Álhírek a szegedi farkastól a szappanfőzős gyilkosig

Azóta már tudjuk, hogy Csongrád megyében medve is feltűnhet, de a múlt század húszas éveiben még Budapesten is a szegedi farkasokról cikkeztek – a sztorit egy részeg népzenész találta ki. Szentesen az terjedt el, hogy valaki a testvéréből főzött szappant – álhírek régen is terjedtek a sajtóban, és álhírlapírók pereiről is beszámoltunk.

Farkas Judit

Múltidéző sorozatunk írása közben, a régi Délmagyarországokat böngészve álhíreket és álhírlapírókat egyaránt lehet találni: a világ nem sokat változott ebből a szempontból. Amikor 2018 júniusában Sándorfalvánál fogtak be egy medvét, első olvasásra sokan hihették kacsának – a hírt, nem a medvét –, mégis igaz volt. Száz évvel ezelőtt viszont feleslegesen kiáltottak farkast.

Az 1929. január 16-i Délmagyarország részletesen leírta, hogyan gyártanak Budapesten szegedi farkasokat.

Az álhír eredetije egy „szegedi kurzuslapban” jelent meg, úgy írtunk róla, mint „szegedi fajvédőlap véres farkaskalandja”. „Csak úgy csattogtak az ádáz és vérszomjas farkasagyarak szenzációs zöngeményekben. Zihálva párologtak a véres horpaszok a feltúrt havon, cikázott a vasvilla és egekig hatolt a hátborzongató csikasz-vonitás. Így játszódott le a szörnyűséges ordasháború a jámbor riporterek fürge képzeletében. Mára aztán megérkeztek a szegedi lapok, amelyek illetékes forrásból közlik, hogy (...) Szeged környékén utoljára 1908-ban láttak farkast.” Kiderült, hogy a környékbeli tanyákat zaklató farkasok egy „beborozott népzenész” képzeletében születtek meg.

Tavaly idéztük fel röviden azt a történetet, ami az 1920-as évek közepén tartotta izgalomban a megyei közvéleményt. 1926. április 8-án foglalta össze lapunk azt a Szentesről induló „fantasztikus rémregényt”, miszerint egy helyi gazdálkodó asszony végzett gyengeelméjű testvérével, majd a holttestéből szappant főzött. A Szentesi Hírlap munkatársát, Kurcz Ferencet később az asszony beperelte, mert az újságíró az üggyel kapcsolatba hozta egy helybeli férfi öngyilkosságát is. Arról írt, Borbélyné szobája falán véres nyomokat, pincéjében elásott csontokat találtak.

Jelentkezett azonban a hódmezővásárhelyi kórház orvosa, és elmondta, hogy nevezett testvérből nem lett szappan, ugyanis a vásárhelyi kórházban ápolják rég.

Az újságíró azzal védekezett, csak a rendőri nyomozás eredményeit írta le, de kéthavi fogház mellett kártérítést is fizetett végül az ellehetetlenített asszonynak. Zajlottak azonban olyan perek is, olvastuk régi lapszámainkban, amikor konkrétan álhírlapírók kerültek bíróság elé, leginkább csalás miatt. Fischer Ernő 1912 decemberében került rendőrkézre: Szegeden a polgármesteri hivataltól csalt ki segélyt, Békéscsabán kifosztotta a zsidó templom perselyét.

Hentessegéd volt valójában. Weisz, álnevén dr. Vészi István lapunk munkatársának adta ki magát, és a lap valódi munkatársa leplezte le 1929-ben egy álriport közben. Megkárosított áldozatai a Délmagyarország szerkesztőségében jelentek meg a beígért olcsó cukorért. Akadt aszfaltbetyár is, aki nőket zaklatott. Kohn Vilmos eredetileg faügynök volt, de aztán Kármánra változtatta a nevét, és „veszedelmes álhírlapíróként” tevékenykedett. 1913-ban hazáig zaklatott egy fiatal úrilányt, annak anyja hívott rá rendőrt. Végül a szegedi nagypostán fogták el, és kiderült, hogy már nem először „aszfaltbetyárkodott”.