Megérte a Délmagyarral játszani, itt vannak a nyertesek

2023.08.30. 14:00

Kisorsoltuk a 2024-es SZIN-bérleteket

Delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba

Tuti, hogy kamu – ez volt a budapesti Tóth Ármin első gondolata, amikor kollégánk hívásából értesült, ő az egyik szerencsés, akit a delmagyar.hu SZIN-es nyereményjátékán kisorsoltunk. A 2024-es SZIN-bérletét a másik nyertessel, Juhász Regina Kingával együtt már át is vette szerkesztőségünkben.

Idén roppant népszerűségnek örvendett a Szegedi Ifjúsági Napokon a delmagyar.hu. Ez egyrészt két kollégánk, Bodó Misi és Göröncséri Attila többórás, fergeteges showjának volt köszönhető – vonzották a fesztiválozókat a Partfürdő termálmedencéje közelében felépített Hova? Tovább! delmagyar.hu standhoz, ahonnan a Hova? Tovább! című ingyenes, állás-oktatás magazint is hazavihették az érdeklődők.

A hangulatfokozó műsorhoz nyereményjáték is társult: a standnál a játékra regisztráló fesztiválozók a fődíjért, egy wellnesshétvégéért, és két 2024-es SZIN-bérletért szállhattak ringbe. Emellett egyéb ajándékokért is pörgethették a délmagyarosok szerencsekerekét. Azóta a sorsolás a szerkesztőségben már lezajlott, a két SZIN-bérlet nyertese pedig átvette jutalmát.

Fotó: Karnok Csaba

A SZIN-en a delmagyar.hu hosztesz lányai ajánlották Tóth Ármin figyelmébe a delmagyar.hu nyereményjátékát és a Hova?Tovább! magazint szombaton. A budapesti, de Szegeden dolgozó fiatalember nem volt rest, barátaival együtt azonnal megkereste a Hova? Tovább! delmagyar.hu standját és regisztrált a játékra. A wellness hétvége is vonzotta, de a 2024-es SZIN-bérlet mégjobban! Ármin második alkalommal zárta a nyarat a SZIN-en, a fellépők közül leginkább a Punnany Massif és Timmy Trumpet vonzotta. Becsülettel végigmulatta a fesztivált, jövőre sem lesz ez másként – ígérte.

Juhász Regina gyerekkorában a szülei társaságában ismerkedett a SZIN-életérzéssel, de jópár éve barátaival fesztiválozik a Partfürdőn. A frissdiplomás élelmiszeripari mérnök a Halott Pénzen mulatott a legjobban. Pénteken azért ment korábban ki a SZIN-re, hogy legyen elegendő ideje szétnézni és játszani az egyes standoknál. Naná, hogy a Hova? Tovább! delmagyar.hu faházát sem hagyta ki! Megérte regisztrálnia, ő nyerte meg a másik jövő évi SZIN-bérletet.

Mindkettőjüknek szívből gratulálunk!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában