kórházfejlesztés

2021.10.08. 12:19

Új lendületet kapott a beruházás

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a vásárhelyi kórházfejlesztést. Ez többek között azt is jelenti, hogy a beruházó egészen jövő év május 15-ig ingyen használhatja az építkezés idején a szükséges közterületet, amelynek önkormányzati díja majdnem derékba törte a beruházást.

Kovács Erika

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű be­­ruházások közé került a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ fej­lesztése. A beruházó október 5-től május 15-ig díjmentesen használhatja az építési munkálatokhoz a helyi önkormányzat tulajdonában álló közterületet.

A hódmezővásárhelyi kórház szakrendelőjére két emeletet építenek. Az alsón a belgyógyászat, a felső szinten pedig a gyermekosztály kap helyet. A fejlesztések eredményeként a betegek a jelenleginél komfortosabb, fürdőszobával felszerelt kórtermekben gyógyulhatnak majd.

A beruházás jól halad, jövő nyáron költöznek az osztályok az új helyre.
Archív Fotó: Kuklis István

Mint lapunk korábban megírta, tavasszal az önkormányzat 136 millió forintos közterület-foglalási díjat vetett ki a kórházra az építkezéshez szük­­séges daru Hunyadi utcai elhelyezéséért. Ez az összeg a teljes építkezési költség tíz százaléka, és derékba törte volna a beruházást.

A kórház ugyanis nem tudta volna kigazdálkodni a gigantikus összeget, mivel a 136 millió forint majdnem annyi, mint a teljes évi gyógyszerkeret, valamint ennyi a vásárhelyi és ka­kasszéki intézmény betegeinek éves élelmezési költsége is.

A fideszes képviselők az áp­­rilisi közgyűlésen kérték, hogy a város engedje el a 136 millió forintot, de Márki-Zay Péter pol­­gármester meglepő választ adott, miszerint anyagi és er­­kölcsi okokból sem lát erre esélyt. Úgy fogalmazott, ha majd mindenki ingyen dolgozik a megvalósításon, akkor a város is örömmel mond le erről az összegről.

– Addig, amíg azt látjuk, hogy bárki, aki részt vesz egy ilyen projektben, a saját zsebét tömi, addig nem – szögezte le a polgármester.

Az eredeti elképzelések sze­­rint a kivitelező 365 napra fog­lalt volna el a Hunyadi utca út­­testéből 320 négyzetmétert, 80 négyzetmétert a kerékpárútból, a járdából pedig 15 négyzetmétert. A hatalmas közterület-foglalási díj miatt azonban módosították a kérelmet, méghozzá 109 napra és kisebb területre, a díj emiatt 300 ezer forintra zsugorodott.

Most Lázár János országgyűlési képviselő közbenjárására nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá vált a kórházfejlesztés, így a munkálatok befejezéséig már nem kell közterület-használati díjat fizetni. Az emeletráépítés egyébként a tervek szerint a jövő év márciusában készül el. A két kórházi osztály nyáron költözik majd az új helyre.

Ezek is érdekelhetik