Makó

2022.06.09. 15:00

50 éves jubileumi koncertre készül Sztojkó Mihály

Fél évszázada kezdte hivatásos zenészi pályáját a makói Sztojkó Mihály. Ötven év alatt megfordult Makón minden szórakozóhelyen, többször énekelt, muzsikált külföldön, még Brazíliába is eljutott – a jubileumot jövő szombaton szülővárosában ünnepli.

Szabó Imre

Sztojkó Mihály hangszerével együtt érzi magát a legjobban. Fotó: Sztojkó Mihály közösségi oldala

Sztojkó Mihályt nem kell bemutatni azoknak a makóiaknak, akik szeretik a vendéglátós muzsikát, és valamikor bálokon táncoltak. 

Gyermekkorom óta zenélek, édesapám is muzsikus volt, együtt játszott Fátyol Mihállyal, ahogyan később magam is – meséli a hivatásos zenészként eltöltött 50. esztendőt köszöntő koncertre készülő előadóművész. Tanult zongorázni, gitározni, harmonikázni, énekelni, de ha kellett, a dob mögé is beült. Csak hegedülni és cimbalmozni nem tud. Már 12 évesen játszott a Korona szálló emeleti termében. 

Nem volt belőle probléma, hogy még nem vagyok felnőtt: zenész tanulóként tartottak számon, rendőrségi engedélyem is volt. Ráadásul ott volt mellettem az édesapám – emlékezik vissza mosolyogva. Most 68 éves. Azt mondja, nem tudja megmondani, hány dalt tanult meg az elmúlt öt évtized alatt. Az biztos, hogy nem okoz neki gondot, ha hajnalig kell muzsikálnia. 

Persze kottából is tudok játszani, de édesapám mindig azt mondta, érdemesebb mindent megtanulni, mert akkor magamat is bele tudom adni a játékba – mondja. 

Amíg be nem alkonyult a vendéglátós muzsikának, szinte minden makói helyen játszott a Petőfi parktól az Autós csárdán át a Koronáig, de a környező falvakban, városokban is fellépett. Mindenütt szívesen zenélt, énekelt. Közben Honvédban szinte mindenkit ő tanított meg zenélni. Külföldre is hívták, többek között Romániában és Németországban szórakoztatta a közönséget. Arra a legbüszkébb, hogy még Brazíliába is invitálták.

Néhány évvel ez­­előtt zenéltem egy éttermi társaságnak, akikről kiderült, hogy dél-amerikai magyarok, Makóról vándoroltak ki. Úgy megtetszett nekik a produkcióm, hogy nem sokkal később meghívtak Brazíliába – mesélte. Az egzotikus országban bő egy hónapot töltött, elegáns szállodákban játszott az ottani magyaroknak. 

A legszívesebben persze a mai napig a makói közönségnek muzsikál. Noha nyugdíjas, időről időre játszik baráti társaságoknak, lakodalmakon, cé­­ges rendezvényeken. Manapság a Silver Pubban lehet időnként hallani, ahol Ramón fiával együtt játszik. 

A jubileumi koncerten, június 17-én 5 órától a régi nagy slágereket tervezi megidézni a Korona teraszán. A beharangozót a makói Magán Zeneiskola fúvósai adják, a megnyitót Farkas Éva Erzsébet polgármester mondja, a konferanszié egy régi zenésztárs, Bozsogi Attila lesz. Eljön sok régi barát is, akik valamennyien beszállnak a muzsikálásba. 

Biztos vagyok benne, hogy emlékezetes lesz! – mondja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában