Szegedi hírek

2024.01.20. 13:13

Jótékonysági sakkversenyt rendeztek – Galéria

Sipos István és Csonka Balázs nemzetközi sakk nagymesterekkel is versenyezhettek a szombati, jótékonysági sakkverseny résztvevői. A bevételt az utánpótlásevelés támogatására fordítják.

Koós Kata

Sakk szimultánnal kezdődött a program. Fotó: Gémes Sándor

A Rotary Club Szeged Dóm kezdeményezte hagyományteremtő szándékkal azt a jótékonysági sakkversenyt, amelynek szombaton a Szent Gellért Fórum adott otthont. A rendezvényhez partnerként csatlakozott a Magyar és a Csongrád-Csanád vármegyei Sakk Szövetség.

Az utánpótlásnevelés minden sportág alapköve, mozgatórugója, az egyik kiemelt feladata az országos szövetségnek. Ez a rendezvény is ezt a célt szolgálja. Helyet és lehetőséget ad arra, hogy a tehetség kibontakozhasson, esélyt és lökést adhat egy pályafutásnak, megadhatja azt a pluszt, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy Szeged a következő Lékó Péterrel büszkélkedhessen 

– mondta Sipos István, a Magyar Sakk Szövetség főtitkára, aki nemzetközi nagymesterként Csonka Balázzsal együtt szimultán versennyel kezdte a programot, amely során a sportot versenyszerűen űző fiatalok és amatőr sakkozók is megmérethették magukat a mesterekkel. 

A főtitkár kitért arra is, hogy az idei esztendő kiemelten fontos a magyar sakkozók számára, ugyanis szeptemberben Budapest ad otthont a sakkolimpiának. A sakkvilág szeme csaknem két hétig Magyarországra figyel majd, 190 nemzet 360 csapatának 1800 versenyzője méri össze erejét a 64 sakkmezőn.

Reméljük, hogy a sakkolimpia újra megerősíti azt a közvélekedést, hogy a magyar igazi sakknemzet. Intelligenciánk, rafináltságunk, kitartásunk és észjárásunk által több száz éve a világ élvonalába tartozunk 

– mondta Sipos István.

Puskásné Kisbodri Cecília, a vármegyei sakkszövetség főtitkára szintén az utánpótlásnevelés és a sportág népszerűsítésének fontosságát hangsúlyozta. A versenyeken túl kiemelte a szegedi sakkozási lehetőségeket, ahová szeretettel várják az amatőröket is. Hétfőnként a Stefánia Fiókkönyvtárban, szerdánként a tápéi művelődési házban, februártól pedig a Kale étteremben is várják szerdánként a sakk iránt érdeklődőket.

Az egyik játékos a 17 éves, hódmezővásárhelyi Márkus Molli Amina volt, aki óvodáskora óta sakkozik. Elmondta, számos érme közül az Európa-bajnoki második helyezésére a legbüszkébb.

Nagyon szeretem a sakk játékot, mert sokat kell gondolkodni. Példaképem Polgár Judit, szerintem elképesztő, hogy mire volt képes, milyen erős nőként és emberként

  – fogalmazott.

Ződi-Sipos Mária, a Rotary Club Szeged Dóm elnöke elmondta, a rendezvény bevételét tehetséges sakkozó kisgyermekek támogatására fordítják, akiknek nincs lehetőségük az edzések finanszírozására vagy az alanyi jogon elnyert nemzetközi versenyek egyéb kiadásait nem tudják fedezni, ezért nem tudnának eljutni a versenyekre, melyekre eredményeik alapján mehettek volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában