2021.05.09. 14:00
Veterán autót és gyóntatófülkét restaurál a makói asztalosmester – galéria
Szűcs Gábort mindig megtalálják a komoly feladatok. A makói asztalos édesanyja kiszombori házának udvarán álló asztalosműhelyében mesélt régi hintókról, ősökről, különös tárgyakról.
Szűcs Gábor műhelyében a legmodernebb technikai megoldások találkoznak muzeális értékekkel. Fotó: Tóth Péter
Fotó: Tóth Péter
Egy jó asztalos sok mindenhez ért, igaz ez a megállapítás Szűcs Gábor asztalosmesterre is, aki nap mint nap Makóról jár ki kiszombori műhelyébe. A jó kezű asztalos családjában több nemzedékre visszanyúló hagyománya van a mesterségbeli tudásnak. Szűcs Gábort sokan keresik feladatokkal, az utóbbi években különleges munkákat szép számmal vállalt.
Gyóntatófülke és templomkapu
Ahogy arról korábban írtunk, az asztalost a közelmúltban a földeáki katolikus templom gyóntatószékének restaurálására kérték fel. A neogótikus stílusú, évszázados fülkét kosszú időn át elhanyagolták, igazán ráfért a restaurálás. A templom belső felújítása keretében szét kellett szedni a régi bútort, nedves és korhadt részei voltak, alaposan megviselte az idő. A díszítőelemek egy része hiányzott, ennek ellenére Szűcs Gábor kiváló munkát végzett.
– Hihetetlenül összetett feladat volt a sok kisebb, eredetivel megegyező alkatrész pótlása. A bútor neogótikus stílusban készült, a századelőn sokfelé építették hasonló stílusban a templomokat – hangsúlyozta Szűcs Gábor. – Vallásos vagyok, de nem járok rendszeresen templomba. A katolikus egyház előbb kisebb munkákkal talált meg, egy-egy pótlással, javítással, majd ahogy telt az idő, jöttek a nagyobb feladatok. A bogárzói templomban is sokat dolgoztam, és a kiszombori templom ajtóit is én készítettem.
Apáról fiúra
– Édesapám ács és bognár volt, így mondhatom, hogy beleszülettem az asztalos szakmába. Sok kiszombori ház tetőszerkezetét készítettem el, emellett kisebb-nagyobb hordókat is szép számmal alkottam. Nagyszüleim mezőgazdasággal foglalkoztak, dédnagyapám viszont szintén „fás mester” volt, a régi szerszámai közül őrzök párat a kis műhelyben.
Szűcs Gábor 1993-ban végzett az akkor még Galamb József Szakmunkásképző Iskolában, Makón. A tanulmányok végeztével hamarosan saját pályára állt, 1998-ban mestervizsgát tett, azóta saját vállalkozásában dolgozik.
– Egyedül vagyok, de a nyílászárók beépítéséhez van segítségem. Épület- és bútorasztalos munkákat is készítek leginkább a környékbeli településeken. Mindenféle nyílászárót gyártunk, emellett éveken át hintókhoz és veterán autókhoz gyártottam speciális alkatrészeket.
Veterán autók
– Az 1892-es Benz Viktoria egy gyönyörű, patinás modell volt. Azokban az években kezdtek a hintókból az első autók kialakulni. Lényegében ezek még hintókarosszériára épültek, fölül kormánnyal, hátul pedig a motorral. 1908-tól jöttek divatba az első, a mai autókra hasonlító, de még részben mindig nyitott járművek. Sok famunka volt bennük. Ilyen jellegű tevékenységet több mint tíz évig folyamatosan végeztem a szokásos rutinfeladatok mellett.
Szűcs Gábor a veterán autókhoz kerekeket, sárvédőket és más alkatrészeket készített. Ha szükség volt rá, a jármű ajtaját és az üléseket is megcsinálta, sőt, előfordult, hogy egy komplett karosszériát is elkészített egy bordányi családi műhelynek.
Veterán autót és gyóntatófülkét restaurál a makói asztalosmester – Tóth Péter fotói
– A faküllős kerekű autókat az 1910-es évektől már sorozatban gyártották, igaz, hogy egy-egy ilyen sorozat nagyjából száz darabot jelentett. Egyszer nálam parkolt az udvarban a hetvenhatos és a hetvenhetes sorszámú példány is. Mindig van megkeresés, de ezek a dolgok roppant pénzigényesek, egy-egy ilyen muzeális autónak csak a felújítása egy mai új gépjármű árával vetekszik – hangsúlyozta a mester.
Kertkapu Kukutyinban
Szűcs Gábor – sok más mesteremberhez hasonlóan – vonzódik a régi tárgyakhoz. Lenyűgözi, hogy a régi eszközökben milyen szépen harmonizál egymással a forma és a funkció.
– Erre a két, egyforma „vasdarabra” Ferencszálláson találtam rá munka közben. A nagy kapu szárnyai voltak velük kitámasztva, lefúrva a földbe. Megkérdeztem a gazdát, egy idős bácsit, hogy nekem adná-e ezeket, mondtam, hogy cserébe adok értük másik két vasat, ami alkalmas lesz támasztéknak. Szívesen odaadta, és közben elmesélte, hogy már vagy harminc éve ezekkel támasztja ki a kaput. Persze sejtelme sem volt, hogy eredetileg mi célt szolgálhattak. Elmondtam neki, hogy ez a kúpos formájú eszköz az agyfúró, aminek a segítségével a régi fa kocsikerékbe a nagy perselyt fúrták be. Hazahoztam, letakarítottam és megéleztem őket, nemcsak szépek, de olyan szép hangjuk van, akár egy ércharangnak.
Megérni a feladatra
– Úgy gondolom, hogy meg kell az embernek érni ezekre a feladatokra. Fiatalabb koromban, kevés tapasztalattal szinte biztos, hogy még nem tudtam volna ilyen összetett munkákat elvégezni, jó, hogy nem korábban érkeztek meg az életembe a kihívások. Egyébként azt tartom, hogy minden munka jó referencia. Nekem az a legjobb érzés, amikor a megrendelő elégedett. Rengeteg visszatérő ügyfelem van, akik szeretik a munkáimat, ezért sem unatkozom, szombaton, de van, hogy vasárnap is dolgozom.