Nézzünk a lábunk elé!

Többször hallottam már azt, ahogyan biztosan olvasóink is, hogy a magyar nép olyan furcsa, olyan búslakodó, mert állandóan leszegett fejjel közlekedünk az utcán, lesütött szemmel haladunk el mások mellett. Van benne némi igazság szerintem, de biztos vagyok benne, hogy nem bukkantam volna erre a csodálatos levélre, ha a munka utáni séta során nem a lábam elé nézek. Szeretem ilyenkor a színes leveleket csodálni és a lehullott falevelek csörgő, ropogó hangját hallgatni, miközben lépkedek, azonban ilyen szép levelet talán még nem is láttam. Az ősz minden színes megtalálható rajta.

Ahogyan azt a hét során a jegyzetemben is írtam, szeretek terméseket gyűjtögetni, amikből különleges díszek készíthetők őszre és a téli ünnepekre is, éppen ezért fordult meg a fejemben, hogy hazahozom ezt a csodás levelet és újraélve kisiskolás éveimet, lepréselem azt. Aztán majd alkotok belőle valamit. De végül úgy döntöttem, ott hagyom, jusson másnak is ebből a remek látványból, milyen pompázatos az ősz.

George Eliot angol írónő is így fogalmazott az évszak kapcsán évtizedekkel ezelőtt. Egyébként teljes mértékben átérzem azt, amit ő érzett az ősz kapcsán: „Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban.”