polgármester nagyapjától tanulta, hogy segíteni kell

2021.02.24. 13:20

A 17 éves Bence gyűjtést indított

A 17 éves, algyői Tóth-Kása Bence ötletére tavaly gyűjtés indult a rászorulók megsegítésére iskolájában, a szegedi SZTE Gyakorlógimnáziumban. Ennek eredményeként a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével karácsony előtt 500 ezer forintnyi, tartós élelmiszereket és tisztítószereket tartalmazó csomagokat oszthattak ki majdnem 40 családnak. Elképzelhető, hogy ezt húsvétkor megismétlik.

Imre Péter

Algyő – 2021.02.22. Tóth-Kása Bence 17 éves gimnazista adományokat gyűjtött osztálytársaival, és azzal segített másokon. Képen: Tóth-Kása Bence online szervezte a gyűjtést. Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

– Előfordult, hogy hajléktalannak vettem a boltban ételt, de olyan is, hogy pénzt, ezer forintot adtam valamelyiküknek – közölte a 17 éves, algyői Tóth-Kása Bence, az SZTE Gyakorlógimnázium informatika–francia tagozatos 11.-es tanulója.

A közelmúltban adománygyűjtést kezdeményezett osztályában, amihez a diák­önkormányzat javaslatára az egész iskola csatlakozott.

Példaképe a nagyapja

– Nagyapámat, Herczeg Józsefet tekintem az egyik példaképemnek,

2010-től 2014-ig volt a település polgármestere, és a munkaidő végével számára nem értek véget a tennivalók,

saját autójával járta a falut, a nagyfai körzetet és osztott a rászorulóknak kenyeret, péksüteményt, tűzifát – gyerekként többször elkísértem ezekre az utakra – és Erdélyből érkezett áttelepülni kívánó magyar családot is befogadott, segített az 1988-as év elején – mondta Bence, hozzátéve: ő inspirálta a jótékony cselekedetre.

Tóth-Kása Bencének, mint a legtöbb fiatalnak, laptopja a mindennapjai részét képezi, az adakozási felhívást is e-mailen továbbította. Fotó: Karnok Csaba

Tóth-Kása Bence tavaly de­cember elején kezdeményezett gyűjtést a rászorulók megsegítésére: arra gondolt, hogy osztályában bonyolítják le, de – mint már említettük – a diák­önkormányzattól Takács Vendel és Bíró Tamás javaslatára az egész iskola csatlakozott.

A református egyház közreműködését kérték, Csongrád-Csanád megyében Mándi Ferenc a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével segített nekik.

Személyesen adták át

– Miután összeszedtük az adományokat karácsony előtt, december 17-én elmehettünk a helyszínekre, Hódmezővásárhelyre, Kiszomborra és Maroslelére, és személyesen adhattuk át Tamással az egyenként több mint 10 ezer forint értékű ajándékcsomagokat, amelyek tartós élelmiszereket és tisztítószereket tartalmaztak.

Jöttek gyerekek is, az idősebbeken, akiket otthonukban kerestünk fel, látszott, hogy meghatotta őket a gondoskodás

– közölte Tóth-Kása Bence, aki még el­mondta: szabadidejéből a legtöbb időt barátnőjével tölti.

Az iskolából közel egyosztálynyi létszámú diákság gyűjtötte össze az adományokat. Az SZTE Gyakorlógimnáziumában a korábbi években hagyomány volt az adakozás, de Bence éppen azért kezdeményezte, mert 2020-ban semmi jele nem volt annak, hogy ismét lesz.

– Sikeres volt az akció, még nem mondom biztosra, de elképzelhető, hogy húsvétkor is szervezünk hasonlót

– árulta el Bence, aki politikai pályán képzeli el jövőjét, azért, hogy segíthessen az embereknek – mint a nagyapja.

Új ötletek, gondolatok

– Új ötleteket kell közvetítenünk, példát mutatni, átadni a tudást, hogy fiaink, lányaink ezekkel gazdagodjanak. Nem „papolni” kell, hanem tettekkel bizonyítani, igazolni, mit tartunk jónak – mondta az édesapa, Tóth-Kása Richárd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában