2023.08.17. 15:40
Ismét lesz SZINkópé Fesztivál
Archív fotó: Török János
Harmadik alkalommal rendezi meg a Kövér Béla Bábszínház a SZINkópé Fesztivált. Szeptember 2-án és 3-án a bábszínház épületében és az előtte található sétányon a szervezők sokszínű szórakozást kínálnak a város apraja-nagyja számára, hiszen a két nap alatt több mint 10 program közül választhatnak az érdeklődők. A Kövér Béla Bábszínház három saját előadással készül.
A legkisebbeket a Kukucs és a Rókus Mókus csöppségek színháza várja szombaton és vasárnap, a nagyobbakat pedig az Elhagyatott rét lakói, azaz a kuflik szórakoztatják szombaton 11 órától. A Ziránó Színház Egyszer fenn…Egészen elröppent időutazás a szárnyak nyomában címmel egy kacsa, egy tyúk és egy birka már-már hihetetlen, kalandokkal teli utazását meséli el humorral és fordulatokkal fűszerezve.
Az idei évben a zalaegerszegi Griff Bábszínház is részt vesz a SZINkópé Fesztiválon a Négy Égtáj elnevezésű interaktív játszóterével, amit mindkét napon kipróbálhatnak a látogatók. Két marionett előadás is érkezik a Kövér Béla Bábszínházba. Majoros Ági Piroska és Farkas meséjét hozza el, a Bábakalács Bábszínház pedig a világ legkisebb cirkuszával kápráztatja el a közönséget. A Bábakalács Bábszínház a Szomorú királykisasszony tanulságos meséjét is elmeséli vasárnap 16 órakor. A zenét és táncot kedvelők sem maradnak program nélkül. A bábszínház társulata bábkoncerttel készül, illetve szombaton a HolddalaNap zenekar tölti meg muzsikaszóval a bábszínház nagytermét. A fő programok mellett bábsimi, bábkészítés, zeneszőnyeg, verskukker és Port Ciggedin Totó is várja az érdeklődőket. A programok napijeggyel látogathatók.
Szegedi hírek
- Csodaépület és hit a szegedi új zsinagóga – Galéria
- Nyílt napra hívnak a Radnóti-gimnáziumba
- „Túléltem ezt a borzalmat” – TikTok sztár lett a halál torkából visszatérő szegedi édesanya
- Forgalmi zavar a 9-es, 19-es vonalon
- Hetvennél is több házikóból épült meg Mézes-telep