Csongrád-Csanád Vármegyéért Díjat kapott az intézményvezető

2023.03.25. 16:40

Csótiné Ördög Edit: Az elismerés a csapatot illeti

Csongrád-Csanád Vármegyéért Díjat kapott 30 éves szakmai tevékenységének elismeréseként Csótiné Ördög Edit, a Homokháti Szociális Központ intézményvezetője. A szakember azt mondta, a mellette álló kiváló csapatot illeti az elismerés.

Munkatársunktól

Csótiné Ördög Edit úgy véli, a támogató családi háttér mellett a siker titka a mellette álló kiváló csapatban rejlik. Fotó: Karnok Csaba

– A díjat mindig egy vezető veszi át, de a csapatot illeti az elismerés. Aki ebben a szférában dolgozik, az tudja, hogy ezt a munkát csak egymásra építve, egymás mellett lehet hatékonyan végezni. Büszke vagyok arra, hogy ezt ilyen keretek között tudom működtetni – mondta Csótiné Ördög Edit, a Homokháti Szociális Központ intézményvezetője. 

Persze, tette hozzá gyorsan, a szakmai sikerek másik feltétele az erős, támogató családi háttér. A szakember a közelmúltban vehette át a Csongrád-Csanád Vármegyéért Díjat, amelyet 30 éves szakmai tevékenységének elismeréseként kapott.

A zákányszéki Csótiné Ördög Edit 1993. július elsején pályakezdő védőnőként kezdett el dolgozni Mórahalmon. 1999-től a Zákányszéki Gondozási Központ család és gyermekjóléti szolgálatánál volt családgondozó. 2000-től 2009-ig a Zákányszéki Gondozási Központ intézményvezetője, 2009 óta vezeti a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központot. 2009. január elseje óta nyolc településen fogja össze a szociálpolitikai tevékenységeket.

– A Homokháti Szociális Központ intézményvezetőjeként arra vagyok a legbüszkébb, hogy nyolc kistérségi településnek sikerült kiépíteni az egységes alapokon nyugvó szociális, és gyermekvédelmi  ellátórendszerét. Olyan intézményt sikerült útjára engedni, amely képes a folyamatosan változó társadalmi és gazdasági környezetben a leghatékonyabb szakmai standardok mentén elősegíteni a térségben élők szociális biztonságérzetét – mondta.

Az intézményvezető az országosan is egyedülálló hatékonysággal működő támogató szolgálat folyamatos megerősítését, fejlesztését kezdeményezi szakmai irányítás és fejlesztési pályázatokon keresztül 2009 óta. Szívügyeként kerül a vezetői munka előterébe a gyermekvédelem és az ahhoz tartozó preventív tevékenység felkarolása és mentorálása. A térségben megvalósult pályázatoknak köszönhetően több száz gyerek részére tudtak élményekkel teli helyi, országos táboroztatási programokat szervezni.

Egyetemen oktat

A jövő munkavállalóinak megszólítása szintén a vezetői hitvallásának fontos eleme. A Szegedi Tudományegyetem szociális duális programelemének szakmai kidolgozásában aktív szerepet kapott és vállalt szakmai partnerként. Csótiné Ördög Edit csaknem 30 év szakmai és 22 év vezetői tapasztalatára építve az egyetem egészségtudományi és szociális képzési karán oktat. A jövő szociális és gyermekvédelmi szakemberei részére a szociális intézményvezetés és menedzsment tantárgy oktatásán keresztül vállalja a hallgatók felkészítését.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában