Labdarúgás

2023.08.21. 13:08

Szalai Attila: azt szeretnék, ha vezéregyéniséggé válnék

Szalai Attila, a Hoffenheim válogatott labdarúgója magas elvárásokat állít magával szemben és a csapat szakmai stábja is nagy reményeket fűz hozzá – írja az MTI.

MW

Szalai Attila, a magyar csapat tagja a másnapi, Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a telki edzőközpontban 2023. június 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A 25 éves védő szombaton mutatkozott be a Bundesligában: együttese 2–1-es vereséget szenvedett a honfitársát, Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburgtól, ráadásul a debütálása nem sikerült jól, mivel az ő öngóljával szerzett vezetést a rivális.

Az első bajnoki nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Nem tudtunk itthon nyerni, de bízunk benne, hogy a következő fordulóban miénk lesz a három pont

– mondta az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban Szalai, aki egy hónapja igazolt a kék-fehérekhez.

„Ami a csapatban betöltött szerepemet illeti, a belső védelem bal oldalán, illetve a közepén kaptam egyelőre lehetőséget a felkészülés során. Ezeken a posztokon számít rám a szakmai stáb és azt szeretnék, ha vezéregyéniséggé válnék a csapatban, azaz én irányítanám majd a többieket” – mondta a magyar válogatott helyettes csapatkapitánya.

Szalai arról is beszélt, hogy a nemzeti együttesben, valamint eddigi klubjaiban – Mezőkövesden, a ciprusi Apollón Limasszolban és a török Fenerbahcéban – szerzett tapasztalataival komoly személyiségfejlődésen esett át.

„Egy szerepváltáson, illetve fejlődésen mentem keresztül, ez annak is köszönhető, hogy a klubjaimban tudtam lépcsőről lépcsőre egyre feljebb menni a ranglétrán. A játéktudásomat is tudtam fejleszteni, emellett pedig rengeteg tapasztalatot szereztem” – fogalmazott, majd kiemelte, hogy szeretne segíteni a Hoffenheimnek visszakerülni arra szintre, amelyet pár éve képviselt.

A célokat illetően úgy fogalmazott, klubszinten szeretne stabil játékosa lenni a Hoffenheimnek, jó helyezéseket elérni a Bundesligában és – ha nem is feltétlenül ebben a szezonban, de – eljutni a nemzetközi kupaporondra.

Mindenképpen szeretnék két világversenyen is szerepelni majd

– mondta a válogatott kapcsán Szalai, majd zárógondolatként megjegyezte, nagyok az elvárásai saját magával szemben, szeretne nagyon sokat fejlődni és minél jobban teljesíteni, ezért minden nap azon dolgozik, hogy ez sikerüljön.

A Hoffenheim legközelebb szombaton lép pályára a német bajnokságban, az újonc Heidenheim lesz az ellenfele.

 A teljes interjú az m4sport.hu oldalon tekinthető meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában