2024.03.13. 13:00
Fitneszterem nyílt a Zsoldos-technikumban

Bemutatóedzés spinning kerékpáron és elliptikus tréneren. Fotó: Darók József
Birtokba vették az iskola új fitnesztermét a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Szentesi Zsoldos Technikumának tanulói kedden.
Hat spinning kerékpár és négy elliptikus tréner mellett négy bordásfalon, hat zsámolyon tornázhatnak a diákok, valamint öltözőpadokkal, szekrényekkel és szalagfüggönnyel szerelték fel az edzőtermet, 8 millió 600 ezer forintos értékben, a felújítással együtt összesen 18 és fél milliós költséggel.
– Ez a terem lehetőséget biztosít tanulóinknak, hogy még egészségesebb és kiegyensúlyozottabb életet éljenek, miközben biztonságos körülmények között fejleszthetik testi kondíciójukat és önbizalmukat – fogalmazott Pintér Etelka igazgatónő, aki Kincses Tímeával, a HSZC főigazgatójával adta át a sporteszközökkel gazdagon felszerelt helyiséget. A teremmel azonban felelősség is együtt jár, fontos, hogy mindenki tiszteletben tartsa a terem rendjét – hangsúlyozta az igazgatónő. Pintér Etelka köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a terem létrehozásában, a szakképzési központnak a pénzügyi támogatást. Testnevelésórákon, illetve délutánonként használják tanulói, de külső megkereséseket, bérlőket is várnak.
A szomszédos teremben kialakították a Digitális Közösségi Alkotóműhelyt, aminek a közeljövőben tervezik az átadását, de már 3D-s próbanyomtatásokat végeznek az iskolában. Azt a sípot például már ott készítették, amivel Pintér Etelka – aki maga is nyeregbe pattant – a bemutatóedzést elindította.