Kútba esett terv lett a termekből

2021.05.07. 12:25

Németh László Gimnázium, Általános Iskola – nem épül meg az új épületszárny

Mintegy 1 milliárd forintos fejlesztéstől esett el a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola. Az ok ugyanaz, mint a Bethlen Gábor Református Gimnázium esetében. A helyi Fidesz szerint a kormány azért nem támogatja a projektet, mert a Márki-Zay Péter polgármester vezette önkormányzat közel 3 év alatt sem tudta a beruházások előkészítési fázisát lezárni.

Kovács Erika

A vásárhelyi iskola meg nem épülő szárnyában a kultúra és a sport kapta volna a főszerepet. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

– Az elmúlt negyedszázadban a város korábbi vezetői mindig kiemelt figyelmet fordítottak iskolánkra. Ennek eredményeként több kiemelkedő infrastrukturális beruházás valósulhatott meg – tudtuk meg Árva Lászlótól, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola igazgatójától.

Korábban fejlődött

– Rapcsák András polgármestersége alatt kezdődött el a gimnáziumi képzésünk. Lázár János vezetése alatt épült meg az alsó tagozat új épületszárnya, akkor került iskolánkba Isépy Tamás könyvtárának értékes állománya. Almási István polgármestersége alatt az Öveges-program keretében a város menedzselésével épült meg korszerű laboratóriumunk, a Gyulai József Természettudományos Műhely, és ekkor került sor a főépület külső és belső felújítására– sorolta az intézményvezető az eddigi fejlesztéséket.

A vásárhelyi iskola meg nem épülő szárnyában a kultúra és a sport kapta volna a főszerepet. Fotó: Karnok Csaba

Ennek a folyamatnak a méltó tetőzése lehetett volna a Modern Városok programban megvalósuló iskolabővítés, amely az iskola több mint ezer tanulója számára nyitott volna új tereket és lehetőségeket.

Közösségi tér

Az új épületszárny, úgy tervezték, a humán kultúra otthona lett volna. A földszinten két, egymással összenyitható művészeti termet alakítottak volna ki. A zeneteremben az énekórák, kóruspróbák kaptak volna helyet, illetve egy média-szaktanterem is. Az első szinten méltó körülmények közé került volna az iskolai könyvtár. Az új épület második szintjét pedig egy többfunkciós, mintegy 700 fő befogadására alkalmas közösségi térré alakították volna.

– Ez egyrészt kiváló helyszíne lehetett volna sportfoglalkozásoknak, sporteseményeknek az úgynevezett „tiszta sportágak” esetében, mint például a torna, vívás, tánc stb., tehermentesítve ezzel a zsúfolt városi sportcsarnokot. Másrészt egy mobil színpaddal iskolai, vagy akár városi szintű kulturális előadások helyszínéül is szolgált volna

– emelte ki Árva László.

Több elsős

– Mindezek összességében, a meglévő épületben felszabaduló terekkel együtt, tornateremmel és öt tanteremmel bővítették volna lehetőségeinket, ezzel megszűnhetett volna a jelenlegi zsúfoltság. Különösen elszomorító a bővítés elmaradása, ha figyelembe vesszük, hogy az aktuális, áprilisi beiratkozás során meghaladta a kilencvenet a jelentkezők száma, így a korábbi évek három első osztálya helyett négy első osztályt indítunk szeptemberben – mondta.

Árva László megerősítette, a beruházásról szóló döntés 2017 júniusában született meg. 2017 végéig az akkori önkormányzat szakembereivel és a tervezővel, Novák Péterrel számos egyeztetésre került sor, amelyek során a megvalósítás apró részleteiig is eljutottak. 2018 tavasza óta azonban ez a folyamat megállt. Az elmúlt három évben a projekt állásáról semmilyen érdemi információt nem kaptunk – mondta az intézmény igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában