Labdarúgás

2024.02.08. 12:17

Fejjel rohant a falnak a Kisvárda, a Puskás edzője a videóbírót szidta

Újabb vereségével egyre nehezebb helyzetben a szabolcsiak, a ZTE újabb bravúrgyőzelmet szerzett, ezúttal Felcsúton.

MW

Hornyék Zsolt vitatja a ZTE tizenegyesének jogosságát

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A labdarúgó NB I 19. fordulójának egyik mérkőzésén meglepetés, a másikon pedig papírforma eredmény született. Az utolsó helyen álló Kisvárda otthon kapott ki a Fehérvártól, a kiesés ellen küzdő Zalaegerszeg pedig elvitte a három pontot Felcsútról. A Puskás Akadémia edzője, nehezen törődött bele a vereségbe, Hornyák Zsolt szerint egy jogtalan tizenegyessel tudott nyerni a vendég zalai csapat.

Ellentétes előjelekkel készült a Puskás Akadémia és a Zalaegerszeg a hétközi fordulóra. A felcsútiak egy paksi vereséggel indították a tavaszi szezont, míg a ZTE otthon győzte le a Fehérvárt, ezzel pedig Márton Gábor csapata elmozdult a kiesőzónából. A találkozó esélyese azonban így is a felcsúti csapat volt, ugyanis Hornyák Zsolt együttese hat meccs óta nem kapott ki hazai pályán, ráadásul az őszi szezonban csak azt az egy meccset veszítette el a felcsúti Pancho Arénában – olvasható az Origón

Hornyák Zsolt szerint nem volt tizenegyes 

A Puskás Akadémia–ZTE mérkőzés egy vitatott tizenegyessel dőlt el: a videobíró segítségével meghozott ítélet szerint Nagy Zsolt kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül, ezért járt a büntető a ZTE-nek, amelyet Mance a 15. percben értékesített – írta meg a Magyar Nemzet. Hornyák Zsolt elégedetlen volt az ítélettel, de a saját csapatát is korholt a kihagyott helyzetek miatt. 

Ajándékoztunk egy tizenegyest az ellenfélnek. Erdős bíró kisétált és azt mondja, hogy ez büntető. Ötször megnéztem az esetet: elment Nagy Zsolt keze alatt a labda. Ez nyomot hagyott a csapaton, főleg Nagy Zsolt játékán. Több helyzetünk volt, de ezek kimaradtak sajnos 

– nyilatkozta a felcsútiak edzője. A vendégek akár több góllal is nyerhettek volna, de a francia Yohan Croizet az üres kapuba sem tudott gólt lőni. A tavaszi szezont két sikerrel kezdő zalaegerszegiek az Újpestet megelőzve a kilencedik helyre jöttek fel, egyúttal hat pontra eltávolodtak a kiesőzónától. A felcsútiak három kör óta nyeretlenek. 

Fej nélkül ment előre a Kisvárda 

A Puskás Akadémiához hasonlóan a Fehérvár is rosszul kezdte a tavaszi szezont, aki az első meccsükön kikaptak Zalaegerszegen, és most a másik kiesőjelölt otthonában akarták visszaszereznie a tekintélyüket. Az első félidő felejthetőre sikeredett a Kisvárda ellen, a hazai csapat lesről esett és meg nem adott gólját leszámítva nem sok érdekes történt. A második félidőben először Bese beadását a télen érkezett Nejc Gradisar fejelhette a kapu jobb oldalába, majd a szintén új szerzemény, a csereként beállt Nicolás Stefanelli tizenhat méterről lőtt a jobb felső sarokba. 

A második fehérvári gól után az kisvárdai-szurkolók a „k.rva gyenge” rigmussal kezdték el szidni csapatukat

 – írta meg az Origó. A hazaiak részéről Kasper Larsen csak szépíteni tudott, így a fehérvári csapat győzelemmel a szabolcsiak otthonából. 

Saját bedobásunkból gólt kaptunk, amit nem is értek. Nagyon nagy csalódás volt az utána való játékunk, mert nem ezt vártuk. Nem erre készültünk, helyre kell tenni dolgokat

– mondta az NB I-ben sereghajtó Kisvárda edzője, Feczkó Tamás.  

Mindenki akart, mentünk előre, de fej nélkül, ész nélkül, taktikai dolgokat elfelejtve nem lehet

 – tette még hozzá a Kisvárda edzője. Az utolsó helyezett várdaiak több játékossal is erősítettek a téli átigazolási időszakban, ám a tavaszi szezont két vereséggel kezdték. 

NB I, 19. forduló

Kisvárda–Fehérvár FC 1-2 (0-0) 
Kisvárda, 1850 néző, jv.: Bognár T., gólszerző: Larsen (86.), illetve Gradisar (56.), Stefanelli (83.)

Puskás Akadémia–Zalaegerszeg 0-1 (0-1) 
Pancho Aréna, jv.: Erdős, gólszerző: Mance (15., 11-esből)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában