2022.12.10. 19:30
Professzor Mikulás jött a beteg gyerekekhez - Fotók
A szegedi gyermekklinikán kezelt gyulladásos bélbeteg fiataloknak szerveztek szombaton klubdélelőttöt. Kicsik és nagyok egyaránt kaptak ajándékot a Mikulástól, aki folyamatosan humorizált, időnként énekelt és még egy tanárnak is üzent. A végén ő sem távozott üres kézzel, neki a gyerekek adtak ajándékot.

Minden gyerekkel hosszasan elbeszélgetett a Mikulás, aki még a nagy, iskolás fiatalokat is elvarázsolta humorával. Fotó: Karnok Csaba
Mikulás ünnepséget szerveztek szombaton a szegedi gyermekklinikán. A gyulladásos bélbetegségben szenvedő fiatalok klubjának tagjai, illetve családtagjaik gyűltek össze az intézmény könyvtárában, hogy egy jó hangulatú délelőttöt tölthessenek együtt. A program szervezője Vass Noémi klinikai főorvos volt. A SZTE Gyermekgyógyászati Klinika gyermek gasztroenterológusa elmondta, 2017-ben hozták létre ezt a közösséget azzal a céllal, hogy a fiatalok lássák: nincsenek egyedül problémájukkal, illetve a havi, kéthavi találkozók alkalmával meg tudják beszélni egymással örömüket és bánatukat.
– Így legalább én sem csak a rendelőben, vérvételkor vagy vizsgálatok alkalmával találkozok velük, és van lehetőségünk beszélgetni – mosolygott a doktornő.
A batyus bulira nem csak szegediek jöttek el, voltak például kecskeméti és makói családok is. Minden szülő hozott valamit: süteményt, üdítőt, nassolnivalót.
– Van laktózmentes muffin is, ha valakinek arra lenne szüksége. Vagy nem hozott laktáz enzimet – érkezett a speciális információ az ételekhez. Vass Noémi egyébként elárulta, bár ez a hasfájással, hasmenéssel és fogyással járó betegség egy életen át elkíséri az érintetteket és az akár egész bélrendszert érintő gyulladás hol fellángol, hol nyugalomban van, különleges diétát nem kell tartani miatta.
Professzor Mikulás jött a beteg gyerekekhez - Fotók: Karnok Csaba
Fotók: Karnok Csaba– Mindenki maga tudja kitapasztalni, mi az, amit érdemes kiiktatnia a mindennapjaiból – tette hozzá.
A délelőtt főszereplője természetesen a Mikulás volt, aki láthatóan már kipihente a hét eleji világjáró ajándékosztását, mert folyamatos humorbonbonokat szórva sziporkázott a délelőtt során. Minden gyereket alaposan kikérdezett, aki azonban megszeppenve csendben volt, azt is megdicsérte: milyen szépen hallgat. Egy iskolás résztvevőnek pedig, akiről megtudta, hogy németet tanul, egyből német nyelvű karácsonyi dalt kezdett énekelni, amikor pedig kiderült, hogy a lány nem ismeri, rajta keresztül üzente meg a tanárnőjének, hogy tanítson pár adventi nótát.
A Mikulás, akiről lapunk megtudta, hogy amikor éppen nem gyerekeknek oszt ajándékot, nyugdíjas biofizika professzorként dolgozik, erről a rendezvényről nem távozott üres kézzel, ő is kapott ajándékot. A szegedi gyermekklinikán tartott rendezvény ráadásul neki ezúttal egy fillérjébe sem került: a zsákjában rejlő ajándékok beszerzését és a rendezvény egyéb költségeit a Szeged Első Lions Club támogatta.
Szegedi hírek
- Elfogadták a kocsmarendeletet: öt helynek kell változtatnia – de mi lesz a többi szegedi kocsmával? – galériával, videóval
- Rengeteg megbetegedést regisztrálnak a vármegyében, ez a különbség az influenza és a norovírus között
- Vajda Júlia lesz Szeged díszpolgára 2025-ben
- Gesztenyeliget: eltűnt milliók, átvert idősek Szegeden
- Megszavazták a kocsmazárat