Az igénytelen szépség

2022.11.07. 12:30

A levendula telepítésének aranyszabályai

Még mindig nincs elkésve az a kiskerttulajdonos, aki levendulával szeretné emelni birtoka pompáját. Egészen az első talaj menti fagyok megjelenéséig telepítheti kertjébe ezt a sokoldalú, jótékony és illatos szépséget.

Koós Kata

A felhasználása igen széles körű: gyógy-, fűszer- és dísznövény egyben. Fotó:Török János

A levendula az elmúlt évek egyik slágernövénye, szinte minden kézműves vásáron találkozhatunk vele olaj, szappan, illatzsák vagy éppen szörp formájában. A felhasználása igen széles körű, hiszen gyógy-, fűszer- és dísznövény egyben. Mágnesként vonzza a méheket, pillangókat. Intenzív illata messze száll, amely az embereket felüdíti, szomszédait pedig óvja a kártevőktől. Ideális társítás például rózsa mellé, mert távol tartja a levéltetveket. 

Egyáltalán nem kényes növény. Érdemes azonban néhány aranyszabályt betartani, amelyekről Sipos József hódmezővásárhelyi növényorvost kérdeztük. 

Sipos Gazda azoknak, akik biztosra akarnak menni, nem külföldi üvegházban, hanem Magyarországon előállított palánták beszerzését javasolta, a fajták közül pedig az angol vagy a francia levendulát. Ha magról szeretne valaki palántákat nevelni, azokat is most kell elvetni, de cserépedényekbe, és a kifejlődő palántanövényeket jövő év ősszel lehet majd kiültetni a végleges helyükre. 

Fotó: Sipos gazda

– A levendula jól alkalmazkodik, nagyon jól át tud telelni hazánkban. Fontos azonban a jó helyválasztás, hiszen hosszú ideig, olykor húsz évig is elél ugyanazon a helyen. Napfényes helyet válasszunk számára. A laza, jó vízáteresztő képességű, mészben gazdag talajokat szereti, így ha túl kötött, agyagos a talaj, érdemes homokkal és kaviccsal összeforgatni telepítés előtt. Fontos továbbá, hogy ha szabadgyökerű palántát vásárolunk, beszerzés után a lehető leghamarabb végezzük el az ültetést, mert könnyen kiszárad a gyökérzet. A palántákból 1,5-2 év alatt lesz erős, kifejlett növény – mondta a növényorvos. 

A tőtávolság tekintetében szegélynövényként telepítve 50-60 centimétert, liget kialakítása esetén pedig egy métert javasolt, a sortávolságnak pedig 160 centimétert. Ültetés után érdemes kavicsot szórni a növény köré, hogy meggátoljuk a gyomosodást. Közvetlenül a tövéhez azonban ne tegyünk, nehogy befülledjen alatta a növény. 

A palánták elültetése után fontos, hogy jól beiszapoljuk a növényeket, majd néhány héten át rendszeresen öntözzük a palántákat. A kifejlett levendulanövény már kevesebb öntözést igényel, jól tűri a szárazságot, többnyire megelégszik a természetes csapadékmennyiséggel. 

A kártevők szinte egyáltalán nem támadják a levendulát, a gombás betegségek pedig szinte csak túlöntözés esetén. A mértékkel történő öntözés kulcsfontosságú a kifejlett növény esetében, nem bírja a pangó vizet, pusztulásának legfőbb oka a túlöntözés. 

– A kifejlett növényt évenként rendszeresen vissza kell metszeni. Március végén kétharmadára metsszük vissza, mert így sűrűbb bokorállomány alakulhat ki, és elkerülhető a bokor belső felkopaszodása. A virágok lemetszését pedig a virágzás kezdetén végezzük, ha az illatuk miatt szeretnénk hasznosítani a virágokat, ha pedig illóolajat vagy szappant szeretnénk készíteni, akkor a virágzás közepén gyűjtsük be a virágokat – javasolta Sipos József. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában