egy év múlva esedékes athéni olimpiára. A 10.30-as kezdés ideális, másfél óra alatt vége van, aztán szólhat a nóta.

Gondoltuk mi. Mert 12.20-kor még mindig zajlott a dráma a portugál fővárosban, ahol éppen a második hosszabbításhoz készülődtek a csapatok. A hihetetlen forgatókönyv szerint zajló meccset végül 80 percnyi játékkal 34–33-ra nyertük meg. Ez már csak azért is csodálatos volt, mert utolsó csoportmérkőzésük után a játékosok visszamentek a madeirai hotelbe, hogy a hazautazáshoz összecsomagoljanak. A csoportban ugyanis az oroszoktól és a horvátoktól is egy góllal kaptunk ki (a franciáktól öttel), ám mivel Argentína megverte a horvátokat, úgy festett, nekünk „reszeltek”. Aztán a legutolsó csoporttalálkozón Szaúd-Arábia 31–30-ra megverte a dél-amerikaiakat, ezzel kikaparva a magyaroknak a középdöntős folytatást. A centizés a vb második szakaszában is sikerült. Miután a svédektől is egy góllal kaptunk ki, a végén elég volt Szlovéniát hárommal verni. Ez is összejött, hurrá, mehettünk az olimpiára!

Skaliczki Lászlón kívül volt még egy nagy matekos kapitányunk, Mocsai Lajos. Ő a 2011-es svédországi vb-n számolta ki, hogyan érhetnénk el az olimpiai selejtezőt. Ehhez a legjobb hétben kellett végezni, a magyar csapat éppen a hetedik lett a vb-n. A csoport nyitányán simán kikaptunk Izlandtól, másnap legyőztük a norvégokat. Eddig rendben. A középdöntőben a francia meccset feladtuk (24–37), hogy másnap katartikus összecsapáson megverjük 27–25-re a németeket. Innentől már csak a lengyeleket kellett legázolni Kristianstadban, ami sikerült, 31–28 ide, a magyar csapat 7. lett, mehetett az egy év múlva esedékes olimpiai selejtezőre, ahol a brazilokat és Macedóniát megelőzve, Svédországgal együtt jutott el Londonba, a 2012-es olimpiára.

A két olimpia két legemlékezetesebb meccse egészen biztosan a két negyeddöntő volt. Azért, mert előzetesen senki sem a magyarokat tartotta esélyesnek. 2004-ben Dél-Korea 30–25-ös legyőzése maga volt az álom, Nagy László 9 gólt dobott. De mit mondjunk akkor a kétszeri hosszabbításba torkolló Magyarország–Izland-negyeddöntőről a 2012-es londoni olimpián? A legfontosabbat: közvetlenül a lefújás előtt, egygólos izlandi vezetésnél Stefansson hétméterest lőtt. Ha bemegy, mindennek vége, indulunk haza. Fazekas Nándor kivédte, a lerohanó ellentámadásból Lékai Máté az utolsó pillanatban egyenlített. Jöhettek a hosszabbítások, amelyeknek a végén 34–33 lett az eredmény – ide. Úgy, mint 2003-ban Lisszabonban. Nagy László ezen az olimpiai negyeddöntőn is 9 gólt dobott – úgy, mint Athénban a koreaiak ellen. Fájdalom, a londoni olimpián is negyedik lett a válogatott – úgy, mint Athénban, mert sem 2004-ben, sem 2012-ben nem sikerült megnyerni sem az elődöntőt, sem pedig a bronzmérkőzést. Hogy melyik olimpián voltunk közelebb az éremszerzéshez? Talán Londonban – de csak egy hajszálnyival. Athénban mind az elődöntőt, mind a bronzmeccset két-két góllal vesztettük el. Londonban a svédek elleni elődöntőben egy gól döntött az északiak javára – ez lehet az a bizonyos hajszál.

Nagy László (b) és Carlos Pérez
Fotó: Nemzeti Sport

A két olimpiát két klasszis játékos, Nagy László és Carlos Pérez köti össze. Athénban és nyolc évvel később Londonban is ők vitték a hátukon a csapatot, amely az egész országot maga mellé állította. A férfi kézilabdázók igazi nemzetegyesítő csapatként játszottak – ezt különösen Londonban lehetett érezni, ahol már a férfi-vízilabdaválogatott sem tudott érmet nyerni.

Ami a klubcsapatokat illeti, ennek az időszaknak a legnagyobb nemzetközi sikerei – és traumái – a Veszprém nevéhez fűződtek. 2008-ban a német Löwen ellen egy hazai diadallal (37–32) és egy idegenbeli döntetlennel (28–28) történetük során másodszor nyerték meg a KEK-et. Ami a BL kölni négyes döntőit illeti, ott akadtak nagy sikerek és fejre állások egyaránt. 2016-ban a lengyel Kielce ellen a 46. percben 28–19-re, azaz 9 góllal vezetett a Veszprém. Ekkor valami megmagyarázhatatlan dolog történt, mert a végén két másodperccel a duda előtt a lengyelek 29–29-re egyenlítettek. A hosszabbítás végén 35–35 volt az állás, a heteseket meg nem mi dobtuk jobban. 2019-ben tényleg azt hittük, miénk lesz a trófea. Az elődöntőben a Kielce jött, a 33–30-as sikert másnap a döntő követte a Vardar Szkopje ellen. Ott az egész mezőnyt elaltató macedónok taktikusabb játékkal 27–24-re megverték a Veszp­rémet. A két elvesztett döntő közül az első értelmezhetetlen volt, a második fájdalma azonban a mai napig érezhető.

Egy mondatot azért szóljunk arról is, hogy a Szeged 2014-ben a Montpellier 29–28-as legyőzésével megnyerte az EHF Kupát. A berlini Final Fourban a kapus, Mikler Roland lett a torna legjobb játékosa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!