2023.09.03. 07:10
Imre atya az oltár előtt és mögött
Antal Imre plébános Erdélyből került Szegedre, majd Ópusztaszerre és Kistelekre, előbbi helyen teológiát tanult, az utóbbiakhoz eddigi 14 éves papi szolgálata köti. Imre atyát tisztelik és szeretik az emberek, mert egy közülük, úgy beszél az oltár mögött, mint előtte. Gyakran tréfálkozik, olykor beépít a prédikációba viccet, mosolyt keltő hasonlatot, vagy kérdést. Mint a pusztaszeri Szentháromság-templom első miséjén, aminek a végén azt tudakolta a hívektől: kihagytam valamit?
Antal Imre plébános.
Fotó: Imre Péter.
Azzal a kérdéssel indítottam, amit a vasárnapi, Amanso Brendan Chikát, vagyis Brendan atyát búcsúztató misén feltett: boldogok vagy sikeresek akarunk-e lenni?
Boldog vagyok, de nem úgy, ahogy gondolod. Mert nem az a boldog, akinek az élete a számokról, az eredményekről, a nyereségről szól, hanem az, aki a helyén van. Én ott vagyok. Sajnos, ma nem boldogságra, hanem a boldogulásra nevelnek a szülők
– kezdte beszélgetésünket a 39 éves Antal Imre plébános.
Fotó: Imre Péter.
Gyökerek és hivatás
Imre atya Erdély egyik legszebb vidékén, Gyimesfelsőlokon született, öten voltak testvérek.
Szép gyermekkoromban fontos volt a családi béke, a szeretet és a település dolgos, hívő közössége, melyben felnőttem és formálódtam. Nem voltam más, mint a többi gyerek, nem világosodtam meg, nem volt kiválasztottság érzésem, igyekeztem szorgalmasan tanulni
– sorolta. Nem akadt kedvenc tantárgya, de énekelni, sportolni szeretett, és sokat segített az otthoni munkákban édesapjának.
Pap bácsik a példaképek
Rájöttem, Istennek minden emberrel terve van, velem a papsággal kapcsolatban. Ezt folyamatos tanulás és fejlődés során ismertem fel. Az elvetett mag kihajtott. Szerettem templomba járni, ministrálni, kedveltem a szertartásokat
– mondta a pályaválasztás gyökereit keresve. Ebben két plébános is szerepet játszott. Gyerekként Berszán Lajos pap bácsi – ahogy nevezte –, a népnevelő, iskolát alapított falujában.
Fotó: Imre Péter
Szigorú, következetes és tekintélyes embernek számított, és szerették is az emberek. A jó ügyért összefogta a közösséget, elhivatott volt, soha semmit nem adott fel. A jó pásztort követte nyája
– jellemezte. Középiskolai ifjúsága idején Tankó Géza pap bácsi volt meghatározó személyiség: egyszerűen és lényegre törően, mindenki számára érthetően fogalmazta meg gondolatait, „emberi nyelven szólt az emberekhez, ez nagyon tetszett”.
Szeged és teológia
A teológiát Szegeden végzete, 2009-ben szentelték pappá, a szolgálatot Kisteleken káplánként kezdte, majd jött 7 évig Ópusztaszer és 2017 januárjától került vissza járási székhelyre plébánosnak.
Egyszerű, dolgos és kitartó emberek élnek itt és a környéken. Nem hasonlítom össze az erdélyi viszonyokkal, mert nem szeretem a különbségtételeket
– jelentette ki Imre atya. Azzal folytatta: nem baj, ha vannak igazodási pontok, de nem azzal kell foglalkozni, milyen a másik, magunkra kell koncentrálni, azzal, hogy igyekezzünk magunkból a legtöbbet kihozni.
Bárhol éljünk, az evangéliumi értékek a legfontosabbak, nem pedig a számok és az eredmények világa. A mi szolgálatunkban a legfontosabb „szám” az Isten, utána az ember. Ha állandóan azt számolgatnám, hogy a rendezvényeinken, a miséken mennyien vesznek részt, belehülyülnék. Nem szabad. Nem minden mérhető számokkal
– érvelt. Szépen, érthetően beszél és prédikál, logikusan fűzi gondolatait, vajon örökölte ezt a képességet?
Fotó: Imre Péter.
Nem hiszem. Édesapám visszafogott, kevés szavú volt, és rólam is nehezen lehetett elképzelni, hogy egyszer kiállok a lakosság, a hívek elé beszélni. De a Jóisten tudja, mikor mit hozzon ki belőlem. Tudni kell, kihez szólunk, ismerni az embereket, azt, hogy milyen kérdések, problémák foglalkoztatják éppen őket, és arra kell válaszolni, választ adni. A társadalmi kérdésektől, mint a háború, a béke, az összefogás és a család, egészen a krisztusi értékekig
– mondta a plébános.
Visszajelzések, Isten hívása
Jól esik, ha a hívők jelzik, olyat tettem vagy mondtam, ami hasznos volt, érdekelte, foglalkoztatta őket, célba talált. Örülök, ha a szolgálatom hatékony, ha szeretnek, de a legjobban annak örülök, ha egymást is szeretik. A papoknak annyi a munkájuk, amennyit „csinálnak” maguknak, a közösség megkíván, megkövetel, hiszen értük vagyunk. A lényeg, hogy ne a munka irányítsa az életemet, hanem magam szabályozhassam azt. Ha valaki panaszkodik a munkájára, az azt jelenti, már átvette felette az irányítást
– fejtette ki Imre atya, akivel a plébánián beszélgettünk.
Elmondta: törekszik a hívekkel a minél szorosabb kapcsolatra, ha hívják, elmegy az idősek otthonába is, de jó példa az Erdőközi Iskola egykori diákjainak találkozója, ahol már 5 éve tart szabadtéri szentmisét.
Számítanak rám, ránk, és ez jó
– közölte. Mi történne, ha őt is elvezényelnék Kistelekről, mint Brendan és Benjamin atyát?
Elmennék. Ha kellene mennék, ugyanis nem városok és falvak, hanem Isten mellett köteleztem el magam. Természetesen nekem is vannak a városban és a járásban barátaim, jó ismerőseim és szeretek itt lenni, de… Ahogy Brendan fogalmazott vasárnap: „amennyire fáj, hogy menni kell, annyira örülök, hogy itt voltam.
Főpap, püspök?
Jót nevetett, amikor megkérdeztem: ambicionálja-e, hogy főpap, püspök legyen? Válaszként a világhírű musicalből idézett.
A József és a színes, szélesvásznú álomkabátban van a következő rész, amit a narrátor énekel: „Jó alkalom, hogy bárki feljebb juthasson. Aki ért az álmok nyelvén, itt jól jár! Könnyen lehet sztár!”. Ez számomra azt jelenti, hogy aki ért az emberek, de főként a szeretet nyelvén az jól jár. De nem azért, mert főpap lesz belőle, hanem mert a földön két lábbal járó ember lesz. Nem a pozíció határoz meg minket. De aki püspökségre vágyik, az meg is érdemli!
– mondta Imre atya viccesen.
Nem hagyhattam ki: őt Brendan jó főnöknek nevezte, és mi a helyzet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel?
Jó elöljáró, mert egészségesen szabadon hagy, vagyis magamat adhatom a szolgálatban, melynek vezérfonalát nem ő, hanem az evangélium határozza meg, amit a saját stílusomban képviselhetek. Nincs rajtam megfelelési kényszer. Ami nagyon jó, mert aki állandóan meg akar felelni mások elvárásainak, az lemond annak a lehetőségéről, hogy önmagáért szeressék
– állapította meg Antal Imre.
Fotózás és mozgás – Nem gyűjtök semmit, ilyen hobbim nincs – közölte Imre atya –, viszont szeretem fényképezni a természetet, az embereket, az arcokat, mindent, ami hozzátartozik az élethez. Élvezem, kikapcsol, rácsodálkozom a világra – magyarázta. A mozgásról, a sportról sem mondott le, plébániai lakásában, otthonában vannak súlyzók és egy szobabringa is a könyvek és a falon elhelyezett családi fényképek mellett. A kötetekről megjegyezte, „nem árt, ha egy pap olvas”. |
