Rádi Kata: Az élet megmutatta, hol van rám szükség

Rádi Kata életét – nem túlzás állítani – kislánya születése változtatta meg. Sok szülő elmondhatja ezt magáról, ilyenkor pozitívan mo­­solyogva mesélik, ettől lettek egy család. Csakhogy a szegedi édesanya sorsát nem ilyen formában tette teljesen más vágányra Róza érkezése. Neki a teljes életútja megváltozott.

– Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy ha van egy egészséges gyermekük, az természetes. Pedig az nem természetes, hanem maga a csoda. Én ezt akkor tanultam meg, amikor Róza koraszülöttként jött a világra – kezdte történetét. Az ő életük családként nem mosolygó rokonok körében indult, hanem az intenzív osztályon, ahol Kata az aggodalmon túl komoly felismerésre is jutott.

– Tálosi Gyula tanár úrral – aki azóta már a kecskeméti kórház gyermek­osztályát vezeti – kezdtem el arról beszélgetni, hogy a szegedi újszülött intenzív osztálynak, kifejezetten a koraszülő családok támogatására nincs alapítványa. Felmerült, hogy a szülőkkel összefogva mennyit tudnánk így segíteni, ezért elkezdődött ennek szer­­vezése. Akkor még csak abban gondolkodtunk, hogy így könnyebben tudnánk eszközökhöz juttatni a PIC-et – beszélt Kata a kezdetekről.

Az alapítványba az élet minden területéről hívtak tagokat annak érdekében, hogy később minél szélesebb rétegeket tudjanak egy-egy ügy érdekében mozgósítani.

Igazi fordulatot hozott Bakos Boglárka koraszülő, sorstárs édesanya csatlakozása, akivel azóta is közösen építik ezt a missziót. Így kezdődött el az az alapítványi munka, amely mostanra három régióra kiterjedő, sok ezer embert mozgató és segítő szervezetté nőtte ki magát.

Mindig alapítványnál képzelte el az életét

– Annak idején egy ügyvédi irodából mentem el szülni, de valahogy már korábban is éreztem, hogy ilyen területen szeretnék dolgozni. El is kezdtem keresgélni az alapítványokat, és megállapítottam, hogy szinte minden, társadalmi nehézséget képviselő alapítvány munkájával tudnék valamilyen szinten azonosulni. Aztán az élet megmutatta, hol van rám szükség – fogalmazott Rádi Kata, aki azóta is a Korábban Érkeztem Alapítványt vezeti.

– Először családi napokat szerveztünk, esz­­közöket vásároltunk, aztán amikor Monostori Dóra kolléganőm is a csapatunk tagjává vált, szakemberként meg tudta fogalmazni, mire van igazán szükség. Ő mondta ki, hogy bár koraszülött gyermeket nevelni ál­talában anyagilag és pszichésen is nehéz, az egy-két alkalommal adott pénzügyi támogatás helyett az az igazi segítség, ha ezeket a családokat megtanítjuk a mindennapok terheivel megküzdeni. Így jött létre az a sorstárshálózat, amely a mai napig segíti a koraszülött gyermekek családjait.

Sorstársközösséget hozott létre

– Azt tapasztalom, hogy a mi ge­nerációnk számára a társadalmi felelősségvállalás csak egy hangzatos szó, ami mögött nincs tartalom. A hozzánk járó családok azonban ezt képesek tartalommal megtölteni, hiszen úgy érzik, hogy ha ők segítséget kapnak, akkor ezt viszonozni szeretnék, hogy másoknak könnyebbé váljon az életkezdet. Magyarországon minden 9. gyermek koraszülöttként jön a világra, sokan közülünk ezáltal egy egész életre kapnak egy nem várt feladatot. Ők egy olyan világban élnek, amelyben a szülői felelősség terhe még inkább rájuk nehezedik, hogy megtalálják gyermekük és a családjuk számára a legjobb utat, amely egy külső szemlélő számára sokszor érthetetlen. A sorstársak ezt pontosan értik, de nekik is meg kell tanulni, hogyan tudnak jól segíteni. Az érintetteknek pedig azt, hogyan fogadják el a feléjük nyújtott kezet – beszélt arról az alapítvány alapítója, hogy mi moz­gatja az önkéntes hálózatukat.

Hozzátette: számára nagyon érthetetlen, hogy a társadalom egyes tagjai hogyan tudnak közömbösek lenni társadalmi problémákra!

– Pedig a közösség ereje mindenre képes, megtart, gyógyít és erőforrásod lehet a mindennapokban – magyarázta.

Az alapítvány már közel 8000 családot ért el a régió 3 megyéjében. Mentorházakat építettek, ezzel pedig egy hatalmas közösséget.

Céljuk, hogy egyetlen család se maradjon segítség nélkül. Tevékenységükhöz uniós pályázati pénzt is nyertek, amely jövő márciusig finanszírozza a költségeiket.

– Természetesen, ha lesz további pályázat, szeretnénk folytatni, amit elkezdtünk, de az alapítványi forrásból akkor is szeretnénk folytatni programjainkat, ha erre átmenetileg nem lenne más lehetőség. Bízunk benne, hogy mivel Magyarországnak erős családpolitikája van, fel is figyelnek a tevékenységünkre – fogalmazott Rádi Kata, akit egyébként nemrégiben Családokért díjjal tüntetett ki Novák Katalin miniszter.

– Bár az elismerést én vettem át, azt gondolom, ezzel a szolgálatunkat értékelték, így mindenki díja. A több száz önkéntesünké (mentorok), a kollégáimé és azoké a koraszülő családoké, amelyek példát tudnak mutatni másoknak, és van erejük az ön- és másokon való segítéshez. Azt gondolom, ez egy visszajelzés számunkra, hogy szükség van ránk – tette hozzá.

A koraszülők mindig koraszülők maradnak

Alapítványi munkájáról Kata úgy fogalmazott, harmadik gyermekének tekinti. Ez lett főállású munkahelye, és bár időnként vannak mélypontok és nehézségek, biztos benne, hogy megtalálta az útját, és folytatni szeretné ezt a szolgálatot.

– Három és fél évvel a koraszülésem után a 40. hétre hoztam világra a kisfiunkat. Előtte nagyon rettegtem, hogy megismétlődik az előző traumatikus élményünk, és természetesen az orvosok sem tudták megígérni, hogy nem történik meg újra – hiszen a koraszülés bárkit veszélyeztethet. Évekkel később volt egy időszak, amikor úgy éreztem, két egészséges gyermekkel már nem vagyok hiteles beszélni a koraszülők problémáiról. Aztán a lányom iskolába ment, és a szorongásom visszatért: vajon az intenzív osztályról induló életünknek hatása lesz-e a gyermekünk iskolai teljesítményére? Ekkor jöttem rá, hogy én mindig koraszülő anya maradok, tele kérdésekkel, amelyekről nyíltan lehet és kell beszélni, és valószínűleg ezzel mindig számolnom kell – mosolygott.